Belföld

Bajnainak nincs elég jelöltje

Bajnai Gordon (bajnai gordon)
Bajnai Gordon (bajnai gordon)

Az Együtt-PM szövetség még nem küldte meg teljes egészében a lehetséges képviselőjelöltjeik listáját az MSZP-nek.

A Magyar Nemzet szerint a Bajnai Gordon vezette Együtt–PM szövetség továbbra sem küldte meg az MSZP-nek annak a 106 személynek a nevét, akiket lehetséges képviselőjelölteknek tartanak. Az Együtt–PM szövetség a lappal közölte: a képviselőjelöltek listájának átküldéséről folyik az egyeztetés, az MSZP-nek átadott listán 90 helyi csoport és vezetője szerepel, a fennmaradó üres területek szervezeti lefedése folyamatban van, a hiányzó választókerületekben még 2013 őszéig megalakítják helyi szervezeteiket.

A tárgyalásokat nehezíti, hogy az Együtt–PM szövetség egyelőre még nem küldte át az MSZP-nek a 106 egyéni körzet „jelölt-jelöltjeit” tartalmazó listáját, amit Mesterházy Attila már az első találkozón kért – írja a Népszabadság. Az Együtt–PM szövetség – válaszul a szocialisták által átadott saját névsorra – átküldte ugyan a választókerületi elnökök listáját, ezek a nevek azonban nincsenek teljes fedésben a végső jelöltekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik