Bush Merkel, Putyin Schröder mögött áll

Pártok, preferenciák

CDU/CSU 
– Állandó német ENSZ BT-tagság
– Szoros kapcsolat az USA-val és a posztszovjet államokkal
– Ellenzik a teljes jogú török EU-csatlakozást
– Csak a német joggal harmonizáló uniós szabályok elfogadása

SPD
– Állandó német ENSZ BT-tagság
– Béketeremtő missziók
– Az EU-alkotmány megerősítése
– A török EU-tagság támogatása
– Szoros kapcsolat Oroszországgal

Zöldek
– Állandó német ENSZ BT-tagság
– Ellenzik a Kína ellen irányuló fegyver-embargó szigorítását
– Az EU-alkotmány újraszavazása
– A török EU-tagság támogatása

Baloldali Párt
– Ellenzik az állandó német ENSZ BT-tagságot
– Elleneznek minden típusú katonai missziót az EU égisze alatt

FDP
– Állandó német ENSZ BT-tagság
– Transzatlanti kapcsolatok erősítése

A két kancellárjelölt érthető módon már a választási hadjárat során sem kezeli azonos súllyal a bel- és a külpolitikai kérdéseket: Gerhard Schröder tudatosan törekedett arra, hogy a hazai gondok (munkanélküliség, stb.) helyett elsősorban Németország világpolitikai szerepéről értekezzen riválisával. A módszer egyszer már bevált: 2002-ben, ismerve Németország, sőt Európa lakosságának többségi véleményét, Schröder határozottan elítélte az Egyesült Államok iraki beavatkozását, ezzel sikerült megfordítania a választások eredményét, és megőriznie kancellári székét.

Schröder viszonylag népszerű antiamerikanizmusa a mostani kampány során az iráni kérdésben kulminálódott. A regnáló kormányfő egy egyszerű párhuzammal próbálta emlékeztetni a választópolgárokat három éve következetesen vallott politikájára: ha az Egyesült Államok megtámadja Iránt, akkor ugyanolyan nagy hibát követ el, mint Irak megtámadásakor – hangsúlyozta többször is. Kihívója alapvetően eltérő állásponton van: Angela Merkel elsődleges célkitűzése a német-amerikai kapcsolatok helyreállítása. Erre minden esélye meglenne, mivel a CDU vezetőségéből többen igen jó viszonyt ápolnak George Bush-sal, nemrég a párt külpolitikai felelőse, Wolgang Schäuble járt egy 45 perces, hosszúnak számító beszélgetésen az amerikai elnöknél.

Schröder inkább Putyint választja

Nem így Schröder. A szociáldemokraták kancellárja éppen az iraki háború kezdetével egyidőben feltűnően kedélyes viszonyt kezdett el ápolni az orosz elnökkel, Putyinnal, amit sok elemző egyértelműen egy Amerikát ellenpontozó szövetség létrejötteként értékelt. Pár nappal ezelőtt az orosz elnök sietve Berlinbe látogatott, ahol nemcsak az új balti gázvezeték közös megépítéséről szóló egyezményt írták alá, de szívélyes viszonyukat a média felé is prezentálták. Sőt nemrégiben Schröder Putyint „hibátlan és tökéletes demokratának” nevezte, amelyet az – a Hodorvszkij-per kellős közepén – köszönettel vett.

Ha hinni lehet Angela Merkel szavainak, akkor megválasztása esetén ez a feltűnően jó orosz-német viszony minden bizonnyal kissé „lehűl”. A kereszténydemokraták kancellárjelöltjének ugyanis egyik fő külpolitikai célkitűzése, hogy Közép-Európa államait, köztük is legfőképp Lengyelországot megvédje a túlzott orosz befolyástól. Ez a térségünk irányába mutató gesztus minden bizonnyal Merkel asszony ifjúkorában gyökerezhet, amikor is az NDK kommunista elnyomásában élve egyszer s mindenkorra megfogadta: az autoritárius elnyomó rezsimek ellen – legyen az Európában vagy éppen Ázsiában – örök életében harcolni fog. A Putyinnal szembeni kritikusabb magatartás miatt persze nem fognak összeomlani a német-orosz kapcsolatok, hiszen Wolfgang Schäuble nemcsak Bush elnöknél járt nemrégiben, de Moszkvát is felkereste egy tapogatózó tárgyalás erejéig.

Nem jönnek a törökök

Merkel tehát a transzatlanti és Európán belüli kapcsolatok helyreállítására törekszik elsősorban, amire minden esélye megvan. Blair külpolitikájával ugyanis többé-kevésbé egyetért – bár azt kereszténydemokrata politikusok többször és több helyen is hangsúlyozták, hogy Irakba német katonát ők sem akarnak küldeni –, és bár a jelenlegi francia elnök inkább Schröder kancellár irányvonalát erősítette, az Elysée palotára most már egyre jobban kacsintgató, és sokak szerint „holtbiztosan” következő francia elnöknek nevezhető Nicolas Sarkozyvel nemcsak Merkel ápol jó viszonyt, de az amerikai konzervatívok java része is.

Az újra egységesülő transzatlanti szövetség víziója mellett Merkel még egy kardinális külpolitikai kérdésben tér el jelentősen Schröder vonalától. A török EU-csatlakozás kérdése kapcsán immár Merkel áll az általános német közvéleményhez közelebb, amikor Törökország uniós tagságát ellenezve, különleges partnerségi viszonyt ajánlana fel a két kontinensen húzódó államnak. Ahogy a balkáni stabilizációt követően a csatlakozási tárgyalásba még meg nem hívott államok is valami hasonló pozíciót foglalnának el Merkel elképzelése szerint.