A királylányok élete a középkorban is arannyal, bársonnyal teli gazdagságban telt, ám boldogságot csak kevesen találtak az életben. Legalábbis ami a szerelmet illeti. Eszközök voltak ők királyi apjuk kezében, a diplomácia szolgálói. Az országok közti szerződések, “örök barátsági” törekvések legjobb biztosítéka volt az uralkodói frigy.
Az meg ugye senkit nem érdekelt, hogy az aktuális szövetséges férfiként, férjként mennyire felel meg az ifjú hölgynek. Persze megesett, hogy szerelembe fordult az érdekházasság, és ha az ara rátermett volt, elhivatott, és még a körülmények is megengedték, bizony komoly szolgálatot tehetett hazájának.
Tündöklő szépség
Mint Szent László lánya, Piroska. A bizánci császárné, a “mi Piroskánk”, a “magyar királylány”. Valamikor az 1080-as évek végén, talán 1088-ban született, szülei még kislány korában elhunytak, a lányt unokabátyja, Könyves Kálmán neveltette.
… nyugati császároktól származott: pólyás korától kezdve, mint a nemes növények, elárulta és jelezte, hogy idővel milyeneknek fognak mutatkozni sajátságai, mert mindjárt telve volt minden illemmel és bájjal, s dús testi és lelki szépségtől tündökölt
– idézi bizánci életrajzát Sághy Marianne történész a Rubicon történelmi folyóiratban.
A Magyar Királyságot déli terjeszkedése ekkor már egy évszázados szembenállást eredményezett, a határ a Duna mentén látszott kialakulni. Hogy ez így is maradjon, intenzív “békülési folyamat” vette kezdetét, ennek egy aktusa volt Piroska és a bizánci trónörökös, Komnénosz Jóannész házassága.
Piroska elégedett lehetett. Az ifjú férjet a források szép melléknévvel illették, és igazán nagy uralkodó volt. Mélyen vallásos, igazságos, mértékletes és megfontolt császár volt, Piroska méltó társa. Nyolc gyermekük született, ami ugyancsak arra utal, a császár nem kerülte felesége ágyát. A menyegző előtt a magyar királylány áttért a keleti rítusra, új nevet kapott: Eiréné, jelentése béke.
Szelíd és alázatos
És Piroska, vagyis Eiréné is méltó volt a birodalom első asszonyának.
Vallásosságával, karitatív és szociális tevékenységével egyaránt kitűnt, de hatékonyan segítette urát diplomáciai ügyekben is.
“Hogyan tudná valaki elbeszélni erényei többi fajtáját és bájainak raját, lelkületének szelídségét, nyugalmát, alázatosságát, mindenkivel való együttérzését, jóságát, kedvességét, nyájasságát, haragnélküliségét, hogy soha senkivel szemben nem volt indulatos, bántalmazó, gyalázkodó.”
Udvarában személyesen fogadott külföldi delegátusokat, szentföldi zarándokokat, és ami “küldetése szempontjából” a legfontosabb volt:
Piroska-Eiréné alapította Konstantinápoly legnagyobb kolostorát, egy többfunkciós épületegyüttest, a Pantokrator monostort. Sőt, ő maga személyesen részt vett az épületek tervezésében is. Egy igazi komplexum volt: templomok, temetőkápolna, aggok menhelye, kórház kapott itt helyet. Az intézmény szemléletében és szervezettségében is messze megelőzte korát, a mai kórházi és gondozói rendszer elődjének tekinthetjük.
Eiréné 1134. augusztus 13-án hunyt el, épp férjét kísérte el egy hadjáratra. “Magával vitte lelkem felét” – írta e napról a császár. Halála után az ortodox egyház szentté avatta, kultuszát a római és görög katolikus egyház is átvette;
