Közélet

Akácfa utcai gyilkosság: a lány képét is magával vitte a tettes

A 19 éves Nancyt másfél hete találta holtan otthonukban az anyja, de a gyilkosról egyelőre nem sokat tudni. A legújabb hírek szerint azonban az elkövető magával vitte az escortlány fényképét.

Továbbra is rengeteg a tisztázatlan kérdés annak a 19 éves lánynak a halála körül, akit május elején öltek meg Budapesten, egy Akácfa utcai lakásban. Arról, hogy ki és hogyan végzett vele, mi lett a sokszor említett telefonnal, illetve hogy valóban volt-e ismert politikus a kuncsaftjai között, számos verzió látott napvilágot. A Hír24 információi szerint nem igaz, hogy a lánynak átvágták a torkát, ám valóban bántalmazták, mielőtt – több alkalommal – megszúrta a támadója. Úgy tudni, a rendőrség továbbra is egy ázsiai férfit keres, Nancynek ugyanis ázsiai vendégei voltak. Kimondottan egy olyan oldalon hirdette magát, ahol velük ismerkedhet.

A Blikk most arról ír, hogy a gyilkosnak nem sikerült nyomok nélkül eltűnnie a lakásból, egy véres ujjlenyomatot találtak a helyszínen, valamint feltűnt a nyomozóknak, hogy a tettes magával vitte a lány egyik képét is, ami a lap szerint arra utal, hogy a gyilkos erősen kötődött áldozatához. A Borsnak megszólaló szakértő szerint az elkövető már el is hagyta az országot, aminek az lehet az oka, hogy a hazánkban élő ázsiaiak zárt közösséget alkotnak, ha „bűnügybe keveredik valamely tagjuk, összezárnak” – véli a szakértő.

A hatóságok most Nancy online beszélgetéseit böngészik át, a közösségi oldalak segítségével kihallgatják azokat, akik hasonló foglalkozást űztek, illetve azokat is, akikkel utoljára kapcsolatban léphetett. A rendőrség arra is keresi a választ, volt-e olyan kuncsaftja, aki gyengéd érzelmeket táplált iránta.

A Bors által megpendített a „politikus szállal” kapcsolatban tovább folynak a találgatások. Az eddigi információk alapján semmi nem utal ilyen férfi létezésére, az üggyelLázár János és az MSZP-elnökség is foglalkozott. Mint ismert, több cikk is született arról, hogy a lánynak ismert magyar politikus is volt a kuncsaftjai között sőt, a lap korábban már azt írta, több politikus is fizetett a szőke lány „szerelméért”.

Arról is ellentétes információk láttak napvilágot, mi történt a fiatal áldozat telefonjával. A Bors azt írta, a rendőrök megtalálták a készüléket és elemzik az adatokat, míg a Blikk arról számolt be, hogy a mobilnak nyoma veszett, vélhetően a támadó vitte el. Úgy tudni, a telefont bár jelenleg is keresik az egyenruhások,  a híváslistáját lekérték és ellenőrzik. 

A meggyilkolt lány apja Facebookon fakadt ki, állítja, nem működtek a kamerák, amikor gyermekét megölték. Értesüléseink szerint az említett térfigyelők valóban nem üzemeltek a szóban forgó időben karbantartás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik