Három hétig tartott az eddigi leghosszabb munkabeszüntetés hazánkban. Már a múlt homályába vész, de a 15 évvel ezelőtt felállított rekord egy fővárosi textilüzem szövőnőinek nevéhez fűződik. A dolgozók akkor csak ezzel a monstre munkabeszüntetéssel tudták elérni, hogy szóba álljon velük az üzem tulajdonosa.
Az azóta eltelt évek során már nem a szövőnők, hanem a vasutasok lettek a legtöbbször sztrájkot hirdető munkavállalók. Joggal gondolhatnánk, hogy egy olyan esetben, mint a február elejei munkabeszüntetés, komoly kommunikációs stábok feszülnek egymásnak, hisz maga a sztrájk is egyfajta PR-akció. A MÁV-ból azonban hosszabb próbálkozással sem sikerült kihúzni, hogy ki irányította a sztrájk alatti válságkommunikációs munkát. Illetve azt sem árulták el, hogy igénybe vettek-e ehhez külső tanácsadót. A februári sztrájkot kezdeményező Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) szóvivője pedig kifejezetten meglepődött a kommunikációs tanácsadójuk iránti érdeklődésen. Elmondása szerint saját kútfőből oldották meg a PR-feladatokat.
A cikk írásakor a MÁV-nak vannak jobb pozíciói, hisz jelenleg nem sztrájkol a VDSZSZ, ugyanakkor lapzártánk utánra a munkabeszüntetés folytatását ígérték. Az állami vasúttársaság kedvezőbb helyzetét azonban nem vérprofi PR-gépezetének, hanem inkább a VDSZSZ kommunikációs hibáinak köszönheti.
Céltalan sztrájkblog
„Az állomásfőnöknő tegnap Esztergom-Kertvárosban leváltotta férjét, aki forgalmi szolgálattevőként sztrájkolt” – olvasható egy családi pertpatvart sejtető igazi gyöngyszem a VDSZSZ honlapján, ahol a sztrájk történéseiről naponta többször is beszámoltak. „A MÁV hivatalos hangú sajtóközleményeivel ellentétben ezzel a blogszerű, már-már haditudósítás jellegű megoldással az emberekhez sokkal közelebb lehet hozni a sztrájkot” – ismeri el a szakszervezeti tudósítás innovatív jellegét Szűcs Ervin, a Weber Shandwick kommunikációs tanácsadócég regionális ügyvezetője.
Tüntető utasok
Tavaly ősszel Franciaországban sztrájkba léptek a vasutasok, miután megneszelték, hogy az 50 éves nyugdíjkorhatárukat közelíteni szeretnék az általános 65 évhez. A Nicolas Sarkozy vezette kormány azonban profin kommunikálta a kiváltságos korhatár igazságtalan voltát, így a vasutasok – a társadalmi támogatottság hiánya miatt – kénytelenek voltak tíz nap után feladni a sztrájkot. Egy felmérés szerint a lakosság 68 százaléka nem tartotta jogosnak a vasutasok felháborodását, olyannyira, hogy néhány nap után már a munkabeszüntetők ellen tüntettek Párizsban.
Az ötlet tehát jó, a kivitelezés azonban már hagy némi kívánnivalót maga után. Rejtély ugyanis, hogy kik képezik a „sztrájkblog” célcsoportját. Első blikkre belső használatúnak tűnik, ám a VDSZSZ tagságának zömét a kétkezi vasutasok teszik ki, akiknek nagy része vélhetően még sztrájk idején sem lóg a neten. A külső szemlélőket viszont aligha kötik le az Esztergom-kertvárosi történések. Ráadásul egyes bejegyzések már-már a zolai naturalizmus stílusjegyeit idézik. Az egyik postban például az ebédről társalgó sztrájkolók életképét mutatják be. Egyikük babfőzeléket enne, de a többiek lehurrogják. „Hogyne, aztán itt fogsz fingani nekünk egész nap” – olvasható a VDSZSZ hivatalos honlapján. Az ilyen, kissé mellbevágó sztoriknak – vannak még hasonlók – talán inkább egy jelszóval védett oldalon, vagy az intraneten lett volna a helyük.
A VDSZSZ belső kommunikációját egyébként profin kezelte Gaskó István elnök, a szakszervezet tagjai magukénak érezték a követeléseket, és hatékonyan bénították meg a vasúti közlekedést. Mindennek interpretálása a lakosság felé azonban már döcögősre sikerült.
Bizalom nélkül?
Vágvölgyi Mihály, a Noguchi Porter Novelli kormányzati kapcsolatok igazgatója úgy látja, a sztrájkolók sokáig élvezték a lakosság bizalmát, ezt azonban Gaskó „hajnaltól bármikor, bárhol káosz alakulhat ki” jellegű kijelentéseivel és az utasok tájékoztatásának hiányával játszottak el.
Arról nem is beszélve, hogy amíg az emberek a rövidebb sztrájkokat általában tolerálják, addig az elhúzódó munkabeszüntetések esetén a sztrájkolók ellen fordulhatnak (lásd a tavalyi francia eseményekről szóló írásunkat). Különösen azok, akiknek a mindennapi életét, a munkábajárását nehezíti meg a vasút megbénulása.
„Egy sztrájk esetében nagyon fontos, hogy a társadalom egyetértésével találkozzon, a VDSZSZ pedig nem tudta széles körben elfogadtatni a céljait” – mondja Ferling József, a Ferling PR ügyvezetője, aki szerint ideig-óráig elegendő lehet a jó belső kommunikáció, de előbb-utóbb eredményeket is fog várni a tagság. Ameddig viszont a társadalmi vélekedés az, hogy túlzók a sztrájkolók igényei, addig a MÁV vezetői sincsenek ösztönözve a gyors megállapodásra.
Fogyatkozó érvek
A VDSZSZ helyzetét nehezíti, hogy a másik két vasutas szakszervezet nem tart velük a sztrájkban, sőt túlzónak vélik Gaskóék követelését. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság ráadásul jogellenesnek találta a tízszázalékos béremelési igényüket, ez tehát kiesik a követeléseik közül. Újabb pont a MÁV-nak, hogy a Magyar Vasúti Hivatal első körben nem talált a vasúti közlekedés veszélyeztetésére utaló nyomokat. Ez azért lehet kínos a VDSZSZ vezető számára, mert erre hivatkozva függesztette fel a sztrájkot, és erre építi a MÁV-ot támadó stratégiáját.
A MÁV-nak viszont az okozhat fejtörést, hogy a bíróság nem találta kivetnivalónak a szakszervezet igényét – a MÁV Cargo privatizációjából finanszírozható – 250 ezer forintos egyszeri juttatásra. Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatójának vesszőparipája ugyanis az, hogy ha akarnának, sem nyúlhatnának ilyen céllal a privatizációs bevételekhez.
Kocsmai verekedés
„A válságkezelés alapja a megelőzés, ami nem történt meg a MÁV részéről, s ez rossz belső kommunikációra utal” – jelzi Szűcs Ervin, hogy a vasúttársaság az alapoknál rontotta el a helyzet kezelését. A Weber Shandwick ügyvezetője szerint a MÁV három célcsoport felé kommunikált: utasok, sztrájkolók és politikusok. Az utasok felé hatékonyan jutatták el üzeneteiket például arról, hogy megállapodtak több Volán-társasággal is a MÁV-bérletek elfogadásáról. A sztrájkolók irányába mutató lépés volt, hogy napi ötezer forintos kiegészítő jövedelmet ajánlottak a munkát felvevőknek. „A MÁV menedzsmentje számára a legfontosabb a kormány felé való önigazolás volt” – említi Szűcs Ervin, aki szerint hiba volt, hogy ennek hevében politikai kérdésekbe is belementek, és például közleményben védték meg Kóka Jánost, miközben ez nem a cég feladata lett volna.
Vágvölgyi Mihály nem tartja szerencsésnek, hogy amíg a szakszervezet részéről konzekvensen két nyilatkozó – Gaskó, illetve helyettese – jelent meg a médiában, addig a MÁV kommunikációja kevésbé vált személyessé. „Összeszámoltam, hogy legkevesebbszer a MÁV szóvivőjét idézték a lapok, az összes többi vezető többször szólalt meg, beleértve a jelenlegi és volt közlekedési minisztert, illetve azok helyettesei” – mondja Vágvölgyi Mihály.
Tudta-e?
A munkafegyelemről ismert Japánban is előfordulnak sztrájkok, ám náluk ezek többnyire annyiból állnak, hogy a dolgozók fehér szalagot kötnek a karjukra, ezzel jelezve elégedetlenségüket.
Amíg tehát a VDSZSZ a saját tagjaival kommunikált, addig a MÁV elsődlegesen a lakosság meggyőzésére koncentrált. „A társadalom volt az óvó néni, akinek megmondták a másikat” – véli Ferling József, aki úgy látja, hogy a kommunikációs mérkőzést ezzel a MÁV nyerte. Vágvölgyi szerint azonban egyik félnek sem volt kidolgozott kommunikációs stratégiája, ezért egyiküket sem tartja jobbnak a másiknál. „Az egész sztrájk kommunikációs szempontból olyan volt, mint egy kocsmai verekedés, ahol nem tudni, ki és mit szólt be előbb, de annyi biztos, hogy a békés vendégek – az utasok – már kaptak egy-két pofont” – teszi hozzá a Noguchi szakembere.
