Ezért gondoltam úgy, nem olyan nagy baj, ha egy kicsit körbetekintünk a poharazgatós ünnep előtt az alkohol fronton.
Ugyanis mostanában – a dohányos ellen folytatott ádáz, de mindenképpen dicséretes harcok idején – mintha elfeledkeztünk volna arról, mekkora gondot is okoz az alkoholizmus Magyarországon.
Egyáltalán, ki számít alkoholistának, és mennyire merült alá a szesz élvezetében a magyar ember – kerestük meg kérdéseinkkel dr. Boncz Istvánt. Az éppen nyugdíjba készülő egyetemi docens évtizedeken át a Szegedi Tudományegyetem pszichiátriai klinikáján dolgozott. Fő kutatási területének az öngyilkosság okainak vizsgálatát tekintette, ám rengeteg tapasztalatot szerzett alkoholisták gyógyítása során is. Talán éppen azért, mert az öngyilkossághoz éppen a pálinkával telt poharakon át vezet az egyik út.
– A hivatalos WHO meghatározás szerint: alkoholistának tekinthetők azok az erős ivók, akiknek szeszfogyasztása olyan mértéket ér el, hogy az már észlelhető szellemi zavarral, károsodással, testi és szellemi egészségromlással jár, és károsítja az ivók társadalmi és anyagi helyzetét. Alkoholistáknak tekinthetők emellett mindazok, akikben a jelenségek kezdeti tünetei már megmutatkoznak – mondta el Boncz doktor.
Hozzátette: az alkoholizálás a férfiak körében gyakoribb, az utóbbi évtizedekben azonban a nők és fiatalok körében is nő az alkoholfüggők száma. A korábban borivó nemzetből, mára nagy mennyiségben tömény szeszt fogyasztó nemzetté lettünk.
– Az alkoholisták számára a májzsugorban meghaltak számából következtetnek (úgynevezett Jellinek-féle számítás). A KSH adatai szerint 2003-ban 720 ezer alkoholista volt Magyarországon, 2010-ben félmilliós számot említenek a statisztikusok. Ezek az adatok azonban véleményem szerint azért nem fedik a valóságot, mert csak az állami intézmények adatszolgáltatásait veszik figyelembe. Holott köztudott, hogy az utóbbi évtizedben számos egyház, alapítvány és magánklinika is óriási szerepet vállal az alkoholfüggők gyógyításában. Az ő adataik nem szerepelnek a statisztikákban. A szakemberek legalább 800 ezer- 1 millióra becsülik a hazai alkoholisták számát – mondta dr. Boncz
István.
Beszélt arról is: sokan úgy tartják, hogy az állam kifejezett gazdasági érdeke az italforgalmazás. Csakhogy ez nem igaz, ugyanis az alkoholizmus okozta nemzetgazdasági kár az alkoholkereskedelemből származó állami bevételeket legalább háromszorosan meghaladja.
– Az alkoholizmus korántsem az egészségügy problémája, hanem össztársadalmi. Amit az egészségügy tehet:
ellátja, az arra vállalkozókat elvonókezelésben részesíti, és a rehabilitációban vállal szerepet. Magyarországon ma az egyházak, alapítványok tudnak eredményesen megbirkózni a hosszú, sokszor az akkut részegeket évekig tartó kezeléssel és utógondozással. Az állami intézményekben (tisztelet a nagyon kisszámú kivételnek, pl. Szigetvári Kórház), legfőképpen az erre kiképzett, tehát addiktológus szakemberek igen alacsony száma, a betegek terápiájára fordítható idő rövidsége miatt alacsony a hatékonyság.
Gond tehát akad bőven – derült ki Boncz doktor szavaiból. Ehhez csak annyit tennék hozzá: bármennyire is káros a dohányzás az emberi szervezetre, a füstölő leginkább csak saját egészségét teszi tönkre, bár a cigis dobozokon ott virít a felírat: a dohányzás súlyosan károsítja mások egészségét és a környezetét.
De akkor mit kéne írni a ki tudja miből pancsolt piákra? Hogy a bíróság elé kerülők kilencven százaléka „alkoholos befolyásoltság alatt” ölt, verekedett, okozta a közbotrányt, tartotta rettegésben a családját? Hogy néha az sem könnyű kideríteni, ki volt a részegebb, a tettes vagy az áldozat? Mert hogy ezek is tények. Amire nem csak húsvétkor, sőt – nem elsősorban az ünnepek idején, hanem hétköznapjainkban kellene jobban felfigyelni.
Persze nem a pálinka-dalt dúdolgatva…
