Belföld

Kontaktlencsével könnyebb

Ha több szexre vágysz, szabadulj meg a szemüvegedtől!
A szembetűnőnél is több van a mondás mögött: „a férfiak ritkán szólítanak le szemüveges lányokat."

És valóban, akár férfiről, akár nőről legyen szó, ha este, szórakozásnál kontaktlencsét viselünk, legalább négyszeresére nőnek az esélyeink arra, hogy „felcsípjenek” bennünket. Ez az egyik jelentős üzenete Dr. June McNicholas, a Warwick Egyetem vezető kutató pszichológusa tanulmányának. „A látáskorrekciót igénylők gyakran eltöprengenek, vajon igaz –e a mondás a szemüvegesekről, ezért aztán nekiálltunk és megvizsgáltuk”, mondta Dr. McNicholas. „Vettünk egy buszra való rövidlátó 18 és 25 év közötti buliba, partira járó fiatalt, és elküldtük őket egy jóhírű londoni night club-ba, azzal a szigorú utasítással, hogy csípjenek fel valakit. Mindezt persze a tudomány nevében! És anélkül, hogy kísérleti nyulaink tudtak volna róla minden mozdulatukat egy egész kutatócsoport figyelte mindeközben.” A tanulmányban résztvevő önkéntesek rendszeresen kontaktlencsét, illetve szemüveget viseltek. Az adott estére három csoportra osztottuk őket: az első csoport a szokásos látás korrekciót alkalmazta, a második csoport tagjait arra kértük, hogy viseljenek szemüveget a kontaktlencse helyett, a harmadikat pedig hogy kontaktlencse legyen rajtuk a szemüveg helyett. Minden önkéntest megkértünk arra is, hogy részletes önértékelést készítsen fizikai megjelenéséről és önbecsüléséről – egyszer az esemény előtt, egyszer közben, és egyszer néhány nappal később. A látáskorrekció módjának megváltoztatása komoly hatást gyakorolt az önkéntesek önbizalmára: a kontaktlencsére átváltók 85%-a megnövekedett önbizalomról számolt be. Ehhez képest a szemüvegviselésre átváltók egyike sem számolt be ilyesmiről. Sőt, 75%-uk arról panaszkodott, hogy csökkent az önbizalma. Hasonló irányvonalak mentén a tanulmány azt is felfedte, hogy a vonzerő érzete, az érzés, hogy partnert tud találni, jelentősen összefüggött a látáskorrekció módjával: a szemüvegről kontaktlencse viselésére átváltók 50 %-a ezen képességük határozott növekedéséről számolt be. Egyikük sem szólt visszaesésről. Ugyanakkor az este során szemüveget viselők 80%-a kevésbé vonzónak érezte magát a másik nem számára. „A kontaktlencsét viselők megnövekedett vonzerő és nagyobb önbizalom érzete kézzel foghatóbb eredményeket is hozott az este során” mondta Dr. McNicholas. Valójában ez a csoport több mint háromszor annyi esetben számolt be „több, vagy sokkal több ölelkezésről, mint általában”, mint a szemüveges csoport. A …hmm… tapizásra gyakorolt hatás még ennél is kifejezettebb volt, amikor a kontaktlencse viselők látványosan többször, hatszor gyakrabban számoltak be „a szokásosnál több gyengédségről”. Egy lépéssel tovább haladva (vagy visszafelé, attól függően, honnan nézzük) a kontaktlencse viselők majdnem négyszer esélyesebbek voltak a csókolózásra, mint azok, akiknek a dolgát „arcfelszerelés” nehezítette. Dr. McNicholas szerint: napjainkban természetesen rengeteg formatervezett keret kapható, és sokan jól néznek ki szemüvegben. Mégis, ha látáskorrekcióra van szükséged és vonzerődet is növelni akarod, érdemes a kontaktlencsét választani, ha elmész valahová.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik