Belföld

Az idén január-októberben a bruttó nominális átlagkereset 12,9 százalékkal, a nettó átlagkereset 15,9 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 4,5 százalékos növekedése mellett - 10,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2003. 12. 18. 09:20
Elsősorban a magas- és mélyépítő vállalatoknak, valamint a híradástechnikával és informatikával foglalkozó magyarországi cégek kaptak eddig megrendeléseket a NATO-tól. Fejlesztéseinek hazai értéke eléri a 60 milliárd forintot - áll a Világgazdaságban.
2003. 12. 18. 08:47
A rendszerváltás óta Ragáts Imre ült a legrövidebb ideig a Magyar Televízió Rt. elnöki székében. Hivatalosan egészségi okokból távozik, de nagy volt a nyomás a kuratórium részéről is.
2003. 12. 18. 08:44
Akár nemkívánatos személlyé is nyilváníthatják azokat, akik a nyilvánosság előtt fejtegetik, hogy szerintük miként kell meghúzni Románia határait - olvasható a Magyar Hírlapban.
2003. 12. 18. 08:29
Tavasszal kezdi meg A Nagy Ő második részének sugárzását a tv2 A Nagy Nő fantáziacímmel, melyben egy nő választja ki a nyertest huszonöt férfi közül.
2003. 12. 18. 08:25
A politikai és polgári szabadságjogok és a demokrácia 2003-ban további teret nyert a globális terrorizmus elleni harc közepette is - állapította meg a Freedom House csütörtökön közzétett éves jelentése. A jelentés a világ 192 állama közül 88-at minősített szabadnak, köztük Magyarországot.
2003. 12. 18. 08:17
Kölcsönös bizalomvesztéssel és a közös célok hiányával jellemezte a politikai közélet két nagy táborának viszonyát Orbán Viktor , a Fidesz elnöke szerdán a Magyar Televízió Este című műsorában. "Nincsenek nagy, közös nemzetegységesítő célok" - fogalmazott a politikus.
2003. 12. 18. 08:14
Társadalmilag igazságosabb lakáspolitikát tart szükségesnek a kormány, s nagyobb hangsúlyt akar fektetni a jövőben az elöregedett lakásállomány felújítására - ezek az Otthon Európában címet viselő, tizenöt évre szóló lakásprogram legfőbb elemei - olvashtó a Magyar Hírlapban.
2003. 12. 18. 08:03
Január elsejei hatállyal lemondott posztjáról Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. nem egészen hét hónapja megválasztott elnöke - közölte Czeglédi László, az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöke szerdán az MTI-vel.
2003. 12. 17. 23:53
Péntek este rövid időre egyszerre szünetelhet a két országos kereskedelmi televízió adása, miután a közelmúltban határozatban függesztette fel műsorszolgáltatási joguk gyakorlását a médiahatóság - olvasható ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményekből.
2003. 12. 17. 19:21
Egyelőre az albán hatóságok nem kezdték meg az Albán Takarékpénztár (ATP) állami részvénycsomagjának megvásárlására tett ajánlatok értékelését, a tiranai kormány azt szerdán elhalasztotta. Mint ismeretes, ez idő szerint az osztrák Raiffeisen mellett az OTP nyújtotta be ajánlatát az Albán Takarékpénztárra.
2003. 12. 17. 18:33
A Germanwings Légitársaság hét új célállomásra indít járatokat nyári menetrendjében a Köln/Bonn Repülőtérről: Palma de Mallorca, München, Varsó, Faro, Helsinki, Oslo és Stockholm.
2003. 12. 17. 17:47
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala szerdán az „Omnibusz Airtravel Idegenforgalmi Kft." néven bejegyzett utazási vállalkozót azonnali hatállyal hivatalból törölte az utazásszervező és közvetítő tevékenységet folytatók közhitelű hatósági nyilvántartásból.
2003. 12. 17. 17:36
Az Egis Gyógyszergyár Rt. igazgatósága a január 30-i éves rendes közgyűlésen részvényenként 120 forint, a névérték 12 százalékát jelentő osztalék kifizetését javasolja majd - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán publikált közgyűlési meghívóban.
2003. 12. 17. 17:33
Olvasói sztorik