Egyetlen területen lehet Nobel-díjat kapni két tudósnak úgy, hogy egymásnak teljesen ellentmondó dolgot állítanak – sommázta a frappáns megfogalmazásokra hajlamos Orbán Viktor véleményét a gazdaságpolitikai vitákról. A miniszterelnök gyorsan hozzátette: egyáltalán nem áll szándékában a svéd királyi akadémia díjára aspirálni, ám ezt a hallgatósága úgyis tudta. S bár a kormányfő nem vázolta közelebbről, azzal is tisztában volt mindenki, hogy a polgári kormány első emberének szeme előtt egyetlen cél lebeg: megnyerni a következő parlamenti választásokat. A profi politikus Orbán e célnak rendel alá mindent, beleértve kormánya gazdaságpolitikáját is.
SZAVAZATSZÁMLÁLÁS. Azt már régóta tudták a gazdasági élet szerepelői, hogy a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában mindent elvesztett és megnyert szavazatokra számolnak át. Azóta biztosan tisztában van ezzel az üzleti elit, amióta az egyik biztosító vezetője két évvel ezelőtt azt kifogásolta, hogy a kormány milliárdos értékű speciális kötvény jegyzésére kötelezte őket az árvízkárosultak érdekében. A biztosítási szakember pontos számításokkal alátámasztva vázolta a kormányfőnek a szakmát ért kár összegét, amire Orbán egy másik számmal replikázott. Ő azt elemezte ki már korábban, mennyi elveszett szavazatot jelenthet neki az árvíz. Mindkettejüknek igaza volt a saját szemszögéből, de hát – mint azt a miniszterelnöki aforizma oly találóan megfogalmazza – a közgazdaság már csak ilyen…
Egy s más azért változott a ciklus során: ma már minden további nélkül állami pénzek felhasználásával segít az árvízkárosultakon a kormány. Magyarán, fellazul a fiskális politika szigora – s ez még akkor is igaz, ha az államháztartás kimutatott hiánya az idén sem haladja meg a GDP 3,4 százalékát. A költségvetés számítási módszere ugyanis nem felel meg az Európai Unióban (EU) használt metódusnak, s százmilliárdok vannak elbújtatva. Elsősorban az állami garanciával nyújtott hitelek alkalmasak arra, hogy eltüntessék a hiányt – pontosabban egy későbbi időpontban váljon láthatóvá az így megvalósított állami beruházás, mint például az autópálya-építés esetében. Ugyancsak a valós deficit mértékét hivatott elkendőzni a letéti számlákról átkönyvelt tavalyi bevételek idei (szintén hangulatjavító intézkedésekre történő) felhasználása. A Gazdaságkutató (GKI) Rt. számításai szerint a valós hiány elérné a GDP 5 százalékát is, ha minden “trükköt” figyelembe vennénk. Ez 2 százalékpontos romlást jelent a mérlegben, ám nem számít újdonságnak, hiszen a két korábbi kormány is ezt a gyakorlatot folytatta a választásokat megelőző években.
Változást jelent az a nyíltság is, amellyel az állam beavatkozását ideologizálja meg az aktuális gazdaságpolitika. Orbán Viktor “Magyar modellről” beszél, amely egy új korszak gazdaságfilozófiáját formálja egységbe. A hosszú évek óta jelentős működő tőke beáramlása, a termelékenység 10 százalékot meghaladó éves növekedése, az infláció – a tervezettől elmaradt, ám mégis érzékelhető – apadása és a tamáskodó előrejelzéseknek rendszeresen ellentmondó egyensúlyi adatok szükségessé tesznek egy újfajta gazdaságpolitikát. Ezek persze kedvező indikátorok, de ahhoz nem elegendőek, hogy valóban eddig a világon nem tapasztalt gazdasági program alapját képezzék. Ráadásul a folyamat, amelynek gyümölcsét ez a kormány élvezi, már 1995-ben, a Bokros-csomagnak nevezett stabilizációs intézkedésekkel megkezdődött. Olyannyira, hogy már 1997 óta a jelenlegivel körülbelül megegyező gazdasági növekedésről lehet beszélni.
500 cégvezető véleménye a gazdaságról
Optimista hangulatban vannak a magyarországi vállalkozások – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Figyelő megbízásából a Straketing Stratégiai Marketingkutató és Tanácsadó Bt. 2001. május 21-e és 25-e között készített. Az 500 magyarországi vállalatvezetővel lebonyolított kérdőíves megkérdezés eredménye azt mutatja ugyanis, hogy a vállalatok több mint 70 százaléka az elmúlt évet kisebb-nagyobb forgalomnövekedéssel zárta. Maga a tény nem hatott az újdonság erejével, hiszen a mostani vizsgálat részben a két évvel ezelőtti és a tavalyi felmérés megismétlése volt, s a korábbi tapasztalatok is azt mutatták, hogy a reálszféra összességében pozitív folyamatokat él meg. A megkérdezett menedzserek 1999 óta évről évre egyre nagyobb arányban jeleztek forgalomemelkedést, ám a tavalyi felmérésünk során még egyáltalán nem tapasztaltuk, hogy a növekedés pozitív hatása átterjed a gazdaság összes szektorára. Sajnálatos azonban, hogy az általánosnak mondható konjunktúrát legkevésbé a mezőgazdasági vállalkozások tudták kihasználni.
A kormányzat gazdaságpolitikai tevékenységének megítélése a reálszférában a jó üzleti eredmények ellenére sem mondható egyértelműen kedvezőnek. A felmérésben két módon igyekeztünk képet kapni arról, miként látják a vállalatvezetők a koalíció munkáját, illetve intézkedéseit. Spontán módon a legtöbben – a vállalatvezetők 16 százaléka – a minimálbér emelését nevezték meg olyan kormányintézkedésként, amelyről úgy gondolták, hogy jelentősen befolyásolta a gazdaságpolitika alakulását. Többségük azonban kedvezőtlen hatásúnak ítélte ezt az intézkedést. Egyértelműen rossz visszhangja volt a szövetkezeti üzletrész törvénynek és a piaci árakba történő beavatkozásoknak.
A jelentősnek tartott kormányintézkedések között voltak pozitív megítélésűek is, a spontán említések között mindenekelőtt a lakásépítési támogatások jelentkeztek gyakran. Egyértelműen jó visszhangja volt emellett még a Széchenyi-tervnek és a családpolitikai intézkedéseknek.
Azt, hogy a kormány tevékenységének megítélése igen ellentmondásos, a Figyelő által kiválasztott 20 gazdaságpolitikai intézkedésről alkotott vélemény jól szemlélteti. Három ízben egyértelműen kedvező osztályzatot kapott az Orbán-kormány, öt esetben pedig teljességgel elutasító véleményt fogalmazott meg az ötszáz megkérdezett.
A legnagyobb tetszést egyértelműen a Széchenyi-terv bevezetése aratta. A megkérdezettek 64 százaléka teljesen, 22 százalék pedig nagyobbrészt egyetért vele. A másik oldalon a kisgazda minisztériumok tevékenységének, valamint a koalíció agrárpolitikájának szinte egyöntetű – 85, illetve 80 százalékos – elutasítása a szembeötlő.
Természetesen a kabinet eddigi tevékenységének általános megítélésében vannak területi és ágazati eltérések. Az átlagosnál gyakrabban vélekedtek pozitívan az Orbán-kormány intézkedéseiről Budapesten és a szolgáltatások területén működő cégeknél.
Általánosnak mondható vélekedés a vállalatvezetők körében – hiszen a megkérdezettek 78 százaléka gondolkodik ilyetén -, hogy az elkövetkezendő időszakban megnő a kormány “osztogató kedve”.
Nem nevezhető bizakodónak a menedzserek hangulata, amikor konkrét gazdaságpolitikai célok megvalósulásáról faggatjuk őket. Úgy tűnik, az évek során – az inflációs és kamat-előrejelzések meghiúsulását látva – a vállalatvezetők egyre szkeptikusabbak lettek. A menedzserek átlagosan 10 százalékos inflációt becsültek a 2001-es év egészére – ez 1 százalékponttal magasabb az egy évvel ezelőtt (a 2000. évre vonatkozóan tett) előrejelzésüknél, vagyis pesszimistábbak lettek e téren.
ÁLLAMI NYOMULÁS. Éppen ezért talán nem véletlen, hogy Matolcsy György gazdasági miniszter más oldalról közelíti meg azt a bizonyos magyar modellt. Szerinte a kihívások változtak meg. Egyvalamiben azonban nagyon is egyformán beszél a kormányfő és gazdasági minisztere: az állam szerepét újra kell definiálni. Az elmúlt tíz évben az állam visszaszorult, ennek a mai koalíció vezetői szerint vége. A jelenleginél nagyobb szerepet kap az állam, még akkor is, ha Matolcsy annyi distinkciót tesz, hogy “szűkebb körben kell az erősebb jelenlétre” számítani.
A Magyar modell eddig körvonalazódó elképzelései a vegytiszta etatizmus reneszánszát jelentik. “A kormány a maga részéről a gazdaság szerkezetátalakítását célzó privatizációt befejezte” – jelenti ki Orbán Viktor, csak arra nem tér ki, hogy mi lesz a sorsa azoknak a ma még állami kézben levő vállalatoknak, amelyeket a privatizációs törvény magánkézbe adna. Egészen más szempontok vezérlik a miniszterelnököt: “Az új korszaknak az lesz a nagy kérdése, és egyben a mindenkori kormányzatok előtt álló talán legnagyobb feladat, miként lehet a 80 százalékban magánkézben lévő gazdaság szerkezetét átalakítani úgy, hogy az optimálisabb legyen a magyar nemzeti érdekek és a magyar nemzetgazdaság szempontjából.” Cél tehát a külföldi tulajdon arányának visszaszorítása.
ELFELEJTETT ÍGÉRETEK. A megcélzott választók számára hangzatos terveket nem követte a megvalósulás a jelenlegi ciklusban, és vélhetőleg ez lesz a sorsa a most beharangozott etatista Magyar modellnek is. Ezt persze a legtöbb gazdaságkutató az Orbán-kormány erényei között sorolja fel, de ugyanígy merült feledésbe a Fidesznek sok olyan ötlete is, amelyre várt a vállalkozói szféra. Így például az adóreform teljesen elmaradt, s bár a vállalkozók járulékos terhei csökkentek az elmúlt években, a könnyítések messze elmaradnak a korábban beígért szinttől. Az infrastruktúra javítása sem haladt jelentős mértékben előre, az autópálya-építés például – amelynek finanszírozása számos visszásságot hozott – a kormányzás harmadik évére éppen csak beindult. Az energetika területén ma jó esetben ott tart az ország, mint 1998-ban, de az árampiaci liberalizáció többszöri elhalasztása, valamint a gázár körül kialakult szituáció már inkább visszafejlődést mutat. A Postabank ma is állami tulajdonban van, és közvetve még hosszú ideig – he nem örökre – abban is marad, a pénzintézetnek juttatott százmilliárdok visszafizetése az államkasszába már a legkevésbé sem tűnik realisztikusnak. A tőzsde agonizál, és – szemben a kormányzat elképzeléseivel – a pesti parketten jegyzett hazai tulajdonú cégek a felvásárlók érdeklődésének középpontjába kerültek.
A nagy publicitást kapott Széchenyi-terv nem tekinthető reformnak, hiszen a korábbi költségvetési kiadásokat foglalja csak rendszerbe, s esetenként kiegészíti a korábbi büdzséket. Matolcsy György ugyan büszkén prezentálta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) előtt, hogy eddig 3500 pályázat érkezett, amelyeknél az átlagos igény 25 millió forint, s a tárcája által megítélt – és az interneten mindenki számára nyomon követhető – támogatásokból jelentős mértékben részesültek külföldi tulajdonú nagyvállalatok. Tegyük hozzá: mint ahogy a korábbi években is, hiszen a magyar pályáztatási rendszer előnye évek óta az, hogy minden projekt ugyanakkor eséllyel indul az állami pénzekért. Ez különben uniós irányelv is, a pályázatokon nem lehet diszkriminálni egyetlen pályázót sem, mert a tulajdonosi körben külföldiek (is) vannak.
A kormány gazdaságpolitikai teljesítményét sok kritika éri, mégis elmondható, hogy a sikeres területek között tartják számon a szavazók – legalább is ez derült ki a Marketing Centrum piackutató cég májusban elkészített e-voks felméréséből. A gazdasági szféra helyzetének állandó javulása és az életszínvonal emelkedése mellett vélhetően fontos szerepet játszik a jó megítélésben a gazdaságpolitika sikeres kommunikációja is. A jól közvetíthető intézkedések száma az elmúlt időben érzékelhetően növekedett, s a már említett etatista szlogenek mellett szükséges, de egyben népszerűségre is számot tartó lépéseket is tettek. Így például a monetáris politikában végrehajtott intézkedések egyértelműen tetszést arattak szakmai körökben, s jó volt a visszhangjuk a lakosság részéről is. A forint sávszélesítését kifejezetten profi módon hajtotta végre a Magyar Nemzeti Bank, és az ebből származó forinterősödést is jól kezelte eddig. Az ezzel egyidejűleg lezajlott devizaliberalizáció gyakorlati előnyeit csak egy szűkebb kör élvezheti teljes egészében, de az a tény, hogy hetven év után újra korlátozások nélkül konvertibilis a magyar fizetőeszköz, mindenképpen kedvező fogadtatást váltott ki.
Az elmúlt év során más kulcságazatokban is sikerül áttörést elérnie az Orbán-kormánynak. Mindenekelőtt az információs társadalom kialakítása felé tett meg fontos lépéseket az ország. Az egykori hírközlési tárcáról leválasztott informatikai kormánybiztosság elkönyvelhetett sikereket is – első helyen az elektronikus aláírásról szóló törvény elfogadását kell említeni. Jóllehet egyetlen jogszabály még nem repíti az országot a világba, e nélkül el sem lehet indulni. A családi PC-programok önmagukban még szintén nem elégségesek, de a lépésről lépésre politika fényében szintén fontos fejlemények zajlottak e téren is az elmúlt tizenkét hónapban.
Érdekes ellentmondás, hogy míg a közvélemény-kutatásokban érzékelhető a kormány korrupcióellenes fellépésének hatása, addig a gazdasági elemzők és a publicisták e téren rosszabbodást említenek. Így például a közbeszerzési törvény megkerülése jogosan vált ki általános nemtetszést a szakmai közönségben, ezt azonban kevésbé érzékeli a lakosság. A Magyar Posta körül kialakuló állami vállalatimpérium szintén jogosan vet fel kérdéseket azokban, akik a piaci verseny tisztaságát féltik.
TECHNOKRATA MÓDON. Az állam erősödését tűzi ki célul a választóknak (is) szánt programjaiban a jelenlegi kormány. A magyar vállalatok térnyerését a külföldi tulajdonúakkal szemben szintén kívánatos célként jelölik meg az ország vezetői. Bizonyos kérdésekben olyan megoldásokat választanak (autópálya-tendereztetés), amelyek nem nyerik el az EU tetszését, s a magyar reálgazdaságban is súrlódásokat okoznak. Mindezek mellett azonban gazdasági kérdésekben abszolút technokrata álláspontot képvisel a kormány, amit az bizonyít a legjobban, hogy a legkényesebb fejezeteket sikerült lezárni a csatlakozási tárgyalásokon.
Valószínűleg tehát a politika az egyetlen olyan terület, ahol akkor sikeres valaki, ha egymásnak teljesen ellentmondó dolgot állít és tesz.
