Több mint két év pereskedés után az Átlátszó kiderítette, hogy külügyminisztersége idején Szijjártó Péterék 143,5 millió forintért béreltek magánrepülőgépet még 2021-ben egy Azerbajdzsánt és több japán nagyvárost magába foglaló útikörre. A lap szerint a delegáció kétnapi szállásköltsége további közel hatmillió forintot tett ki, így az utazás ismert költségei megközelítik a 150 millió forintot.
Szijjártó 2021 márciusában Oszakában, Kiotóban és Tokióban tárgyalt, majd hazafelé Bakuban is megállt, ami már két évvel ezelőtt szemet szúrt az Átlátszónak. A lap 2024-ben közérdekű adatigényléssel fordult a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, amely akkor azt állította, hogy nem rendelkezik a repülőgépbérlés költségeire vonatkozó adatokkal. A lap ezt követően pert indított, amelyet első és másodfokon, valamint a Kúria előtt is megnyert, a minisztérium azonban a jogerős ítélet ellenére sem adta ki az adatokat. A lap ezért végrehajtást kezdeményezett, és rendőrségi feljelentést is tett, végül pedig 27 hónappal az első adatigénylés után idén szeptemberben megkapták a költségadatokat.
Kiderült az is, hogy Szijjártó Bakuból már egy honvédségi Dassault Falcon 7X típusú repülőgéppel tért haza, miközben az addig általa használt magángéppel több magyar vállalat képviselője utazott vissza Budapestre. A cégek képviselői eredetileg a honvédségi géppel érkeztek Azerbajdzsánba. A minisztérium nem közölte, hogy a vállalatok fizettek-e a repülőgépek használatáért.
A delegáció szállásköltségei szintén jelentősek voltak: Tokióban tíz fő egyetlen éjszakai szállása 5,4 millió forintba került, míg Bakuban tizenkét fő elszállásolásáért 428 639 forintot fizettek. A közel 150 millió forintos összeg ráadásul nem tartalmazza a honvédségi repülőgép használatának költségeit.
Az egykori külügyminiszter utazásairól és azok vaskos költségeiről a 24.hu is több ízben beszámolt az elmúlt időszakban. Megírtuk, hogy Szijjártó szó szerint beutazta a fél világot, hivatali útjai során a szuverén országok felében megfordult. Többször járt Oroszországban, mint Németországban, a villámlátogatásokat kedvelte, ezért keveset aludt külföldön, de amikor mégis, annak megadta a módját. A legdrágább útja 262 millió forintba került. De volt példa arra is, hogy
elköltöttek közel 300 millió forintot olyan magángépre, ami fel sem szállt;
Katarban 6,5 millió forintért szállt meg egyetlen éjszakára egy luxusszállodában;
és írtunk arról is, hogy még a Budapest–Pozsony–Budapest-túrát is magángéppel tették meg, kicsivel több mint 18 millió forintért.

