A szerb miniszterelnök szerint a Németországban menedékjogot kérő szerb állampolgárok nem politikai okokból távoznak hazájukból, hanem azért, hogy pénzt szerezzenek.
Hagyományosan szegények
“Ezek nem is menedékkérők. Csak a németek pénzét akarják” – mondta Aleksandar Vucic a Süddeutsche Zeitung című német lapban kedden megjelent interjúban, arra a kérdésre, hogy mi válthatja ki a szerb menedékkérők számának nagymértékű emelkedését Németországban.
A Szerbiát elhagyó emberek többsége roma, pedig Szerbiában “a romáknak nincsenek politikai ellenfelei”, és a kormány “aggódik” az életkörülményeik miatt – tette hozzá a szerb miniszterelnök.
Arra a kérdésre, hogy miért nehezebb a romák sorsa, mint másoké, azt mondta, hogy ez “történelmi okokból” alakult így, és “a romák hagyományosan szegények”. A roma közösség nehéz helyzetének “nincsen semmi más oka”, hiszen “nem vagyunk mi rasszisták és nacionalisták, és minden polgárunknak ugyanolyan esélyeket biztosítunk” – mondta Aleksandar Vucic.
A kérelmek 99 százalékát visszadobják
A szerb állampolgárok az idei első fél év adatai alapján csaknem 16 ezer fővel a negyedik legnagyobb csoportot alkotják a németországi menedékkérők között, a szíriai, a koszovói és az albániai állampolgárok után. Az EU-n kívüli nyugat-balkáni országok – Szerbia, Koszovó és Albánia mellett Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegró – állampolgárai együttvéve pedig a németországi menedékkérők legnagyobb csoportját, nagyjából 40 százalékát alkotják.
A német menekültügyi hatóság a térségből származók kérelmének több mint 99 százalékát elutasítja, arra hivatkozva, hogy a Nyugat-Balkánon nincs üldöztetés.
A legtöbb nagy német párt szerint csökkenteni kell a nyugat-balkáni menedékkérők számát és arányát, hogy a forrásokat a háborús övezetekből, üldözetés elől érkező menedékkérők ellátására összpontosíthassák. Felmerült egyebek között, hogy fel kellene gyorsítani a nyugat-balkáni kérelmezők ügyeinek elbírálását, vagy meg kellene vonni tőlük a pénzbeli támogatást, hogy csökkenjen Németország vonzereje a régióban.