Belföld
Érdemes mosolyogni, integetni vagy grimaszt vágni, ha meglátjuk a jellegzetes kamerás autót, hiszen most Győr-Moson-Sopron megyében is cirkál, hogy friss felvételeket készítsen a Google Street View virtuális térképre. Ezeken a településeken fotóz az autó!
Aszfaltozás miatt forgalomirányításra kell számítani két hódmezővásárhelyi utcában.
2013. 07. 10. 10:52
Jogosítvány nélkül ült a volán mögé a 43 éves férfi, de elkapták a rendőrök.
2013. 07. 10. 10:02
Fél évszázad után jelent meg a teljesen új szerkesztésű magyar-orosz, orosz-magyar köznyelvi szótár, a Grimm Kiadó gondozásában elkészített kötetet kedden mutatták be Szegeden.
Műszaki hiba miatt 25-30 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon szerda délelőtt és kora délután - közölte a Mávinform.
A Hanem zenekarnak kezd elege lenni a rendszerből. Dalban mondják el.
2013. 07. 10. 09:43
Folyamatos kommunikációs küzdelmet vív egymással a kormány és az ellenzék a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok miatt – írja a Policy Agenda.
Kicsit hűvösebb, szelesebb lesz az idő, de fázni biztosan nem fogunk a lehűlés után sem.
Az év első hat hónapjában tovább csökkent a személyi sérüléssel, így a halállal végződő közúti balesetek, valamint az ittasan okozott karambolok száma az elmúlt év azonos időszakához képest - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatójából, amelyet szerdán tettek közzé.
2013. 07. 10. 09:10
A MasterCard Balaton Sound szervezői kedd délben jelentették be, hogy már a szombati napra is minden jegy elkelt és a kempingben sem tudnak több vendéget fogadni.
2013. 07. 10. 09:01
Új utak, útpadkák és megújult parkolóhelyek épülnek Vásárhelyen a nyári útfelújítások során. Sokakban felmerült, kiterjesztik-e a parkoló övezetet.
2013. 07. 10. 08:03
Szerda éjfélig van lehetőség módosítani a megjelölt sorrendjét a felsőoktatásba készülők számára. A felvi.hu adatai szerint a Szegedi Tudományegyetemre a 13 ezer 590-en szeretnének bekerülni – ezzel a szegedi egyetem a második legnépszerűbb az ELTE után.
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 16:47 „Lesz, aki ellentmondásosnak tartja, de Val is ezt akarta volna” – mesterséges intelligenciával támasztják fel Val Kilmert utolsó szerepére
- 16:44 Méltó helyére került a 2000 éves érme, amivel valaki buszjegyet vásárolt
- 16:42 Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja, Romániából érkezhet a legtöbb szavazat a választásra
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 16:15 Átigazolási bomba: sztárjátékossal erősített Sipos és Palasics kézicsapata
- 16:15 Elítélték a kukásautó-sofőrt, aki villanyoszlophoz préselte a rakodót tolatás közben
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
