Belföld

Távozik posztjáról az MTV elnöke

Január elsejei hatállyal lemondott posztjáról Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. nem egészen hét hónapja megválasztott elnöke - közölte Czeglédi László, az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöke szerdán az MTI-vel.

Kiszámíthatatlan, hogy Ragáts Imre távozása után mikorra választhatnak ismét elnököt – közölték az intézmény kuratóriumához közelálló források. Az elnök egészségi okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását, amelyről csütörtöki ülésén tárgyal a kuratórium elnöksége – mondta a testület vezetője.

Egy alelnök van – közölte Czeglédi László a megbeszélést követően az MTI azon kérdésére, ki lehet az új tévéelnök megválasztásáig az MTV ügyvezetője. Pinke Györgyöt szeptemberben nevezte ki Ragáts Imre az MTV gazdasági folyamatokat felügyelő alelnökévé.

Szavai szerint a kuratóriumi elnökség több tagja – köztük ő is – szorgalmazta a nagykuratórium legutóbbi, Ragáts Imre leváltását meg nem szavazó ülése óta, hogy távozzon posztjáról Ragáts Imre.

Közlése szerint a kuratóriumi elnökség csütörtökön amúgy is tárgyalt volna arról a vitatott filmvásárlási szerződésről, amelyet a grémium jóváhagyása nélkül, két hónappal tévéelnökké választása után kötött Ragáts Imre, s amelyről szerdán több sajtóorgánum is beszámolt.

Czeglédi László úgy nyilatkozott, mihamarabb meg kívánják kezdeni az elnöki pályázat előkészítését.

Ragáts Imre 1997 óta töltött be különféle vezetői beosztásokat a Magyar Televízióban. 2002. június 24-étől a Magyar Televízió Rt. gazdasági alelnökeként, azt megelőzően pénzügyi és gazdasági főigazgatóként tevékenykedett.

A kuratórium elnöksége 2002. július 16-án bízta meg – elnöki jogkörrel felruházva – az MTV Rt. irányításával. A közintézmény közalapítványának kuratóriuma az idén május 27-én – az elnökség egyhangúlag meghozott javaslata alapján – választotta Ragáts Imrét az MTV elnökévé, az elődje, Mendreczky Károly lemondását követő negyedik pályázaton.

Az eddigi gyakorlat szerint két hónapot igénybe vevő elnökválasztási eljárás miatt (30-30 nap van a beadásra és az elbírálásra) Ragáts Imre elmozdítása esetén időszakosan ügyvezető irányítja a közszolgálati televíziót. Nem tudni azonban, ki lehet ebben a szituációban esélyes az MTV ügyvezetői posztjára; a korábbi hasonló esetekre tekintettel a legkézenfekvőbb jelölt a Ragáts Imre által szeptemberben alelnökké kinevezett Pinke György.

A médiatörvény szerint elnökjelöltet a kuratóriumi elnökség kétharmados szavazással állít; ő akkor nyeri el a posztot, ha a társadalmi delegáltakkal kiegészített nagykuratórium jelenlévő tagjainak kétharmada rá szavaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik