Péntek este fél hétkor Koppenhágában Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kihúz egy kártyát egy fehér borítékból és felolvassa a kártyán szereplő nevet, aminek hatására egy hatalmas hangrobbanás rázza majd meg a termet, miközben valahol nagyon messze egy egész nemzet tör ki örömünnepbe, amely örökre bevési ezt a pillanatot a történelem könyveibe. Ugye milyen egyszerűen hangzik? Pedig micsoda hosszú és nehéz út vezet el ehhez az egyszerű, de elegáns aktushoz.
Csak ’76 óta üzlet az olimpia
A jelentős veszteséget elkönyvelő 1976-os montreali olimpia a megújulás pontja is volt az olimpiai játékok történetében. Addig viszonylag kevés jelentkező akadt a rendezésre, de Juan Antonio Samaranch elnök megválasztását követően Dick Pound kanadai és Michael Payne brit NOB-tagokkal hármasban forradalmasította az olimpiai játékokat azzal, hogy kőkemény üzleti alapra helyezte az egészet. Egy olyan franchise-szerű lebonyolítási rendszert és egy olyan átfogó szponzorációs programot dolgoztak ki, amelynek köszönhetően a Coca Colától, McDonald’son, a Visán és a Kodakon keresztül a Samsungig a világ legnagyobb vállalatait tudták behozni a játékok mögé támogatóként, anélkül, hogy a versenyeken bárhol is megjelenne a logójuk.
Mindeközben óriási bevételük volt a tv-közvetítési jogok eladásából is, aminek köszönhetően a NOB kereskedelmi bevétele a 2000-2004-es olimpiai ciklusban már meghaladta a 4 milliárd dollárt. Ez pedig lehetővé tette, hogy a 2012-es olimpia rendező városát, Londont már közel 1 milliárd fonttal támogassa az olimpiai szervezet.
Így ma már tolongás van a rendezési jogokért, mert a kérdés már nem az, hogy megéri-e rendezni, hanem hogy mennyit tud az adott város rövid és hosszú távon profitálni az olimpiából.
Pályázni sem egyszerű
A pályázó városoknak először ki kell tölteniük egy körülbelül 30 kérdésből álló jelentkezési lapot, megjelölve a pályázati anyag paramétereit. A kérdések kitérnek a kormányzati támogatásra, a pénzügyi és finanszírozási tervekre, a közlekedésre és a versenyhelyszínekre. Ezt követően a jelentkezőket végiglátogatja a NOB technikai szemlebizottsága, amely összeveti a kérdőív tartalmát a realitásokkal, és találkozik a város és az ország meghatározó vezetőivel.
London gyengéje ebben a fázisban a létesítmények hiánya és a nemzetközi versenyek lebonyolításában való tapasztalatlansága volt, miután a város egy pénzügyi-kulturális metropolisz, amely a wimbledoni tenisztornát és a focimeccseket leszámítva még nem rendezett semmilyen olimpiai sportágban világ- vagy Európa-bajnokságot. A brit főváros mégis továbbjutott Madriddal, Párizzsal és New Yorkkal a következő körbe, miközben kiesett Havanna, Rio de Janeiro, Isztambul és Lipcse. A talpon maradt városok ekkor egy újabb, de ezúttal már körülbelül 600 oldalas kérdőívet kapnak kézhez, aminek a kidolgozására öt hónapjuk van. Ezt követi aztán a személyes prezentációk időszaka, majd a végszavazás.
Tiltólista
A 2002-es téli olimpia Salt Lake Citynek ítélése utólag súlyos visszásságokra derített fényt, így 1999-ben Samaranch elnök szigorú rendelkezéseket léptetett életbe, hogy a korrupciónak még csak a gyanúja se merüljön fel többet a NOB-bal kapcsolatban. Ennek megfelelően NOB-tagok nem utazhatnak a jelentkező városokba, ha csak egy sportrendezvény nem ad rá indokot. Kizárólag egy hivatalos technikai szemlebizottság látogathat el a rendező városokhoz. A NOB tagjainak tilos ajándékot elfogadniuk, és azt is meghatározták, hogy az aspiránsok mikor és hol találkozhatnak személyesen a NOB-tagokkal.
A városok csak a saját pályázatukkal foglalkozhatnak, a másikéval nem, a negatív kampány tilos. Ezeket a kitételeket a NOB etikai bizottsága figyeli. Hogy a szabályok ne sérüljenek, általában az adott nemzeti olimpiai bizottságok vezetői szerveznek rendezvényeket a NOB-tagoknak, ahol a pályázati bizottság tagjai nem jelenhetnek meg.
Miért nyerhetett London?
A 2012-es játékokat London rendezheti meg. A britek a pályázat során sokszor támaszkodtak Jack Straw külügyminiszterre, aki minden útja és hivatalos tárgyalása alkalmával emlékeztette az adott ország vezetőit, hogy milyen fontos számukra a 2012-es játékok elnyerése. Ugyanilyen kulcsszerep jutott a nagyköveteknek, akik minden lehetséges fogadásukra meghívták az adott ország NOB-tagját is, és persze mindig hangsúlyozták a londoni pályázat fontosságát. De segítik a cél elérését a Commonwealth- és a British Council-kapcsolatok, a Forma-1 főnök, Bernie Ecclestone és a Premier League vezetőinek saját kapcsolati rendszere is.
London keményen kihasználta azt a tényt is, hogy az EU soros elnöke volt a pályázat idején, így sok befolyásos politikus volt elérhető folyamatosan a brit fővárosban. A Liverpool 2005-ös isztambuli döntője a Bajnokok Ligájában és a wimbledoni torna is alkalmat adott az angoloknak, hogy „véletlenül” találkozzanak NOB-tagokkal. A kis londoni pályázati csapat körülbelül 300 millió forintot költött repülőjegyre a British Airways által adott 300 millió forintnyi jegykontingensen túl a lobbi utolsó egy évében, hogy mindenkivel találkozzanak, aki csak érdemben befolyásolhatja a szavazást.
Miután a NOB szemlebizottsága csak egyetlen egy vacsorára hívható meg a pályázó város által, ezért a britek úgy döntöttek, hogy ehhez nem elég káprázatos a Downing Street 10. A Buckingham Palotát vetették be erre a célra, ahol Erzsébet királynő olyan lelkesen vette ki részét a bizottság vendéglátásában, amilyennek még soha nem látta őt Nagy-Britannia. A londoni pályázat csak akkor lépett banánhéjra, amikor bedobta a pénzügyi mézesmadzagokat.
Felajánlásukban 30 ezer fonttal támogatták volna mind a 200 ország versenyzőinek a helyi edzőtáborozását, ingyentelefonhívást és ingyenrepülőjegyet biztosítottak volna mind a 10 500 olimpikon részére. Ez azonban nagyon komolyan kivívta Jacque Rogge haragját, aki a Salt Lake City botrányhoz való visszatérést vélt ebben a folyamatban felismerni, így London kénytelen volt visszavonni ezeket a felajánlásokat. Viszont 150 millió fontot költöttek a prezentációs filmjükre, ami még mindig „kispályás” volt a párizsi és a New York-i alkotások büdzséjéhez képest, amelyeket Luc Besson és Steven Spielberg rakott össze.
A kampány fókuszában a szavazatszerző kommunikációnak és marketingnak kell állnia, miután a döntéshozókkal csak nagyon limitált a pályázók találkozási lehetősége. A pályázat tartalmi része természetesen fontos, de az önmagában nem jelent győzelmet, a legfontosabb, hogy azt hogyan tudjuk becsomagolni és eladni.
Hogy kell jól pályázni?
A kérdés, amire választ kell tudni adni, hogy az adott város mit tud kínálni az „olimpizmusnak”, hozzátenni a népszerűségéhez és történelmi távlataihoz. A kampány két évig tart, amit fázisokra szétbontva úgy kell üzenetek és események köré felépíteni, hogy annak dinamikája és energiája legyen. Az olimpiai kampány rendkívül hasonlít a parlamenti választásokhoz, csak itt nem a helyi választókat kell meggyőzni, hanem a nemzetközi közösséget, a NOB tagjait.
A kulcsüzenetekre folyamatosan rá kell erősíteni a különböző prezentációkon és kommunikációs csatornákon keresztül, különböző hangsúlyokkal, attól függően, hogy ki éppen a hallgatóság. A londoni pályázat üzenetei a városmegújítás, az utánpótlás-nevelés, valamint a multikulturális vendéglátás köré építkeztek. A kampány arcainak kiválasztásával pedig azt üzenték, hogy azért ez a nemzetgazdaságilag kiemelkedő projekt mégis csak a sportról szól.
Bevetették Seb Coe mellett Steve Redgrave ötszörös olimpia aranyérmes evezőst, Kelly Holmes és Daley Thompson kétszeres olimpiai bajnok atlétákat, Denise Lewis olimpiai bajnok hétpróbázót, a négyszeres olimpiai evező Matthew Pinsent és Tanni Grey-Thompsont, a legeredményesebb paralimpikonjukat. Ők mind aktív részesei és hangjai, nemcsak arcai voltak a pályázatnak. Ez fontos része volt a PR-mixüknek, mely segítette azt a hatást kelteni, hogy London pályázata a sport körül forog.
Fontos tudni, hogy a NOB jobban szereti, ha a kampányt nem egy politikus vezeti, hanem egy tekintélyes civil. Ugyanis a vélemény az, hogy a politikusokat nem lehet eladni, ráadásul könnyen jöhetnek és mehetnek a parlamenti választások eredményétől függően, ami nehéz helyzetbe hozhatja az olimpia rendezését.
Kik döntenek ma?
A NOB egy sajátságos, országok és vallások felett álló nagyhatalmú szervezet, amelynek a kegyeiért pénteken Chicago nevében Barack Obama elnök, Madrid nevében János Károly király, Rio de Janeiro nevében Lula elnök és Tokió nevében Yukio Hatoyama miniszterelnök fog megküzdeni egymással.
A verseny végeredményéről 116 elektor dönt majd. Többségükben középkorú üzletemberek, milliárdosok, a sportvilág képviselői vagy királyi dinasztiák tagjai, akik szeretnek nagy politikai alkukat kötni az értékes szavazatukért cserébe. Mindegyikük más és más preferenciától, meggyőződéstől és érdektől vezérelve fog péntek délután titkosan szavazni a 2016-os nyári olimpiai és paralimpiai játékok rendező városáról.
Mit kell tudni a lobbidzsungelről?
Semmilyen írott vagy íratlan szabály nem befolyásolja vagy kényszeríti őket semmire a szavazás során. Vannak akik azért szavaznak egy adott városra, mert úgy gondolják, hogy ezzel egy történelmi jelentőségű döntést hozna a NOB. Vannak akik úgy gondolják, hogy az adott város sokat tudna tenni a saját szűkebb sportágukért. Van aki egy NOB tisztségviselői választáson az adott kandidáló ország NOB-tagjának a szavazatát kapja ezért cserébe. Vannak akik téli és nyári olimpiai szavazatokat barterolnak egymás között, és van aki aszerint fog dönteni, hogy melyik városban szeretne inkább egy kellemesebb két hetet eltölteni a párjával.
De vannak olyanok, akik saját városuk jövendő kandidálása érdekében csak abban érdekeltek, hogy az adott ciklusban ne nyerjen semelyik más város az ő kontinenséről. Vannak természetesen azért olyanok is, akit azért érdekel a technikai szemlebizottság ajánlása is, de igazából a NOB-tagoknak csak egy elenyésző része olvassa is el részleteiben a pályázati anyagokat. Legtöbbjük csak a saját szempontjából vagy a saját sportáguk részére fontos fejezetet futja át bennük.
Ám elmondható, hogy nagyon sokukat az utolsó pillanatban a végső élő prezentáció szelleme, minősége és szenvedélyessége győz meg. Mivel azonban ritkán szokott egy város első körben fölényes 50 százalék feletti győzelmet aratni, ezért a szavazás technikai lebonyolítása miatt – ami annyit jelent, hogy minden körben a legkevesebb szavazatot kapó város kiesik – nem mellékes tényező az sem, hogy egy adott város hány NOB-tagnál szerepel második helyen.
Csak rugalmas, 116 fejjel gondolkodó kampányt és prezentációt folytató város lehet sikeres. Semmit nem lehet improvizálni, mindent előre ki kell sakkozni, hogy kinek ki mit fog mondani és ígérni. Aki ezt nem tudja megérteni és nem képes három lépéssel előre már legalább három irányban gondolkodni, az hamar elveszik a NOB lobbidzsungelében. A legfontosabb, hogy a pályázók ismerjék a NOB-tagok szokásait, értékrendjeit, emberi gyengeségeiket és ambícióikat. Ennek megfelelően kell kitalálni, hogy vajon ki mi szerint fog szavazatáról dönteni. A legféltettebb titkukra ugyanis nem illik rákérdezni, hisz soha senkinek nem fogják megmondani, hogy mely városra szavaznak.
Hát akkor lássuk, mi történik Koppenhágában, és annak milyen kihatása lesz Budapest 2020-as esélyeire… Madrid esetleges győzelme mindenesetre azonnal 2028-ra módosítaná a céldátumunkat.
