A civilek miatt
Bár a csúcsértekezlet ténylegesen pozitív eredményeket nem hozott, abban, hogy a harmadik világ problémái egyáltalán napirendre kerültek, nem kis része van a globális civil társadalmi mozgalmaknak. Ezeknek a szerepe leginkább az 1999-es seattle-i WTO-csúcs megakadályozása óta erősödött meg; de nemcsak tüntetések, hanem lobbizás, tárgyalások formájában is próbálják keresztülvinni követeléseiket a globális problémák megoldására. Bár ez a mozgalom igen összetett az egyes csoportok céljait és elképzeléseit illetően, amiben egyetértenek, az elsősorban a nemzetek feletti szervezetek – WTO, Világbank, IMF – szabadkereskedelmi politikájának bírálata. Vagyis, hogy ezek a szervezetek a kereskedelem liberalizációját fölébe helyezik olyan értékeknek, mint az életminőség, a környezetvédelem vagy az emberi jogok. A civil mozgalmak többek között szorgalmazzák a lokalitás felerősítését a gazdaságban; a nemzetek feletti intézmények átalakítását úgy, hogy azok az igazságos, és ne a liberális kereskedelmet segítsék, így hozva versenyhelyzetbe a szegény országokat; a multinacionális cégek ellenőrzésére, valamint a környezetvédelem területén egy nemzetek feletti szervezet létrehozását.
Míg a média a G8-ak két héttel korábbi találkozójának áttörő eredményeként értékeli, hogy sikerült elérni a 18 legszegényebb ország adósságának az eltörlését, nem sok szó esik az adósságeltörlés feltételeiről, amitől már kevésbé tűnik virágosnak a helyzet. Bár kétségtelen, hogy az elmúlt években jelentősen megváltozott a globális problémák megítélése a nemzetközi politikában – még a 2000-es, a Világbank és az IMF prágai közgyűlése előtt rendezett tüntetésen a civilek sikertelenül követelték a szegény országok adósságállományának elengedését –, a jelenlegi döntés az adósság elengedéséről és a segélyezés mértékének növeléséről egy látványos, nemes gesztuson túl hosszú távon gyakorlatilag a gazdasági nagyhatalmak malmára hajtja a vizet – mondta lapunknak Boda Zsolt közgazdász, politológus, az MTA Politikatudományi Intézetének főmunkatársa, a Védegylet aktivistája.
Az adósság eltörléséhez kötött politikai feltételek – mint az országok demokratikus intézményrendszerének kiépítése, átláthatóság, a korrupció visszaszorítása – pozitívan értékelendők, viszont a gazdaságot érintő kritériumok már kevésbé. A piacnyitás, a gazdasági liberalizáció, valamint a privatizáció gyakorlatilag szabad utat enged éppen a segélyt elengedő nagyhatalmak multinacionális vállalatainak, ami hosszú távon tovább rontja a helyi ipar helyzetét, és növeli a fejlődő országok függőségét. Ezen belül is elsősorban a vízműveket érintő privatizáció a legsúlyosabb probléma, ugyanis ezzel az adott ország a legalapvetőbb létszükségleti cikket, valamint stratégiai erőforrást jelentő víz szempontjából válik sebezhetővé.
Kérdéses jótékonyság
Az adósság eltörlése mellett a segélyezés megkétszerezéséről született megállapodás – 2010-ig az évi 25 milliárdról 50 milliárd euróra növelik a szegény országok segélyezését – tulajdonképpen a kilencvenes évek előtti szintre hozza fel újra a támogatás mértékét, ugyanis a kilencvenes évek óta a segélyezés a fejlett országok GDP-jének arányában folyamatosan csökkent.
Piacnyitás?
Az európai piac megnyitása a harmadik világ mezőgazdasági termékei előtt elsősorban a dél-amerikai ültetvényeken érdekelt amerikai nagyvállalatok európai piacra történő bejutásának nyit kiskaput. A fejlett országok mezőgazdasági termékeire vonatkozó exportszubvenció leépítése viszont az olyan termékek esetében, amelyek a harmadik világban is előállíthatók, segítheti a helyi termelés megerősödését az importtal szemben. Ennek a nagy távolságra történő szállítás fajlagos költségeinek csökkenésével akár pozitív környezeti hatása is lehet. A harmadik világ szegénységének visszaszorítására a fentiek mellett vagy inkább ezzel szemben a fair trade, vagyis a méltányos kereskedelem jelenthet hatékonyabb alternatívát – véli Boda Zsolt.
Fair trade
Az elmúlt három évtizedben felfutott méltányos kereskedelem jelenleg közel egymilliárd dollár értékű forgalmat bonyolít világszerte, aminek fele Európában valósul meg. A felvásárlás itt a kereskedelmi közvetítők kiiktatásával, közvetlenül a termelőtől vagy a szövetkezettől történik, így a termelők a felvásárlói ár mintegy 30 százalékához jutnak hozzá, szemben a szabad kereskedelemben érvényes 10-12 százalékkal. A fair trade hálózathoz kapcsolódó termelőket és szövetkezeteket kötelezik, hogy eleget tegyenek bizonyos környezetvédelmi, emberjogi előírásoknak – például nem alkalmazhatnak gyerek- vagy rabszolgamunkát –, valamint hogy az árban lévő prémium egy részét a helyi közösségek egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi fejlesztésére fordítsák.
A fair trade ezzel a lokális kereskedelmet erősíti, és a környezetvédelmi szempontok érvényesülése mellett hozzájárul a helyi társadalmak, kultúrák megőrzéséhez. Bár az alternatív értékesítési módok – világboltok – terén a jövőben nem várható jelentősebb áttörés, a fair trade sikerét igazolja, hogy a hagyományos, nagy értékesítőhálózatok egyre nagyobb arányban kapcsolódnak be.
