Számtalan változást generál a május elsejei négynapos hétvége a megszokott közlekedéshez képest. Megváltozik a forgalmi rend a vasútnál, a Volánnál és a BKV-nál is.
Galvániszap ömlött egy teherautóból az útburkolatra Borsodban péntek reggel. A veszélyes anyag az Edelény felé vezető 27-es főút Sajószentpéter és a múcsonyi elágazás közötti szakaszán okoz gondot.
Az MSZP elveti az SZDSZ kompromisszumos javaslatát a biztosítási rendszer átalakításáról - írja a nagyobbik kormánypárt vezetéséből származó forrásokra hivatkozva a Népszava. Ettől függetlenül úgy tűnik, hogy ma már a szocialisták is több-biztosítós rendszerben gondolkodnak.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter washingtoni tárgyalásain világossá tette: Magyarország, ha lehet, a közös európai energiapolitikai megoldást választja.
Lisszabonban tárgyal pénteken Gyurcsány Ferenc, aki egynapos hivatalos látogatása során José Sócrates portugál kormányfővel folytat megbeszéléseket, továbbá találkozik Aníbal Cavaco Silva köztársasági elnökkel és Jaime Gamával, a parlament elnökével.
Akinek hitelre van szüksége, annak ügyelnie kell arra, hogy a szavainak is legyen hitele – idézi Martonyi Orbán Viktor évértékelése előtt mondott tavaly januári beszédét dr. Kende Péter az ÉS-ben megjelent Egy polgár vallomásai című riportban. „Cikkének elkészülte után dr. Kende Péter személyes találkozót kért Martonyi Jánostól” – aki… – „– a magnófelvétel tanúsága szerint – elismerte, hogy a
A Fidesz elkötelezett támogatói tábora kétszerese az MSZP táborának; a vezető kormánypárt a választópolgárok az előző havi 18 százalékával szemben mindössze 16 százalékának támogatására számíthatna - olvasható a Gallup közvélemény-kutató cég legfrissebb, áprilisi felmérésében.
A meteorológusok szép tavaszi időt jósolnak a hosszú hétvégére. A száraz és az évszanak megfelelőnél melegebb időjárás kedvező feltételeket biztosít a pihenésre, kirándulásra.
A középfokú felvételi eljárások eredményeképpen az „első körben" 99 319 tanuló, a jelentkezők 94,6 százaléka felvételizett sikeresen valamely általa választott iskolába – olvasható az oktatási tárca közleményében.
Akár teljes egészében nemdohányzóvá nyilvánítható az oktatási intézmény, ha az iskolaszék vagy a kollégiumi szék úgy dönt – olvasható az oktatási tárca honlapján közzétett tájékoztatóban.
Horváth Ágnes több-biztosítós javaslata szerint választhatnának az emberek, hogy az állami biztosítónál maradnak, vagy átmennek-e az egyik magánbiztosítóhoz. Az SZDSZ szerint ezt már el kellene fogadniuk a szocialistáknak is, Gyurcsány győzködését jövő héten kezdik.
Szeptemberben újra megnyitják a 2004-ben bezárt általános iskolát a Nógrád megyei Somoskőújfaluban: a település azóta önállóvá vált, a Salgótarjántól való leválási folyamatot éppen az iskolabezárás indította el.
Kudarcba fulladt a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésnapja, mert először a Fidesz és a KDNP vonult ki, majd az SZDSZ és az MSZP esett egymásnak, leblokkolva minden döntéshozatalt. A szocialisták végül elérték amit akartak, az általuk javasolt napirendet tárgyalta csak a csonka Fővárosi Közgyűlés.
Egy a Figyelőben és az Élet és Irodalomban egyszerre most közzétett vitaanyag szerint meg kellene szüntetni a felsőoktatásban a fejkvóta-rendszert, és az oktatók közalkalmazotti jogállását. A javaslat felveti a súlyponti egyetemek kialakítását és szétválasztaná az intézmények tanügyi - és gazdasági irányítását.
Átlagosan 3,9 százalékkal drágul a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használati díja – erről csütörtökön döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Valószínű, hogy Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét.
Salgótarján fideszes alpolgármesteréről kiderült, nincs államilag elismert diplomája, pedig doktori címet is használ. Kondorosi Ferenc jogi szakvizsga nélkül államtitkár, Haraszthy László miatt törvényt módosít az MSZP. Kis diplomabotrány-történelem Deutsch Tamás sportminiszterségétől Gál J. Zoltán iskolaváltásáig.
Szóváltás során két külföldi állampolgárt megszúrtak a főváros XVIII. kerületében egy bevásárlóközpontban. A támadó is megsérült, aki szintén külföldi.
A Petrétei József magyar igazságügyi és rendészeti miniszter és Robert Kalinák szlovák belügyminiszter által Pozsonyban tavaly októberben aláírt megállapodás május 1-jén lép hatályba.
Május 1-től két napon át Brüsszelben ülésezik a Fidesz elnöksége, az Európai Néppárt frakcióelnökségének meghívására - erősítette meg a sajtóinformációkat Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.