Otthon

Ezért jelennek meg tömegesen gombák a kertben

Getty Images
Getty Images

Esős időszakok után akár egyik napról a másikra is megjelenhetnek a gombák a kertekben, a gyepben, a fák tövében vagy a virágágyásokban. Bár sokan ilyenkor a talaj rossz állapotára vagy valamilyen növénybetegségre gyanakodnak, a jelenség legtöbbször természetes folyamat. A talajban élő gombák jelentős része ugyanis az elhalt növényi részek lebontásában vesz részt, a felszínen megjelenő kalapos gombák pedig csupán a föld alatt fejlődő gombafonalak, vagyis a micélium termőtestei, írja az Agrofórum.

A gombák szaporodásának különösen kedvez a tartós nedvesség és a megfelelő hőmérséklet, ezért egy csapadékos időszak után rövid idő alatt tömegesen is megjelenhetnek. Gyakori ez azokon a területeken, ahol korábban fát vágtak ki, és a talajban gyökérmaradványok vagy korhadó faanyag maradt. Ezek hosszú ideig táplálékot biztosítanak a lebontó gombáknak.

A gombák megjelenése önmagában tehát nem jelenti azt, hogy túlöntözzük a kertet, a rendszeresen átázott, nehezen száradó gyep esetében azonban érdemes felülvizsgálni az öntözést és a vízelvezetést.

Nagyobb figyelmet érdemelnek azok a gombák, amelyek élő fák vagy cserjék tövében jelennek meg, ugyanis bizonyos fajok a gyökereket és a fás részeket is károsíthatják. Ilyenek például a tuskógombák egyes fajai, amelyek fertőzése miatt romolhat a növény víz- és tápanyagfelvétele, hosszabb távon pedig akár a pusztulásához is vezethet. A korona ritkulása, az ágak elhalása, az apró levelek vagy az idő előtti lombszíneződés figyelmeztető jel lehet. A pontos diagnózishoz azonban a növény állapotát és a gombát egyaránt meg kell vizsgálni, ezért gyanú esetén érdemes szakemberhez fordulni.

A gyepben megjelenő szabályos vagy félkör alakú sávokat boszorkánykörnek nevezik, amelyeket különböző talajlakó gombák hozhatnak létre. Ezek nem minden esetben károsak: előfordul, hogy a kör mentén a fű sötétebb zöld és erőteljesebben növekszik, mert a lebomló szerves anyagból felszabaduló nitrogén táplálja. Más esetekben azonban a gombafonalak víztaszítóvá tehetik a talajt, ami a gyep barnulásához és foltos pusztulásához vezethet. Ilyenkor a talaj levegőztetése és az érintett terület megfelelő átnedvesítése segíthet.

A kerti gombák eltávolítása általában nem szükséges, ha nem károsítják a növényeket, kisgyermekek vagy háziállatok jelenlétében azonban érdemes leszedni a termőtesteket. Az ismeretlen gombákat semmiképpen sem szabad elfogyasztani, gyűjtés után minden példányt gombaszakellenőrrel kell megvizsgáltatni. Fontos, hogy a termőtestek eltávolítása nem pusztítja el a talajban élő gombafonalakat, így kedvező körülmények között újabb gombák jelenhetnek meg. Gombaölő szerek használata a legtöbb ilyen esetben nem indokolt, sokkal többet segíthet a megfelelő öntözés, a jó vízelvezetés és a tömörödött talaj levegőztetése, olvasható a cikkben.

Kapcsolódó
Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten
A Mohu kéri a lakosságot, hogy a zöldhulladékot a lakókörzetre érvényes elszállítási napon, legkésőbb reggel 4 óráig helyezzék ki megközelíthető helyre.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik