Belföld

Túlélőshow – a többmilliós kérdés

Nagy szó, hogy a jelenlegi politikai környezetben a tőzsdeindex 12 ezer pont fölé kapaszkodott. Meddig bír ott maradni? A választ Draskovics jövője, a héten érkező GDP-adat és néhány vállalati hír adhatja meg.

A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX pénteken ismét új csúcsra tört a 12 070 pontos zárással, amely az elmúlt időszak tendenciáit elnézve nem valószínű, hogy túl sokáig fog fennmaradni. Ez a hét igazi csemege lesz a befektetők számára, eseményben ugyanis nem lesz hiány, habár az aligha hétfőre fog koncentrálódni, hiszen Londonban ünnepnap van. Ugyebár ilyenkor nincs nagy forgalom a tőzsdén, tehát akár „ágyban is maradhatnánk”, csakhogy ez a hazai magánbefektetők napja. Ilyenkor ugyanis a magyar tőzsdések mozgatják a piacot, és viszonylag kisebb tételekkel is fel vagy lefelé indíthatják egy-egy részvény árfolyamát.







Mekkora lesz a GDP?
A politika mellett a gazdaság is bizonyítványt állít ki magáról szerdán, amikor is publikálják a második negyedéves GDP adatot. Az elemzők szerint a gazdasági növekedés üteme némileg csökkenhet az első negyedéves 4,2 százalékos adat után, de így is robusztus 3,9 százalékkal számolhatunk. A növekedés szerkezetében érdemes lesz figyelni arra, hogy mennyire sikeres a beruházásokra és exportdinamikára épülő gazdasági koncepció. A GDP-adat általában inkább a kötvénypiacon okoz érezhető hullámokat, a részvények közül egyedül az OTP-é szokott reagálni erre a hírre. Az adat tükrében azonban változhatnak az idei és a jövő évre vonatkozó várakozások, ami a költségvetés tervezésénél is figyelembe vehető.

Surányi következik? 

Folytatódik a politikai túlélőshow is a héten. A külföldi kötvénybefektetők egy része úgy érezheti magát, mintha a Mindent vagy semmit! című kvízjátékba csöppent volna, és vele szemben egyenesen Vágó István ülne, aki azt a kérdést szegezi neki, hogy szerinte megy, vagy marad Draskovics Tibor. A két lehetséges válasz nagyjából a stabilitásba vetett hitet és a bizonytalanságot szimbolizálja. A héten könnyen módosulhat egy kicsit ez a kép. Harmadik válaszként ugyanis Vágó úr felajánlhatja a “megy, de nagy név jön helyette” megoldást, amit aztán mindenki szívesen megjelöl.

A hétvégén az egyik napilap ugyanis feldobta annak a lehetőségét, hogy Gyurcsány Ferenc nem tartja meg Draskovics Tibort, helyette Surányi Györgyöt választja. Véleményünk szerint Surányi elvállalná a feladatot, és neki olyan tekintélye van a piac és a szocialista párt szemében is, ami fél siker.

Surányi György nevéhez fűződik a 2001-ig tartó monetáris politika, amely időszakra a stabilitás és a kiszámíthatóság volt jellemző. A külföldi befektetők fülének nagyon jól cseng az ő neve. Ez csak az egyik lehetséges kimenete az eseményeknek, de ilyen és ehhez hasonló hírek fognak keringeni a piacon az elkövetkező hónap során, amely vagy fel-, vagy lefelé terelheti a piacot.

Adnak-vesznek a blue-chipek

Vállalati szinten is lesz miről beszélni a piacon, hiszen két blue chip is fontos bejelentést tett, illetve készül tenni a héten. Az OTP közölte ugyanis, hogy nem kötelező érvényű ajánlatot tett a szerb Jubanka 88 százalékos részvénycsomagjára. A lépés tökéletesen illeszkedik a magyar bank terjeszkedési terveibe, Bulgária, Románia és Szlovákia után Szerbia-Montenegró és Horvátország még hiányzik a gyűjteményből.


A magyar Postabanknál valamelyest kisebb méretű Jubanka megszerzése azonban nem lesz egyszerű, hiszen elég nagy a versenyfutás. A rajtvonalon a GE Capital, a Société General, a KBC, az Erste, a Bank Austria és az Alpha Bank is felsorakozott. A Jubanka értékét az elemzők 55 és 85 milliárd forint közé taksálják, de a nagy versenyben az ár 100 milliárdig is felszaladhat.

Amíg az OTP venne, a Mol lehet, hogy elad. A gázüzletág értékesítésére kiírt pályázatról csütörtökön kíván részleteket elárulni a társaság az előzetes bejelentése szerint. Várhatóan akkor kiderül, hogy kik a pályázók, a gázüzletág mely részei iránt érdeklődnek, és még az sincs kizárva, hogy árindikáció is napvilágot lát, ami segítene értékelni, hogy az üzletág eladása milyen hatással lenne a tőzsdei árfolyamra.

A piac várakozásai magasak, egyértelműen arra számít mindenki, hogy az értékesítendő eszközökért nagy lesz az árverseny. A várakozások azonban széles sávban húzódnak, 1 és 2 milliárd dollár között. A Mol árfolyama a jelenlegi közel 9 ezer forintos szinten már magaslati levegőben mozog, szüksége van újabb jó hírekre és támaszokra. Az árfolyamnak a nagyon magas árbevétel kétségtelenül jót tenne, és meglenne az újabb katalizátor a további árfolyam-emelkedéshez.



Túlélőshow – a többmilliós kérdés 9

Ajánlott videó

Olvasói sztorik