Pénzügy

Ősszel dől el az autóhitelesek sorsa

Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás.

A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az este csütörtöki adásában – pontosítva a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tett kijelentését – azt mondta: kétségtelen tény, hogy a Kúria jogegységi döntése a devizahitelekről kiterjed a gépjárműhitelekre is. Ugyanakkor kiemelte: a döntésből nem következik automatikusan az autóshitelek forintosítása.

A kormány álláspontja eddig az volt, hogy elsősorban a lakáshitelesek helyzetét kell rendezni, “de természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy a fogyasztói hitelek körébe tartozó devizaalapú hiteleknél ez az elszámolás, forintosítás megoldható-e” – mondta a miniszter.

Ismertetése szerint 150 ezer devizaalapú autóhitel van, az euró-, illetve svájcifrank-alapú, még élő autós devizahitelek összértéke 162 milliárd forint.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy egy lakás- és egy autóhitel között társadalmi, szociológiai szempontból nagy a különbség. Amikor valaki a fedelet veszíti el a feje fölül egy hitel miatt, akkor a kormánynak azonnal lépnie kell. Ugyanakkor elismerte, hogy az autóhitelesek nehéz helyzetbe kerülhetnek, akár “a fedél is veszélybe kerülhet a hitel miatt”.

A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: Lázár János miniszter felvetése teljesen jogos, az elmúlt hónapokban több olyan élethelyzet alakult ki, amikor a fedél került veszélybe egy autóshitel miatt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Blikknek úgy nyilatkozott, hogy a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket. Lázár János hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahiteleseket mentő újabb ütem megvalósítása is, a forintosítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik