Belföld

Érezhetően emelkedhetnek a közétkeztetés árai jövőre, ha nem sikerül megoldást találni a konyhai hulladékok kezelésére – hangzott el szerdán Budapesten, az Élelmezésvezetők Országos Fórumán. Kamocsai Gábor, az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének főtitkára a Népszabadság kérdésére elmondta: szeptembertől életbe lépett ugyan a konyhai hulladékok kezelését szabályozó rendelet, de a törvényalkotók a végrehajtás mikéntjéről és a szükséges a
2002. 11. 14. 08:28
Az ORFK kezdeményezésére pszichológusokból, szociológusokból és műszaki szakértőkből álló bizottság vizsgálja, hogy a közlekedési balesetek alakulásában milyen szerepet játszanak a különféle társadalmi folyamatok. A rendőrség illetékese kérdésünkre hangsúlyozta: a közlekedésbiztonság 1990-hez képest jelentősen javult, azonban a trend többször, így az idén is megtört. Az év első nyolc hónapjában 6,7 százalékkal több személyi sérüléses baleset tör
2002. 11. 14. 08:24
Elvileg valamennyi betegség terápiájához hozzá lehet jutni az országban, igaz, társadalombiztosítási támogatást az elérhető gyógyszereknek mintegy fele kap. Évente több mint tízezer vényt váltanak ki a magyarok ausztriai és németországi patikákban. Van, hogy a gyártónak nem éri meg egyes szereket itt forgalmazni, s előfordul, hogy olyan gyógyszerre bukkan valaki, amelynek hazai engedélyezése még folyamatban van.
2002. 11. 14. 08:21
Legalább öt év kell még ahhoz, hogy létrejöhessen az amerikai rakétavédelmi rendszer. Igaz, hogy a legutóbbi kísérlet során sikerült lézerrel felrobbantani a levegőben egy tüzérségi lövedéket, de 2007 előtt a rendszer egyetlen eleme sem lesz hadra fogható . A költségek csillagászatiak, a haladás lassú, a Fehér Ház mégis folytatja a programot. Magyar kormánypolitikusok nyilatkozataiból úgy tűnhet, hogy az egyes alkotóelemek európai telepítése már
2002. 11. 14. 08:11
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kiadta az október havi területi tapasztalatokról szóló jelentését. Eszerint idén kisebb a szőlőtermés, ám a minőség jobb, mint a tavalyi, a tojás ára nagyságtól és színtől függően 14-20 Ft/db között változik, míg a fűszerpaprika árával elégedetlenek a termelők - jelentette a Kormányzati portál.
2002. 11. 14. 07:59
Az előző év azonos időszakához képest több mint háromszorosára, 404 millió forintra növelte árbevételét az első háromnegyedévben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett egyetlen internetes cég, az econet.hu Informatikai Rt. A társaság ma közzétett gyorsjelentése szerint az econet.hu Rt. a tavalyi első háromnegyedévi 207 milliós veszteséggel szemben az 2002. szeptemberéig nyereséget könyvelhetett el.
2002. 11. 14. 07:51
Világszerte 4 százalékkal nőtt az e-kormányzati szolgáltatásokat igénybe vevők száma, hazánkban csupán a lakosság 12 százaléka ügyintézett elektronikusan az elmúlt 12 hónapban.
2002. 11. 14. 07:00
Az alkalmazottai, üzletfelei és a környezete iránt tanúsított kimagaslóan etikus magatartásáért Üzleti Etikai Díjat kap a KÜRT Computer Rendszerház Rt. november 13-án Balatonaligán. A KÜRT a hazai kisvállalatok kategóriában viszi el a 2002. évi trófeát, a nemzeti nagyvállalatok között a PannonPlast Rt., a multinacionális vállalatok között pedig a Siemens Rt. győzött.
2002. 11. 14. 00:00
Indul az első elektronikustananyag-készítő pályázat. A napokban indul el az első magyar elektronikus tananyagkészítő pályázat, amelynek keretében a diákok - tanári segítséggel - elektronikus tananyagokat készíthetnek, akár kizárólag az interneten tartva egymással a kapcsolatot.
2002. 11. 14. 00:00
Ha több szexre vágysz, szabadulj meg a szemüvegedtől! A szembetűnőnél is több van a mondás mögött: „a férfiak ritkán szólítanak le szemüveges lányokat."
2002. 11. 14. 00:00
A legfrissebb hírek szerint Irak mégis jóváhagyja az ENSZ Biztonsági Tanácsa által múlt hét pénteken jóváhagyott leszerelési határozatot és beengedi az országba a világszervezet fegyverzetellenőreit. A váratlan döntés hatására szerdán nyolc hónapos mélypontjára zuhant az olaj ára.
2002. 11. 13. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, szemben a nyugat-európai trenddel, 0,69 százalékkal emelkedett és 7475,15 ponton zárt. A BÉT-en mintha csak a tagnapi nap ismétlődött volna meg: a Matáv részvényeinek árfolyama tovább emelkedett, ezúttal 2,3 százalékkal, míg a Mol-papírok tovább gyengültek, 0,7 százalékkal. A blue-chipek közül az OTP árfolyama 1,15 százalékkal, a Richter 1,2 százalékkal emelkedett.
2002. 11. 13. 17:11
Januártól az Európai Unió ajánlásának megfelelően módosítja folyó fizetési mérleg statisztikáját a jegybank. Jövőre az áruforgalmi mérleget nem a pénzforgalmi adatok, hanem a vámstatisztika alapján számítja az MNB. Másszóval, jövőre immár nem két helyen, kétféleképpen készül a folyó mérleg, hanem két helyen, de azonos módszerrel.
2002. 11. 13. 16:31
Az Európai Bizottság Németország ellen eljárás megindítását, Franciaország esetében pedig előzetes figyelmeztetést kezdeményez államháztartásuk túlságosan magas hiánya miatt.
2002. 11. 13. 15:59
Miközben a Tisztel Házban továbbra sincs megegyezés az uniós csatlakozás részleteiről, a magyar tárgyalódelegáció a mezőgazdasági termelési kvótákról, a versenyfejezet (adókedvezmények) részleteiről és a külföldiek földvásárlásáról alkudozik Brüsszelben.
2002. 11. 13. 15:16
Olvasói sztorik