Nem lennénk most a HTC helyében, legalábbis olyan téren semmiképp, hogy nekünk kelljen megfelelni a tajvani gyártó felé támasztott elvárásoknak. Az androidos telefonok hőskorában a Desire neve egyet jelentett a coolsággal, és néhány évig a legnagyobb nevek között szerepeltek a gyártó csúcstelefonjai. Aztán néhány éve megbicsaklott az ütem, és hiába volt szép és egyedi a két éve bemutatott első One csúcskészülék, azóta minden modellükkel kapcsolatban elkövetnek néhány aprónak tűnő, de mégis ordító szarvashibát. A One M7 esetében például a kritikán aluli kamera volt a ludas, az M8 modellt a melegedés miatt kritizálták, és úgy általában az sem használt, hogy a csúcsmodellek bejelentése után egyszerűen képtelenek voltak elegendő mennyiséget időben leszállítani a kereskedelmi sikerhez.
Most épp ezért új stratégiával próbálkoznak, és az aktuális technológiai csúcsnak számító M9 után bemutatták az A9-et is, amelyben nem a maximumra húzott hardverrel, hanem a külcsínnel és a funkciógazdagsággal igyekeznek eladni a készüléket. Tegnap ennek az új modellnek a magyarországi bemutatóján jártunk, megtapogattuk és tüzetesen végigvizsgáltuk a frissen megjelent készüléket, de már eközben is ott motoszkált bennünk, hogy az első HTC-féle hibát bizony itt is érezzük: embertelenül túlárazottnak tűnik elsőre az itthon árusított modell. A kártyafüggetlen hivatalos listaár 240 ezer forint, ami egy középkategóriás telefonért iszonyatosan sok még akkor is, ha szép és ügyes. Megjegyzendő, hogy a One A9 az USA-ban 400 dollárba (114 ezer forint) kerül, az európai listaára pedig 600 euró (186 ezer forint).
A szokásos hátoldali antennacsíkokat leszámítva a komplett unibody borítás fémből készült, az előlapot pedig 2.5D Gorilla Glass 4 üveg védi a külső behatásoktól. A 145,8×70,8×7,3 milliméter méretű, illetve 143 gramm tömegű újdonság AMOLED technológiájú érintőkijelzője 1920×1080 pixeles Full HD felbontású, illetve 441 ppi-s pixelsűrűségű. Ebben a telefonban debütál elsőként a Qualcomm vadonatúj Snapdragon 617-es chipkészlete, melyben négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53 processzormag, négy darab 1,2 GHz-es Cortex-A53 mag, valamint egy Adreno 405-ös grafikusgyorsító található. A 2 GB RAM-os kivitelben 16 GB flashmemória figyel, a 3 GB-os modellbe pedig 32 GB belsőmemóriát szerel a gyártó – közös vonás a microSD memóriakártyás bővítési lehetőség. A legújabb Android verzió egyik újdonsága, hogy a microSD kártyát nem külön tárolónak látja a rendszer, hanem a belső tároló méretéhez hozzáadva egyetlen tárhelyként működik, így az legalább viszonylag olcsón megúszható, hogy úgy 10-15 ezer forintból megötszörözzük a készülék tárkapacitását.
Az f2-es fényerejű objektíves UltraPixel frontkamera révén 4 megapixeles szelfik készíthetők, a 13 megapixeles hátoldali kameránál pedig az optikai képstabilizátort, Full HD videófelvevőt, RAW támogatását, illetve time-lapse funkcióját érdemes megemlíteni. A szokásos BoomSound sztereó hangszóróról sajnos le kell mondanunk, és be kell érnünk egyetlen előlapi hangszóróval. A kijelző alatti szekcióba ujjlenyomat szenzort szereltek, az akku 2150 mAh kapacitású, emellett még fontos a Quick Charge 3.0 támogatás, az LTE mobilnet, az ac-s Wi-Fi, a 4.1-es Bluetooth, a Sense felhasználói felület, illetve az Android 6.0 (Marshmallow) operációs rendszer. Az első körben Opal Silver, Carbon Grey, Deep Garnet és Topaz Gold színváltozatokban készülő HTC One A9 november első hetétől lesz kapható, és sajnos alaphelyzetben nem jár mellé gyorstöltő, a későbbiekben pedig érkezni fog az Acid Gold és a Cast Iron fantázianevet kapott színvariáns is.
A telefont első körben próbálgatva egyből feltűnt, hogy a külső terén nagyot változtatott a HTC a kissé “páncélozott” hatást keltő M sorozathoz képest, az újságírók közül többen is úgy fogalmaztak, hogy árnyékban, távolról akár iPhone-nak lehet nézni a készüléket. A külön kiemelt új színvariánsok közül hiába nem a “hagyományos” árnyalatot kapta az ezüst és a szürke változat, ezek igazából nem tűntek olyan hihetetlenül különlegesnek, az arany hatású változat ismét nem a mi ízlésünk, bár a mélyvörös-lilás megoldás kifejezetten tetszetős. A telefon a nem csúcskategóriás hardver ellenére fürgének tűnt, az Android fölé helyezett Sense felület túlkapásaiból láthatóan visszavágtak a HTC fejlesztői, így egy gyors és letisztult interfész fogadja a felhasználót. Érdekesek a fényképezőgép félautomata módjai, amelyek bár nem érik el például az LG G4 szinte teljesen szabadjára eresztett manuális lehetőségeit, de “csípőből” jó képeket lőhetünk vele, és hasznosnak tűnnek a kisegítő funkciók is. Nemsokára tüzetesebben is leteszteljük az A9-et, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy az irgalmatlanul erős árat gyorsan kezelhető szintre nyesik vissza a hazai piacon, mert most leginkább ez akadályozhatja meg a modell sikerét.
