Oroszországból az elmúlt években szinte minden hónapban érkezett hír újságírók meggyilkolásáról, riporterek megfenyegetéséről vagy perbe fogásáról. A legfrissebb sztori Alekszandr Koszvincevé, aki nemrégen Szibériából menekült el Ukrajnába, és kért menedékjogot, amikor nyíltan megfenyegették, hogy rendelje meg a sírhelyét a temetőben. Koszvincev a Garri Kaszparov vezette ellenzéki Egyesült Állampolgári Front kemerovói szervezetének volt az elnöke, és egy regionális lap volt főszerkesztőjeként a helyi kiskirályok korrupcióiról, az állami pénzek elsíbolásáról írt riportokat. Már ezt sem nézték jó szemmel a környezetében, ám amikor a titkosszolgálat egyik tisztjéről akart írni, aki részegen lelőtt egy tinédzsert, halálosan megfenyegették.
Áldozatos munka
Tudta-e?
Gazprom Mediának többségi tulajdont szerzett az NTW, a TNT és az NTW-Plus tévécsatornában, van öt rádióadója, hozzá tartozik a lapkiadó Sem dnej és az
Izvesztyija napilap. 2006 áprilisában a Prof-Mediaval előszerződést kötöttek a Komszomolszkaja Pravda megvásárlásáról. A vállalat bevétele tavaly elérte az ötszázmillió dollárt.
Esete egy a sok közül. Ö megúszta, kollégái közül azonban sokan nem. Közülük a legismertebb Anna Politkovszkaja, a Novaja Gazeta munkatársa, akit 2006. október 7-én a lakása előtt – éppen Putyin elnök születésnapján – szabályosan kivégeztek. De nagy visszhangot keltett Ivan Safronov, a Kommerszant katonai témákra szakosodott riporterének halála is, aki 2007 márciusában egy moszkvai épület ablakán esett ki. Az ügyet hivatalosan öngyilkosságként zárták le szeptemberben, holott szakmai körökben közismert volt, hogy helyszíni tapasztalatai alapján olyan információk publikálására készült, amelyek Moszkva Szíriával és Iránnal szőtt titkos kapcsolatairól szóltak. Halála előtt őt is halálosan megfenyegették, de nem állt el a tervétől, s ezért valószínűleg „megtanították repülni”. 2006–2007-ben hasonló sorsra jutottak más renegát újságírók, tévériporterek is, de az ő halálukról alig lehetett olvasni a nemzetközi sajtóban, az orosz mainstream média pedig egytől egyig „elfeledkezett” ezekről az esetekről.
Ezen pedig manapság Oroszországban nem csodálkozik senki, mert köztudott, hogy aki kilóg a sorból vagy tiltott területre merészkedik, netán megsérti a politikai körökben kialakult tabukat, az szó szerint az életével játszik. A telefonlehallgatás, követés, burkolt, majd nyílt fenyegetés, megfélemlítés az enyhébb módszerek közé tartozik, de ha ez nem elég, akkor következik a likvidálás.
Nagy kockázat
Oroszországban nemzetközi megfigyelők véleménye szerint az elmúlt években kifejezetten kockázatos foglalkozásnak számított a független vagy ellenzéki újságírás. De a Litvinyenko- vagy a Berezovszkij-eset is mutatta, hogy a külföldön élő renegátok sincsenek biztonságban. Oroszországban éppen ezért most érdeklődéssel figyelik, mi lesz a sorsa annak a pernek, amit tavaly szeptemberben Andrej Piontkovszkij ellen indítottak, aki kritikai hangvételű, Unloved Country című könyvét külföldön jelentette meg, s rágalmazásért, hazaárulásért akár öt év börtönbüntetést is kaphat. Azóta hasonló vádakkal két helyi újság szerkesztőjét is a vádlottak padjára ültették, s ezek a perek nemcsak a vádlottak elnémítását szolgálják, hanem elsősorban a médiamunkások megfélemlítését célozzák.
A sajtó réme?
Az eredmény nem is marad el: az elmúlt években a sajtószabadság helyzete katasztrofálissá vált Oroszországban. A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi újságíró szervezet 168 országot vizsgáló sajtószabadság-rangsorában (Press Freedom Index) a Time magazin által Az év emberének választott Putyin Oroszországa 2007-ben is a sereghajtók között, a 140. helyen volt. A bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) pedig arra mutatott rá tavalyi jelentésében, hogy Oroszország volt az egyetlen európai állam, ahol újságírókat öltek meg 2006–2007-ben.
Bár szóródnak az adatok, de 1993 óta kb. 220, az elmúlt évtizedben pedig közel száz újságírót öltek meg Oroszországban. Likvidálásukat általában hallgatás övezte, és semmiképpen nem tekintették őket áldozatnak. Az ügyek általában felderítetlenek maradtak, mert amíg az egyéb gyilkosságokat nyolcvan, az újságírók halálát csak hat százalékban sikerült tisztázni Az International News Safety Institute megítélése szerint jelenleg az újságírók munkája szempontjából Irak és Kolumbia mellett Oroszország a legkockázatosabb hely a világon.
Szigorú ellenőrzés
Nemzetközi szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy Oroszországban nincs már független tömegmédia, az elektronikus és nyomtatott médiumokat lényegében a tömegpropaganda szolgálatába állították. Az ellenzéki sajtó (például a Novaja Gazeta) mozgástere Moszkvában és a nagyobb vidéki városokban is rendkívül korlátozott (e lapok példányszámát 400–450 ezerre becsülik). S ennek nem csupán az államilag befolyásolt hirdetési piac szelekciója (a független lapok az ötmilliárd rubeles reklámtortából csak pici morzsát kapnak), s az ebből fakadó tőkehiány az oka, hanem az is, hogy az oroszok nagy tömegeit nem is érdeklik az ellenzéki vélemények. A felmérések szerint az emberek 95 százaléka a televízióból szerzi az információit, s a független, liberális sajtó nem játszik érdemi szerepet a tájékoztatásban. Az internet szerepe is nagyon korlátozott, hiszen csupán a lakosság 10-12 százaléka éri el a világhálót, s a híroldalakat is mindössze 2-3 százalékuk böngészi.
Külföldi érdekeltségek
Bár a napi- és hetilapok piacán egyelőre korlátozott a külföldi jelenlét, az elmúlt két évben nagy cégek is megvetették a lábukat.
A Sanoma Magazines 2005 februárjában vásárolta meg a Derk Sauer vezette, több mint harminc napi- és hetilapot kiadó Independent Mediát. Az üzlettel többek között az oroszországi Cosmopolitan, az FHM, a Harper’s Bazaar, a Playboy Yes!, a Men’s Health, a legjelentősebb angol nyelvű napilap, a Moscow Times és a legismertebb üzleti napilap, a Vedomosztyi került az új tulajdonos kezébe. A vállalat az orosz nyomtatott média hirdetéseinek harmadát mondhatja magáénak.
A másik nagy médiabirodalmat a német Axel Springer kiadó építi, amely 2004 áprilisában jelent meg az orosz médiapiacon, s előbb a Forbes, majd a Newsweek helyi változatát adta ki. 2005 februárjában indította a Wallpaper havi magazin orosz változatát, majd a Cosmopolitan és a Vogue után 2005 őszén elindult az Economist és a BusinessWeek orosz nyelvű kiadása is.
Megjelent a piacon a Burda is, amely portfóliójából a Cool, a Coolgirl, a Lisa, az Avtomir (Autowelt) és a Burda Moden című lapot kínálta a különböző korosztályoknak. A Wirtschaftzeitung kiadóház ugyanakkor elsősorban a gazdasági lapok piacán fektetett be (Handel und Leben, Finanzzeitung, Industriezeitung, Journalist, Wunder und Abenteuer), de érdeklődést mutatnak a brit és amerikai lapok is, hiszen jelen van már a piacon a Vedomosztyit egyharmad-egyharmad arányban tulajdonló Financial Times és a Washington Post is.
A nyomtatott és elektronikus média döntő többsége szigorú állami ellenőrzés alatt áll, a hírügynökségek (Itar-TASZSZ, RIA Novosztyi) állami befolyás alatt vannak. Csakúgy, mint a legnagyobb tévécsatorna és a regionális vagy helyi televíziós csatornák százai. A rádiók jelentős része pedig vagy „behódolt”, vagy zenés-szórakoztató műsoraival „semlegessé” vált. A Guardian számolt be arról, hogy míg korábban a jelentősebb orosz rádióállomások közül 72 vette igénybe az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió hírműsorait, számuk 2007 szeptemberétől kilencre csökkent.
A nagy átalakulások 2006-ra a nyomtatott médiában is befejeződtek, s a még „független” médiumok új tulajdonosai is igyekeznek jó kapcsolatokat ápolni a kormányzati körökkel és személyesen Putyinnal.
A Vlagyimir Putyinnal szembekerült oligarchák (Mihail Hodorkovszkij (Menatep), Borisz Berezovszkij (LogoVaz), Vlagyimir Guszinszkij (Media-Most), Vlagyimir Potanyin (Prof-Media) sajtóbirodalmai mára eltűntek, a politikai és gazdasági élet után a médiában is nagyfokú koncentráció zajlott le, s a médiumok döntő többsége ma már állam által ellenőrzött cégek (Gazprom-Media, WGTRK) irányítása alatt áll, vagy „kormánypárti oligarchák” kezébe került. A szerkesztőségeken belül aztán a többit elrendezte a tulajdonosváltások nyomán kialakult légkör.
Az intézményes cenzúra azért továbbra is hatékonyan működik: Grigorij Pasko, az egyik ellenzéki újságíró szerint Moszkvában most az a módi, hogy „ha az elnök vagy valamelyik munkatársa sajtókonferenciát tart, akkor csak azokat az újságírókat engedik be, akikről tudják, hogy »kormánybarát« tudósításokat készítenek. De ők is csak olyan kérdéseket tehetnek fel, amit előtte az elnök sajtóirodájával egyeztettek.”
Putyin elnökként utolsó sajtótájékoztatóját februárban tartotta 1300 újságíró, köztük 200 külföldi riporter előtt. A Kreml hivatalos internetes oldala szerint az esemény 4 óra 40 percig tartott. Putyinnak több mint 90 kérdést tettek fel, de egyik sem érintette a sajtószabadság helyzetét Oroszországban.
