Olyat, mint Oroszország, – amelynek szomorú, szovjet múltja épp oly messze esik már az angol iskolások hétköznapjaitól, mint földrajzi határaiktól. Talán csak annyi a motiváció, hogy címszereplő a nézők által mindig is kedvelt kiskutya legyen? Amelyet gonosz szándékú szovjet tudósok úgy küldenek fel a világűrbe, hogy amellett, hogy világhírre tesz szert, ez egyúttal élete utolsó utazása is. A rakéta ugyanis a szputnyik utasát az űrbe juttatni igen, de a technikai fejletlenség következtében visszahozni már nem képes.
Hiszen a gyerekek számára a szputnyik neve, és annak első föld körüli bi-bip-je éppen annyira nem mond semmit, mind a szovjet Gulág rendszerének egykor borzalmas valósága. Még kevésbé érthető a táborba való visszaküldéssel fenyegetése egy olyan tudósoknak, akik a mégis csak világ vezető kozmo-technikai ágazatának legújabb, legeredetibb megoldásait képesek voltak megalkotni. Mint tették ezt Bajkonurban, akkor, az ottaniak.
Pedig más szerzői indíték nemigen lehetett, hisz még hazánkban is csak az idősebb generáció tagjai ismerik Lajka, az űrkutya nevét és történetét a kozmosz meghódításáért vívott USA – UCCP küzdelemben.
Az Armel fesztiválzáró estéjén bemutatott Lajka, az űrkutya című, 7-11 éves iskolás korosztály számára készült mégoly ötletes produkció többi szereplője sem Anglia polgára. Inkább a fél évszázaddal ezelőtti nagy Szovjetunióé. Tagjai pedig egy munkatábori büntetéséből szabadult fizikus, meg asszisztense, egy mindig vodkát vedelő, a tudományt szidalmazó részeges atyec, egy melegszívű anyuska, a szigorú pártirányítású műhold tervezők csapata, gondolkodásuk szabadságában fenyegetett tudósok, s velük a kísérlet humánus követelményeit sutba vágó állami kényszer… Mert a párt által kijelöltetett egyetlen cél: az USA világűrbeli sikereinek megelőzése?
Eltekintve eme jegyzetírói okoskodástól, a Lajka fesztiválzáró produkciót a nézők (különösen a szegedi közreműködők hozzátartozói) nagyon szerették – játékos könnyedsége, a gyermekek fantáziájához igazodó tréfás fizikai, matematikai kérdések közös megbeszélése és a kedves dallamok okán is. Nem utolsó sorban a kórus szerepe volt kiemelkedő, produkció énekegyüttesét ugyanis a Tisza Parti Általános Iskola diákjai alkották, – lázas izgalommal és ügyességgel még kisebb szerepeket is ellátva odafenn a színpadon.
A bemutatkozott versenyszereplők Valentina: Sarah Laulan francia mezzoszoprán, Koroljev vezető kutató: Nicolas Rigas volt. A francia basszbaritonnal már kélt éve is találkozhatott a közönség: Michael Dellaira: A titkosügynök című operájában
Az előadást Tim Yealland rendezte, a színpadion ugyancsak jelenlévő kamarazenekart pedig maga a komponista Russell Hepplewhite dirigálta.
Végül, mint az Armel záró gálán kiderült, Lajka kutya történetét a fesztivál zsűrije is elismerésre méltatta.
