A holdkomp másik utasa, Edwin Aldrin húsz perccel később követte kapitányát, az első embert, aki a Holdra lépett. Beteljesült nyolc év megfeszített munkája, az emberiség évezredes álma, és Neil Armstrong szájából elhangzott az azóta szállóigévé lett mondat: “Kis lépés egy embernek, óriási lépés az emberiségnek.”
35 évvel később a NASA washingtoni központjában Steven Dick, az űrhivatal főtörténésze a National Geographic-nak úgy fogalmazott, hogy ezer év távlatából a 20. század egyik legnagyobb eredményének valószínűleg a Holdra szállást tekintik majd.
A Holdra szállást John F. Kennedy elnök 1961. május 25-ei beszédében hirdette meg: „a cél, hogy embert küldjünk a Holdra, és biztonságosan visszahozzuk a Földre még az évtized vége előtt.” A célkitűzés mozgásba hozta az Apollo-programot. A program komoly technológiai inspirációt jelentett, a kor legnagyobb integrált-áramkör felhasználója volt, és elvetette az internet „magjait” is.
A Holdra szállás éjszakája
|
Az indulását követő két és fél órában az űrhajó Föld körüli pályán keringett, aztán rátért a Hold felé vezető pályára, 76 órával később pedig Hold körüli pályára állt. Ezt követően Armstrong és Aldrin átszállt a Sas névre hallgató holdkompba, és július 20-án 18 óra 47 perckor megkezdték a Holdra szállást. 21 óra 18 perckor a holdkomp négy mérföldre az előre kiszemelt helytől landolt.
A Sas, amelyet Aldrin vezetett, finoman körözött a Nyugalom tengere (Sea of Tranquility) felett, a dráma fokozódott, a feszült csöndet csak az asztronauták és a houston-i irányítóközpont egy-egy szava zavarta meg. A leszállás pillanatában Armstrong pulzusa a normál 70-ről 156-ra szökött.
A landolás tökéletes volt. Az űrközpont és a világ – 500 millióan figyelték élőben televízión a nagy eseményt – le volt taglózva, csupán három ember, Armstrong, Aldrin és felettük az űrhajót vezető Michael Collins tűnt mozdulatlannak a dráma végén. 
Edwin Aldrin
A leszállás után néhány perccel Armstrong közölte a központtal, hogy nem tudja pontosan, hol landoltak. Houston válaszolt: „Mindjárt kiszámoljuk nektek.” Armstrong hozzátette azt is, hogy a felszínt 5-50 láb mély kráterek és 5-30 láb magas sziklák borítják. A komppal a Nyugalom Tengerének délnyugati részén, a kisebbik Moltke-kráternél ereszkedtek le.
Aldrin tíz perccel később arról számolt be, hogy érdekes színű sziklákat lát maga körül, amelyek színe attól függően változik, milyen szögből nézi őket. „A Nyugalom Tengeréről a Föld nagynak, fényesnek és gyönyörűnek látszik” – tette hozzá Armstrong.
Két és fél óra a Hold felszínén
Az űrhajósoknak nem okozott problémát a Hold gravitációjához való alkalmazkodás. Először a Holdkompot és a talajt vizsgálták meg; a leszállási hely környékén a felszínt néhány centiméter vastagságú por borította. Kőzetmintákat gyűjtöttek, és rengésmérőt helyeztek üzembe, mely a holdrengéseket és a meteorbecsapódásokat volt hivatott regisztrálni. (A rengésmérőket a NASA 1977-ben takarékossági okokból kapcsolta ki.) 
Elhelyeztek egy lézertükröt is, amely a Föld-Hold távolság nagy pontosságú méréséhez volt szükséges. Felállítottak egy, a napszél analizálására alkalmas alumínium fóliát, valamint üzembe helyeztek két televíziós kamerát, melyek az asztronauták munkáját, illetve a holdi tájat közvetítették. Fényképeket készítettek, kitűzték az Egyesült Államok zászlaját, és öt elhunyt asztronauta illetve kozmonauta emlékére érmet helyeztek el. Speciális műszerekkel talaj-, illetve pormintát vettek 13 centiméteres mélységig. Összesen 22 kilogrammnyi holdi anyagot gyűjtöttek.
21 óra 36 perces holdi tartózkodás után a Holdkomp visszaindult, néhány manőver után összekapcsolódott az anyaűrhajóval, és három nap után, július 24-én 17 óra 50 perckor Hawaiitól délnyugatra sikeresen leszállt a Csendes-óceánra. Az űrhajósok 18 napig karanténban voltak a Hornet repülőgép-anyahajón, nehogy a Holdról származó ismeretlen baktériumok terjedjenek el a Földön.
2020-ra újra ember száll le a Holdra
Armstrong és a nyomában érkező űrhajósok a legutolsó, három évvel később indított Apollo 17 expedícióig mintegy háromszáz kilogrammnyi holdkőzettel és talajmintával tértek vissza a Földre.
A legidősebb, mintegy 4,4 milliárd éves kőzetek a Hold felföldjeiről valók, a Hold keletkezésének idejéből, a legfiatalabb, körülbelül 3,1 milliárd éves kőzetek pedig a marék területéről származnak, és alighanem az utolsó lávakiömlések korszakában jöhettek létre. A Holdról származó kőzetminták tanulmányozása során a kutatók különös tekintettel voltak a lehetséges életnyomok vizsgálatára. De a kutatások negatív eredményre vezettek.
2004. január 14-én Bush elnök egy újabb Holdra szállást hirdetett meg. A tervek szerint 2020-ig újra ember szállna le kísérőnkön. A cél holdi bázisok kiépítése, amelyek ugródeszkaként szolgálhatnának egy marsi küldetéshez.
