Most lett tízéves a Széchenyi-kártya. Az induláskor a kis- és középvállalkozások még egy nagyon kockázatos körnek számítottak, a bankok nem nagyon mertek nekik hitelt adni. Változott ez tíz év alatt?
A forráshoz jutás esélyeit tekintve nagyon sokat, a bizalom szempontjából sajnos nem sokat. Tíz éve, amikor Demján Sándor az ötlettel előállt, a bankok fókuszában a lakosság és a nagyvállalatok álltak, s a kkv-kra nem nagyon figyeltek. Ebbe a vákuumba tört be Széchenyi-kártya.
A probléma az volt, hogy a vállalkozások és a bankok között akkoriban bizalmatlan volt a viszony: utóbbiak az ismeretlen kockázatok miatt aggodalommal tekintettek a kisebb cégekre, a vállalkozók pedig nem tekintették partnernek a bankot.
Ennek a feloldása csak úgy volt lehetséges, hogy belépett az állam, és azt mondta a bankoknak: csökkentem a kockázatotokat, ha hiteleztek ennek a körnek. Innentől kezdve a bankok nyitottabbak lettek, elkezdték megismerni a kisvállalkozásokat. Ám ez még kevés lett volna, mert nagyon drága is volt a hitel, így az állami kamattámogatás is egy égető problémára kínált megoldást. Mindehhez a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) társult, amely ügyfélszolgálatain keresztül információforrás és előminősítőként is előremozdítja a hiteligényeket. A két szervezet és a vállalkozások személyes kapcsolata is kellett a bizalom helyreállításához.
A közös cél, hogy a kkv-kat finanszírozzuk, idővel kiegészült azzal, hogy a program mentoraként működő KA-VOSZ Zrt. mindig keresi a program megújításának a módjait. Nem öncélúan, hanem azért, mert a világ annyira gyorsan változik, hogy arra folyamatosan kell reagálni. A naponta bejövő 100-120 vállalkozó felvetéseiből kialakul egy kép: a panaszaik, kérdéseik, felvetéseik nyomán igyekszünk kitalálni, milyen megoldásokra lenne szükség, és ezt igyekszünk a gazdasági kormányzatnál is érvényesíteni.
A válság során milyen visszajelzések érkeztek a vállalkozóktól, mit szeretnének?
Amikor 2008 végén kirobbant a válság, akkor arra számítottunk, hogy hirtelen vissza fog esni a hitelfelvételi kedv. De meglepődtünk: 2009 és 2010 is felfelé ívelő időszak volt nálunk, sokkal nagyobb volt a kártya iránti kereslet, mint korábban. Évente 18-20 ezer vállalkozás szokott kártyát igényelni 120-130 milliárd forint értékben. Tíz év után ma már túl vagyunk a 163 000. Széchenyi-kártyáson és átléptük az 1000 milliárd forintot. Ez indokolja a program további támogatását ma is.
Átlagosan 73 százalékos a hitelkeretek kihasználtsága, tehát egy egymillió forintos hitelkeretből általában 730 ezer forintot használnak folyamatosan. Ez a válság időszaka alatt nagyon megugrott: ma már egyértelműen felhasználják a keret több mint 80 százalékát. A kártyát egyébként 80 százalékban vidéken használják, aminek nagyon örülök. Az egész országnak szól, nem csak a budapesti vállalkozóknak.
Mi változott a hitelprogramban az induláshoz képest?
Egyrészt a hitelkeretek összege nőtt, egymillió forintról ötre, tízre, majd huszonötre. Az adminisztráció egyszerűbb, a programban részt vevő bankok száma is jelentősen bővült az eredeti háromról, és még most is zajlik új bankok bevonása. Az ügyfelek számára elérhető irodák száma is sokat bővült: kezdtünk 46-tal, ma pedig 243 ügyfélszolgálat van, 10-15 kilométeren belül bárhol az országban található iroda.
Eközben a termék nem lett drágább, sőt inkább olcsóbb lett, bár a Bubor és a jegybanki alapkamat változása természetesen időről időre megemeli a kamatot. Ma a felvett összeg 12 százalékába kerül a kártya használata évente a kisebb hitelkereteknél, a nagyobbak pedig ennél olcsóbbak, akár a 9 százalékot is elérhetik.
Bővült a termékek köre is: a folyószámlahitelként működő klasszikus Széchenyi-kártya mellett bevezettünk egy forgóeszköz- és egy beruházási hitelt, s a napokban indult el – egyelőre az Unicreditnél – az uniós pályázatokhoz szükséges önerőhöz egy kiegészítő hitel. Ez is vállalkozói igény volt: lényegében a pályázatokhoz szükséges önerőnek adjuk hitelbe a felét. A pályázatok zöme ráadásul utófinanszírozású, erre hoztuk létre a már megnyert pályázatokhoz a támogatásokat megelőlegező hitelt, amikor a megnyert összeget adjuk előre oda.
Ma milyen hírek jönnek az ügyfélszolgálatokról, hogyan látják a helyzetüket a vállalkozók? Bíznak annyira a jövő növekedésében, hogy fel merjenek ma venni hitelt?
Rövid távon az elsődleges céljuk, hogy folytatni tudják a tevékenységüket. A folyószámlahitelt és a forgóeszközhitelt egyre többen igénylik. Egészen más a helyzet a beruházási hitelnél, amely iránt érezhetően visszaesett az érdeklődés. Senki nem mer ma 5-8-10 éves intervallumban gondolkodni, a beruházási kedv ezért hihetetlen mértékben zuhant. Ma mindössze pár száz beruházási hitelt közvetítettünk, miközben a rövid távú hitelekből tízezrek fogynak. A vállalkozók egységes véleménye az: épp elég fejtörést okoz nekik azt kitalálni, mi lesz a következő hónapban vagy jövőre. Nem tudnak azzal foglalkozni, mi lesz 10 év múlva.
Ez azért a vég kezdete egy cég életében, nem?
Talán. De egyelőre szerintem az a legfontosabb feladatuk, hogy ezt a válságot éljék valahogy túl. Aztán majd még ráérünk gondolkodni.
Egyébként mi abszolút támogatjuk az olyan termékeket, mint a kombinált mikrohitel, amely – hiába beruházási hitel – borzasztó népszerű. Igaz, van benne egy vissza nem térítendő támogatási rész is, ami sokat segít a dolgokban, de a konstrukció mégiscsak jó mutatja: lehet beruházni, ha olyanok a kondíciók, hogy a vállalkozásoknak megérje.
Tudná ezt számszerűsíteni?
Március végére elfogyott az a keret, amelyet 2013 első feléig terveztek szétosztani. Szerintünk lenne erre még igény, és folyamatosan bátorítjuk a kormányzatot, hogy keressen még forrást, akár a Közép-magyarországi operatív programon kívül. Úgy tudjuk, ezügyben zajlik is némi műhelymunka.
Az EU-nak mindig az elmaradt területek felzárkóztatását tartotta szem előtt a támogatási pénzek osztásában, de szerintem ma ezt felül kellene vizsgálni. Most a túlélés lenne a cél, mindenhol, egységesen. Akár fejlett, akár fejletlen térségről van szó, mindenütt gond van a válság miatt.
Pontosan mi okoz gondot a válság kapcsán a vállalkozóknál?
A vállalkozóknak szerintem négy dolgot kellene átgondolniuk: a tőkét, a hitelt, a piacot és azt, hogy miben hisznek. A piac nagyon nagy gond, teljesen ki vannak szolgáltatva, ha a termékükre nincsen kereslet.
A tőke is probléma, hiába vannak olyan jó tőkeprogramok, mint a Jeremie: egyszerűen nem merik beengedni a vállalkozók a külső tőkét, elzárkóznak. Erre mondta Demján Sándor pár éve, hogy társulj és fogj össze magyar. Egy tőkeerős céget könnyebb banki hitellel megerősíteni, mellé tenni egy kis piacot – sokkal egyszerűbb sikerre vinni egy ilyen céget, mint egy zárt vállalkozást, amely állandóan pénz- és emberhiánnyal küzd. Magyarországon ez ma valamiért nem megy át. Persze az is hozzátartozik a képhez, hogy egy tőkebefektető szereti, ha tökéletesen átlátható a vállalkozás, amihez az kell, hogy minden tisztán, fehéren menjen. Erre a vállalkozók azt mondják: ha én minden szempontból tisztességesen adózom, az számomra versenyhátrány azokkal szemben, aki nem teszi ezt. Pedig jó lenne.
A hitelekre nagyon nagy igény van. Ma is igaz, hogy a könnyen hozzáférhető, gyorsan beállítható folyószámlahitelekre van a legnagyobb szükség. A beruházási hitelekre nemcsak az ingatlanfedezet miatt van kisebb igény, hanem a jövőbe vetett hit hiánya miatt is.
Mi a helyzet a sikertelen hitelekkel? Hány esetben kellett az állami garanciát lehívni?
Az állam ma a Széchenyi-kártya hitelek 80 százalékát biztosítja viszontgaranciával. A garancia lehívása a 3,5-3,8 százalék volt a válság előtt, ami a válságban 5 százalék fölé is ment, de most megy visszafelé. A hasonló típusú banki hiteleknél körülbelül 8 százalék a bedőlés, tehát ez kimondottan jónak számít. Persze a kártya mögött van egy olyan demjáni gondolat is, hogy a hitelfelvevőnek személyes kezességet kell vállalnia a hitel visszafizetéséért. Ezt az emberek kevésbé kockáztatják, mintha egy ötszázezer forintos jegyzett tőkéjű kft. fizetésképtelenségét kell megállapítani. Ez fontos eleme a programnak.
Fotó: MTI / Balaton József
És a feketelistával? Frissítik?
Hát, erre nem egyszerű a válasz. Az adatvédelmi ombudsmannal fél év vita után abban állapodtunk meg, akkor lehet kitenni a feketelistára a nem fizetőket, ha mindenkit kiteszünk, amivel én egyet is értek. (A hitelfelvételnél nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy ehhez hozzájárulnak.)
Ugyanakkor a válságban szerintem nem az a dolgunk, hogy pellengére állítsunk embereket, hanem az, hogy minél több embernek segítsünk. Szóval most csak egyedi keresőben tesszük nyilvánossá azok nevét, akik szerencsétlenül jártak.
Ön már régóta foglalkozik a vállalkozások fejlesztésével. Ha körülnéz, mit lát: mi a vállalkozások legnagyobb gondja?
A pénz- és piachiány.
Ez alatt pontosan mit ért?
A válságban nemcsak a növekedési képességüket vesztették el a vállalkozások, hanem egyszerűen megszűnt sok esetben a piacuk.
A válság felgyorsítja persze a piacok természetes halálát és születését, de ez amúgy a vállalkozói élet rendje, amelyhez csak kellene tudni alkalmazkodni, nem?
Kétségtelen, de ebbe a gyors változásba, bizonytalanságba gigantikus nagy vállalatok is belebuktak, és egy kisebb cégnek a tűrőképessége azért csak kisebb. Hány bank ment csődbe? Hány állam szenved az adóssággondoktól?
Mint említette, nálunk a kisvállalkozások még bőven hiteleket vettek fel akkor, amikor sok nagy multi már gigantikus leépítéseken volt túl. A nagy lomha multik bizony egyszerűen gyorsabbak voltak. A zsugorodásban is és az újjáépítésben is.
Ha a nagynak se ment, logikus, hogy a kicsinek se menjen. A kkv-knak nincsen B-tervük. A nagy multik radikálisan zsugorodtak, és meg tudtak élni a korábbi évek profitjából. A vállalkozásoknál viszont felélés zajlott: a hosszan húzódó válságban minden tartalékukat felélték. A kisebbek mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen az embereiktől megválni, mert a vezetők pontosan tudják, hogy a cég legfontosabb értéke a humánerőforrás. Ezért a leépítés előtt áll neki a tartalékait felélni. Amikor már el kell küldeni embereket, akkor még rosszabb helyzetbe kerül: tartalékai sincsenek és a kisebb létszám miatt termelni is kevesebbet tud. Akár ki is kophat a piacról.
A pénzhiány ugyanekkora probléma, hisz a bankok sokkal szigorúbbak lettek a hitelkihelyezésben. Ez egyrészt érthető, hiszen a betétesek pénzét a kockázatos időkben is védeni kell. Ezzel együtt, szerintem a bankok azért túlreagálták a válságot. Ez érthető: harminc év alatt nem volt ekkora elhullás.
Ha valamikor szükség volt a vállalkozóknak pénzre, az most van. És pont most fogyott el. Ezért mondjuk mindenütt, hogy a kkv-k támogatása a legkiemeltebb célunk kell, hogy legyen. Családtagokkal és alkalmazottakkal legalább 2,5-3 millió ember függ a kkv-szektortól.
