Belföld

Gallup: az MSZP-s tábor duplája a Fideszé

A Fidesz elkötelezett támogatói tábora kétszerese az MSZP táborának; a vezető kormánypárt a választópolgárok az előző havi 18 százalékával szemben mindössze 16 százalékának támogatására számíthatna - olvasható a Gallup közvélemény-kutató cég legfrissebb, áprilisi felmérésében.

A közvélemény-kutatásból kiderült az is, minden harmadik magyar rendelkezik határozott pártpreferenciával és biztos szavazónak számít, valamint ezen pártválasztók abszolút többsége – 59 százaléka – a Fidesz szavazóiból áll.

Ez csaknem kétszer annyi szavazatot jelent, mint az a 30 százalék, amilyen támogatottsággal az MSZP rendelkezik ebben a körben. Az elemzés szerint a kis pártok közül az MDF-re az összes megkérdezett három százaléka szavazott volna, míg az SZDSZ-re csak két százalék.

A kis pártok támogatottsága a pártot választó biztos szavazók között sem sokkal magasabb, hiszen az MDF éppen elérné az öt százalékot, míg az SZDSZ a mért három százalékos támogatottsággal nem lépné át a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt – olvasható.

A kormányfő nem rontott

A Gallup szerint a közvélemény szemében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök munkájának megítélése áprilisban nem romlott tovább. A magyar felnőttek közel kétharmada továbbra is elégedetlen és csak minden negyedik választópolgár elégedett azzal, ahogy a miniszterelnök a munkáját végzi.

A közelmúltban tette közzé a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet is legfrissebb felmérését, mely szerint továbbra is szárnyal a Fidesz, a kormányoldalnak pedig április elejére szinte semmit sem sikerült lefaragnia egy hónappal korábbi, minden eddiginél nagyobb hátrányából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik