Belföld

Az idén szilveszterkor utoljára tartanak futamokat a Kerepesi úti ügetőpályán. Az évközi, átlag 14 millió forintos forgalom duplájára számítanak a szervezők. Amennyiben az ORTT rábólint, úgy január közepén indulhat a lóversenyfutamokat országosan közvetítő televíziós csatorna - írja a Világgazdaság.
2003. 12. 30. 09:56
A magyar pályázóknak szóló uniós tenderek már január 1-jén megjelenhetnének, de az első kiírásokra csak a hónap végén lehet számítani. A jövő évi költségvetés már 208 millárd euró EU-forrással számol.
2003. 12. 30. 09:30
A folyó fizetési mérleg harmadik negyedévi felülvizsgált hiánya elérte az 1,101 milliárd eurót - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden. Az előzetes adat szerint a deficit a harmadik negyedévben 1,167 milliárd euró volt. A második negyedévben a hiány 1,529 milliárd eurót tett ki.
2003. 12. 30. 09:00
Az MSZP-frakció fontolgatja, hogy februárban parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Schlecht Csaba, illetve Josip Tot és Kaya Ibrahim nevéről ismert ügyben – nyilatkozta a Népszabadságnak Lendvai Ildikó frakcióvezető.
2003. 12. 30. 08:51
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hétfőn közleményben utasította vissza a Népszava, illetve a Népszabadság december 23-i számaiban megjelent, Konyecsniné Szécsi Mária által elmondott, a felügyeletre vonatkozó állításokat.
2003. 12. 29. 16:41
2004. január 12 és 14 között jegyezhető a Volksbank Ingatlan Alapok Alapja, induló tőkéje minimum 200 millió forint - tette közzé az alap indulását engedélyező határozatát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
2003. 12. 29. 15:49
A KELER Rt. igazgatóságának döntése értelmében 2004. január 1-től a KELER Rt. vezérigazgatói posztját Dudás György tölti be.
2003. 12. 29. 15:34
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) a hozzá tartozó cégeknél az idén, az állami tulajdon arányában, 16,3 milliárd forint várható adózás előtti eredménnyel számol.
2003. 12. 29. 14:31
Magyarországon évente átlagosan mintegy 28 millió palack pezsgő fogy, ami évek óta szinte állandó mennyiségnek tekinthető, azaz Magyarországon a pezsgőfogyasztás stagnál - mondta az MTI-nek Vass Gábor a Törley Pincészet marketing vezetője.
2003. 12. 29. 12:35
Minimális érdeklődés mellett az euró 260,60/90 forinton állt hétfőn délelőtt a bankközi devizapiacon. Az utolsó kereskedési napon múlt héten kedden délután az euró 262,50/75 forinton zárt, gyengébben, mint a hétfő délutáni 262,80/90 forint. A forint hétfőn délelőtt a sáv erős oldalán 7,71 százalékon állt, kedden a kereskedés végére a sáv erős oldalán 6,99 százalékon volt. Nyitáskor az euró 260,50 forinton állt. Az MTI által megkérdezett szakértő
2003. 12. 29. 12:04
Olvasói sztorik