Az elmúlt napokhoz hasonlóan továbbra is kis mértékű árváltozásokra számítanak a budapesti részvénypiacon szerdán az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők.
A dániai Group 4 Falck és a brit Securicor fúziójának köszönhetően a magyarországi leánycégek várhatóan a biztonsági piac 30 százalékát fogják birtokolni - írja a Világgazdaság.
A nyersolaj szabadpiacán szerdán nem várható jelentős árelmozdulás azelőtt, hogy közzéteszik a nap folyamán az amerikai nyersolaj-és benzinkészletekre vonatkozó adatokat.
Kedden este New Yorkban napi mélypontra esett az euró a dollárhoz képest az amerikai Fed elnökének bejelentésére, hogy további, fokozatos kamatemelésekre kerül sor.
Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda kedden éjjel megállapította a felvételi ponthatárokat. Tájékozódjon a FigyelőNet összeállításából: hírek, linkek, előzmények és letölthető eredmények egy helyen.
A Pénzügyminisztérium (PM) adatai szerint az elmúlt 12 évben - az 1994-es, illetve a 2003-as és 2004-es kisebb növekedés mellett - ugyan folyamatosan csökkent a közszférában a teljes munkaidőben dolgozók száma, de így is mindössze 48,3 ezerrel dolgoztak teljes munkaidőben kevesebben 2004-ben állami alkalmazásban, mint 1992-ben.
Munkaidő szempontjából felzárkozhatunk nyugat-európához, hiszen míg ott növelni szeretnék, nálunk csökkenteni akarják a szakszervezetek a munkával töltött órák számát- írja a Napi Gazdaság
A két nagy kamara "csípőből utasítja el" a gyógyszerpiac újraszabályozásáról szóló koncepció megvitatását, holott még lenne néhány hét az álláspontok közelítésére - mondta az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) szóvivője az MTI-nek kedden.
Hőségriasztást jelentett be az Országos Mentőszolgálat, mivel az elkövetkező napokban várhatóan tartósan meghaladja a 30 fokot a hőmérséklet. A mostani figyelmeztetés azonban csak az első foka a hőségriadónak.
kar képz. tag. fin. szak, szakpár ponthatár 98 99 00 01 02 03 BGF-KVIFK A N Á idegenforgalmi és szálloda (angol nyelven) 77 75 82 96 98 112 BGF-KVIFK A N K idegenforgalmi és szálloda (angol nyelven) – 72 75 76 74 92 BGF-KVIFK A N Á idegenforgalmi és szálloda (német nyelven) 75 72 81 [...]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,57 pontos emelkedéssel, 11 518,84 ponton zárt kedden. Az előző napi záró értékhez képest ez 0,32 százalékos erősödés. A devizapiacon délután 249,60/65 forinton jegyezték az eurót, mintegy 30 fillérrel magasabban a hétfői 249,30/50 forintos árfolyamnál.
A France Telecomnak vissza kell fizetnie azt a mintegy egymilliárd eurós támogatást amit az EU-Bizottság álláspontja szerint jogtalanul vett fel a francia kormánytól. A France Télécom cáfolta, hogy bármiféle állami támogatásban részesült volna.
A nyugat-európai Airbus repülőgépgyártó konzorcium kedden bejelentette, hogy 24 gépének szállítására kapott rendelést az Egyesült Arab Emírségek tavaly alapított Ethiad Airways nevű légitársaságától.
Hamarosan arra kérik a francia autósokat, hogy nappal is felkapcsolt fényszórókkal közlekedjenek. Az egyelőre tesztelési célú kezdeményezéstől a közúti biztonság javulását remélik a hatóságok.