Több ponton is módosul a közbeszerzési törvény (Kbt.) a kormány által benyújtott tervezet szerint. A kiigazító intézkedések között van néhány jelentős változtatás is, amelyek alaposan felforgathatják a költségvetési szervek kis értékű beszerzéseit – tájékoztatta az FN24-et Murvai László, a Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. közbeszerzési igazgatója.
A jelenlegi szabályozás szerint a nettó 25 millió forint alatti árubeszerzés és szolgáltatás-megrendelés, illetve a 150 millió forintos építési beruházás esetén az ajánlatkérőknek nem kell hirdetmény útján közzétennie az ajánlati felhívást, hanem elegendő három – általuk kiválasztott, kkv-nak minősülő – szervezetet „meghívni” az eljárásba. Az ilyen (a köznyelvben helytelenül meghívásosnak nevezett) közbeszerzési eljárásban a verseny csak korlátozottan érvényesül, mivel csak azok a vállalkozások tehetnek ajánlatot, amelyeknek a kiíró megküldte a felhívást – magyarázta a Saldo szakértője.
A parlamenti vita alatt álló törvénytervezet ezen kíván változtatni úgy, hogy az ilyen eljárásokban részt vehessenek „külső”, az ajánlatkérő által meg nem hívott ajánlattevők is.
A tervezett változtatás szerint az eljárás megindítása előtt öt nappal az ajánlatkérő honlapján (ennek hiányában a Közbeszerzési Hatóság weboldalán) közzé kell tenni az eljárás legfontosabb adatait. Így például a szerződés tárgyát és nagyságát, a teljesítés helyét és idejét, valamint az eljárás megindításának tervezett napját. Ha a közzététel alapján valamely gazdasági szereplő jelzi a részvételi szándékát a kiírónak, akkor az köteles részére ajánlattételi felhívást küldeni az eljárás megindításakor.
Kockázatok és mellékhatások
Murvai László szerint a minél több cég bevonását két tényező veszélyezteti. Egyrészt a tervezet nem határozza meg pontosan, hogy a megindítandó eljárás adatait az ajánlatkérő honlapjának mely részén – például főoldalán – kell közzétenni. Emiatt az is előfordulhat, hogy az információkat csak hosszas keresgélés után találják meg az érdeklődők.
Másrészt a kormánypárti képviselők módosító indítványt nyújtottak be, amely kivenné a fenti változtatást a tervezetből. Az indok, hogy fenntartsák a helyi kkv-k helyzetbe hozását.
A Saldo közbeszerzési igazgatója elmondta: a felvázolt módosítás hatása valóban nehezen mérhető fel, hiszen a kisebb értékű beszerzések hirdetmény nélküli eljárásai eddig sem jelentették feltétlenül a korrupció megjelenését. Másik oldalon viszont a korlátozott versenyhelyzet (például a korábbi üzleti kapcsolatokban megismert minőségi beszállítók meghívása) jelentős idő- és kockázatcsökkentő tényező volt az ajánlatkérő szempontjából. Arról pedig nincsenek megbízható becslések, hogy az ilyen hirdetmény nélküli eljárások mennyivel drágább beszerzéseket eredményeznek a nyílt eljárású szerződésekhez képest – tette hozzá.