Ez a harc lesz a végső – merenghettek minutányit a múltba a magyar multiplexes médiamágusok, akik régóta abban reménykednek: a technikai fejlődés egyszer csak véget vet a műsorterjesztésben a szűk keresztmetszetek hosszúra nyúlt évadának. A történelmi emlékek (és a dalszöveg) felemlegetése nem is annyira abszurd. Különösen, ha arra gondolunk, ma épp abból van kevés a piacon, ami a frekvenciaszűkösség megszüntetését ígéri: reális időn belül elinduló multiplexből.
Az erővonalakat nagyban tisztázhatja, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak az április 24-i beadási határidő után 15 napja van eldönteni, melyik pályázat érvényes, melyik nem, majd háromszor ennyi ideje, hogy erősorrendes javaslatot tegyen a kérdésben illetékes parlamenti bizottságnak.
Szellemkép
Sok rendezgetnivalójuk nem lesz, hiszen kategóriánként két-két pályázatot kell értékelniük, mégpedig úgy, hogy abba a politikusoknak már ne nagyon kelljen belejavítgatniuk. Hiszen országos botrányt ígérne, ha kitudódna: az NHH szempontjait valamiféle „magasabb érdek” jegyében felülírták a pártok. A pályázók sora sem kimondottan meglepő: csupán egy (félig-meddig) váratlan játékos futott ki a pályára.
Az Antenna Hungária mindkét meccsbe beszállt, a Magyar Rádió is indult saját kategóriájában, míg a tévés mezőny második tagja egy meglepetésszereplő, a Digital Broadcasting Kft. lett. Róla jószerével csak annyi derült ki: többségi tulajdonosa a szlovákiai TRI R műsorszóró cég, amely partnerül egy háromszázezer csehországi ügyfelet magáénak tudó, prágai székhelyű vállalkozást emelt maga mellé. Ennél többet azonban – „a pályázat korrekt lebonyolítása érdekében” – nem kötnek a nagyérdemű orrára.
Aha…
Ahogy az AH sem kürtölt még világgá túl sokat saját terveiről, az azonban világosan látszik, hogy mindkét pályázatuk sikere érdekében keményen kiállnak. Úgy tudni, tévés vetélytársukon még nem találtak fogást, rádiós riválisukon azonban már csíptek egyet: április közepén arra kérték Veres János pénzügyminisztert, hogy vizsgálja felül „a Magyar Rádió Zrt.-nek nyújtandó jogtalan támogatást”.
Mint írják, a közrádió 3,2 milliárd forintos hitel felvételére készül, ebből finanszírozná például a hálózat kiépítésének (az AH által kétmilliárdosra becsült) költségeit; biztosítékként pedig az „állami tulajdonban lévő” Bródy Sándor utcai székházát kínálná fel. Ehhez – szól az antennás érvelés – nemcsak kuratóriumi, de pénzügyminiszteri engedély is szükséges, írják, mindezt két internetes portál egy-egy cikkével alátámasztva. Majd alig egy oldallal később megjegyzik, „általánosságban az állami garancia állami támogatásnak minősül”, hiszen azzal, hogy a piacinál kedvezőbb feltételeket biztosít, „könnyen korlátozhatja a versenyt”, hogy aztán egy hosszas összegzés végén jelezzék: álláspontjuk szerint a közrádió által nyújtani kívánt szolgáltatások nem tartoznak a mentességet élvező csoportba.
Nincs leírva
Már csak azért sem, mert „ezek nem köz-, hanem piaci feltételek mellett nyújtott kereskedelmi szolgáltatások” – száll az érv a Petzvál József utcai AH-főhadiszállásról, szelíden megjegyezve azt is: sem a digitális átállásról szóló, sem a médiatörvény nem minősíti közszolgáltatásnak a műsorszórást, így az értelemszerűen a kereskedelmi szférába tartozik. Mindezek alapján – veti fel a francia tulajdonú AH – a szaktárcának törvényes kötelessége ellenőrizni, hogy egy ilyen finanszírozási konstrukció nem lenne-e jogtalan állami támogatás, egyben megpendítik: a témában már számos döntést hozott az Európai Bizottság.
A Bródy Sándor utcában ugyanakkor azzal védekeznek: ők nem a pályázati költségek fedezésére, hanem a cég általános likviditásának biztosítására vesznek fel hitelt, ha már az idei, 19 milliárdos kiadásukkal szemben alig 17,3 milliárdos bevételt képesek állítani. Egyébként is arra törekszenek, hogy a hitellel minél kevésbé terheljék meg a székházat – azt azonban nem jelölték meg, mi mást tudna fedezetül ajánlani a társaság. Az ingatlant még akkor sem tennék fedezetté, ha az nem az államé, hanem a Magyar Rádióé, így Veres János jóváhagyása nélkül is megterhelhető – szól a közmédium menedzsmentjének érvelése, amely inkább kellemetlen, a versenyt befolyásoló piszkálódásnak fogja fel a beadványt.
Második terítés
Tudhatnak valamit a közrádiónál, mert nem ez az első eset, hogy csatát nyernek a programcsokorversenyben. A pályázat szövege ugyanis érdemben nem változott, annak ellenére, hogy a Gazdasági Versenyhivatal még február közepén, azaz jó egy hónappal a kiírás előtt jelezte aggályait a Magyar Rádió részvételével kapcsolatban. Arra utalva, hogy a műsorszolgáltatóként és -terjesztőként is megjelenő szereplőnek „érdeke lehet”, hogy a versenyben saját magát favorizálja más cégekkel szemben.
Ráadásul – derül ki a szövegből – az adható száz pont ötödéről az dönt, milyen kondíciókat kínálnak a közszolgálati műsoroknak, azaz az MR itt jelentős előnyre tehet szert. (Hacsak Such György rádióelnök, a műsorterjesztő képviselője nem akar mélyen Such György, a megrendelő rádióelnök zsebébe nyúlni.) A GVH már itt megpendíti, hogy a multiplex kiépítéséhez jelentős állami forrásokra lehet szüksége a közrádiónak, s azt is, hogy ez mennyire EU-kompatibilis.
A jövő zenéje
Nagykereskedőnél már láttam, boltban még nem – példázta a DAB-vevőkészülékek hazai elterjedését Bartucz László Danubius-vezér egy mondata, hogy aztán megjegyezze: mire oda kerül a sor, bruttó tízezerért már lehet DAB-rádiót venni, amelyen a DAB+ behozása csak szoftverfrissítés kérdése. A szakember szerint a szükségesnek csak jóindulattal nevezhető, „hacsak az orvos másképp nem rendeli” kitételekben bővelkedő switch-off dátumon kívül alig akad olyan jogszabály, amely segítené a rádiós átállást. Ezzel pedig jegelni látszik a piaci szereplők reményeit, akik fellendülést várnak az új platform nyújtotta frekvenciabőségtől és az azzal együtt érkező üzleti lehetőségektől, függetlenül attól, ki lesz a programcsokor-üzemeltető.
Ugyanakkor Bartucz azt is hangsúlyozta, hogy a sikeres digitális átállás alapvető feltétele, hogy az országos kereskedelmi rádiók földi analógsugárzása párhuzamosan folyhasson tovább a digitális lekapcsolás időpontjáig. A rádióhallgatást népszerűsítő Egy hullámhosszon mozgalom egyik arca azt sorolja: nem világos, hogy milyen piaci környezetben kell megélniük, már csak azért sem, mert kétséges, hányan férnek fel az első programcsokor kínálatába. Merthogy ma még az sem egyértelmű, hogy a 6-8 adót elbíró DAB vagy a 12-16-os DAB+ szabványt hozná-e be a nyertes.
Számos piaci szereplő szerint a technológia lesz a döntő kérdés: ha a DAB indul el, és a Magyar Rádió legalább három (a regionális csatorna és néhány újabb indítás révén szabadon növelhető számú) adója mellé bekerülnek a hírrádiók, a zenés kereskedelmieknek nem marad hely. Ezek persze akár azzal is vigasztalódhatnának, hogy a leállásnak csak céldátuma van, de a helyzet korántsem ennyire rózsás. Hiszen 2014-ig minden koncesszió lejár – először, jövő ősszel épp a két nagyé. Az év végéig a törvénnyel megkötött kezű ORTT-nek hónapokon belül foglalkoznia kellene a hosszabbítással; ha nem lépnek, egy szempillantás alatt két, 8-10 év alatt felépített brand pottyanna ki a hazai programkínálatból, ennek piaci hatása pedig kiszámíthatatlan volna – de minden bizonnyal a versenytársaknak is csak rövid távon kedvezne.
Ebben a környezetben persze kérdés, kinek és miként érdemes befektetnie a digitális rádiózásba. Ennél nagyobb kérdés már csak az lehet, mi lesz azzal a szekérderéknyi helyi rádióval, akik nem tudják kifizetni a regionális sugárzás évi 10-15 milliós díját. Egyesek szerint ennek a kulcsa is a Bródy Sándor utcában lehet: ha a Magyar Rádió képes lovagias ajánlatot tenni a helyi tartalmat sugárzó kis adóknak némi beszállításra, illetve arra, hogy az együttműködés égisze alatt nem nyúlja le azok hallgatógárdáját.
