Újabb két céggel bővült, s így hétre emelkedett azoknak a pénzügyi intézményeknek a száma, amelyek a felügyelet engedélye nélkül végeznek befektetési vagy kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet.
Szeptember 1-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. a motorbenzin és a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 3 forinttal csökkenti -derült ki a cég sajtóközleményéből.
15 ezer négyzetméter területű raktárcsarnok építése kezdődött meg a BILK Logisztikai Rt.-ben. Az 1,5 milliárd forint értékű beruházással létrejövő raktárt jövő márciusban adják át rendeltetésének - adta hírül a cég sajtóközleményében.
A Szlovák Nemzeti Bank a hétfői kamatértekezletén nem változtatott az irányadó kamatán, a kéthetes repon, ismét a június végén csökkentett, 4,50 százalékon hagyta azt, éppúgy, mint a július végi kamatértekezleten.
Nagy szó, hogy a jelenlegi politikai környezetben a tőzsdeindex 12 ezer pont fölé kapaszkodott. Meddig bír ott maradni? A választ Draskovics jövője, a héten érkező GDP-adat és néhány vállalati hír adhatja meg.
A Közgazdász Vándorgyűlésen olyan híresztelés láttott napvilágot, miszerint Draskovics Tibor hamarosan távozik miután bejelentette, hogy nem tartható az idei költségvetés - írja a Magyar Hírlap.
A Román Központi Bank vasárnap jelentette be, hogy alapkamatát fél százalékkal 18,75 százalékra csökkentette. A bank az infláció mérséklődésével indokolta lépését.
A Volkswagen a fémipari dolgozóinak szakszervezete négy százalékos béremelést szeretne, a vállalat vezetése viszont csak akkor vállalja a munkahelyek megmaradását, ha a munkavállalók elfogadják a bérek jelenlegi szintjét.
A hiányos előkészületek miatt nehezen indult, majd doppingbotrányoktól tarkított, ráadásul az utolsó napon többször megzavart athéni olimpia végső soron szép sikereket hozott a magyar színeknek, amit a fegyelmi ügyek sem halványíthatnak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,19 pontos emelkedéssel, 12.108,67 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,32 százalékos erősödés.
Egyre magasabb volt azoknak a száma, akik elvesztették reményüket a politikában a kormányválság előtti napokban végzett Szonda Ipsos felmérés szerint – írja a Népszabadság.
Három vevő jelentkezett a Mol gázüzletágának megvásárlására: az orosz Gazprom, a vele szorosan együttműködő német Ruhrgas és a párizsi székhelyű Gaz de France , az osztrák OMV ugyan érdeklődött a gázcégek iránt, de végül mégsem pályázott – írja a Magyar Hírlap.
Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken hivatalosan iskolai végzettségének hiányára hivatkozva visszavonta Gyurcsány Ferencnél Gergyényi Péter jelölését az országos főkapitányi posztra – értesült a Népszabadság.
Újra megáll a 2-es metró a Blaha Lujza és Kossuth téri állomáson a hétfői üzemkezdéstől, a vonalon 2007-ben már új szerelvények közlekednek - közölte a főpolgármester vasárnap esti sajtótájékoztatóján.
Te merre indulnál? A Heineken a világ minden táján vár rád. Találkozz vele ott, ahol Te szeretnél! Nyerj utazást a kedvenc földrészedre a Heineken SMS játékában!Szeptember végéig még játszhatsz és nyerhetsz, ha a Heinekent választod. Akkor nem csak a Heineken ízélményével és a páratlan sör hangulatával leszel gazdagabb, de eséllyel indulsz a heti nyereményekért és, ha tiéd az egyik főnyeremény, akkor a világ 174 országa közül - ahol szintén ihats
Az Epicor Procurement integrált beszerzési megoldásokat kínál a beszerzési folyamatok kézbentartására, a számlák követésére és részletes kimutatások készítésére.
Már a BAUMAX is az SMS játékok területére lépett!
Küldje el SMS -ben a bauMax szót a 06 90 624-015 -ös telefonszámra és garantált meglepetésben részesül!
Hamarosan akár álomautóját is megnyerheti!
Magyarország nyolc arannyal, hat ezüsttel és három bronzéremmel a 13. helyen végzett a vasárnap befejeződött 28. athéni olimpiai játékok éremtáblázatán.