Svájc tényleg a tehenek országa, lilán (tudják, a híres „csokoládéson”) kívül minden félét és fajtát látni az alpesi legelőkön, nem véletlen, hogy a svájci – a berni és zürich-kloteni jégarénákban zajló – jégkorong-világbajnokság Cooly fantázianévvel egy páratlanujjú patást választott kabalafigurájának. Azt persze nem tudjuk, hogy – egyszerűen fogalmazva – tőggyel lehet-e hokizni, gyanítjuk nem, ám a szőrös-embermagas tehénke arra tökéletesen alkalmas, hogy a szurkolók fotóztassák magukat vele. Ennek megfelelően csattognak is sűrűn a fényképgépek, az internacionalizmus szellemében felvételenként váltogatva az objektív előtti alanyok nemzetiségét.
A svájciak precíz szervezők, legalábbis óramű pontossággal, hajtották végre a rendezvényi cselekményeket, más kérdés, hogy azok tartalmilag nem egyszer kifogásolhatóak voltak. Például szinte üresen kongtak-kongnak a – magyar csoportmeccseknek is otthont adó – zürich-kloteni aréna körüli parkolók, merthogy a biztonsági személyzet meg a rendőrök – mosolyogva bár, de – elhessegettek onnan minden földi halandót. Mert az VIP. Azt nem tudjuk, hogy mióta számít annak az ott ácsorgó török mogyorószállító kamion, de hát ők tudják.
Egyébként meg a svájciak feszültek, izomból nyomják a dudát, jobban, mint a mediterrán népek. Amikor ötfős magyarországi (esztergomi–nyergesújfalui) drukker-kommandónk Kloten utcáin kissé hezitálva kanyarodott, a zebráknál megmutatkozó szívélyességüket – sejtéseink szerint azért oly’ előzékenyek az átkelőknél a gyalogosokkal, mert a szabálytalankodókat a helyszínen főbe lövik, de minimum, hogy bevonják a jogosítványát – nem mutatták.
Ezt a feszültséget azért sem értjük, mert itt – megnyugtató módon – elég jelentős az egy négyzetcentiméterre eső Porschék száma (amik többnyire zsír újak, nem ám a nálunk jellemző házilag barkácsolt 944-esek alkotják az itteni flottát), Tell Vilmos óta nem viseltek egyetlen „rendes” háborút sem, és valahogy nehéz elképzelnünk, hogy a mostani válság ráment az idegeikre.
Az biztos, hogy minket, magyarokat megjegyeznek egy életre. A kloteni hétezer fő befogadására alkalmas jégcsarnokot ellepték a szittya véreink, a Kanada–Belorusszia, majd a Magyarország–Szlovákia meccsen a háromnegyedig telt lelátókon lehettünk olyan háromezren – legalább háromszor annyian, mint a szlovákok.
Már a délutáni nyitómérkőzésen zengtek a falak a magyarok buzdításaitól, várakozás közben előtte pedig a serosztó kioszkok az ütemes „sün-sün” kiáltásoktól, ami a német nyelvben járatos helyi hölgyek számára kislányos pirulásra adhatott okot, miszerint „schön-schön”, vagyis: szép-szép. A hangorkán aztán akkor szabadult el, amikor pályára léptek Szuper Leventéék és a szlovákok. A szokásos szurkolói repertoárt lelkes különítményünk a „Soha többé B csoport…” kezdetű rigmussal gazdagította, ami nagy valószínűséggel a világbajnokság egyik kulcsnótája lesz.
A szervezők valószínűleg vagy hiányoztak a történelemórákról, vagy igyekeztek eljátszani az uniós nagyvonalúságot (és örömódás összeborulást), és az állószektorokba – ahová a rendes, avagy az élményre vágyó szurkoló ember telepszik – egymás mellé eresztették a szlovák és a magyar drukkereket. Spontán önszerveződésként aztán a mieink és az ellenfeleink is egy tömbbe verődtek – igaz, amerre a szem ellátott, mindenhol a piros–fehér–zöld kombináció dominált.
Az is biztos, hogy a svájci rendőröknek mindezek után már van fogalmuk arról, hogy mi is az a „B-közép”, és a mérkőzés végén még a rohamrendőrök is megjelentek – akik között életünk legszebb rendőrnőit láthattuk, de általában véve elmondható: az ország jónő-felhozatala átlagon felüli.
Minket elsősorban az zavart, hogy az alpesi kanton-ország drága, bár a csarnokban az ilyen kaliberű rendezvényekhez mérten mérték a sört, zömében öt frankért (kb. ezer forintért). A borsosságra mi sem jellemzőbb, hogy a hokivébé hivatalos ajándéktárgyait (amik között az ilyenkor szokásos számtalan bizbaz kapható, a hűtő-mágnes kivételével) nyolctól százötven frankig adták. Viszont itt is működnek olcsóbb boltok, amiknek a sörkészletére kiheverhetetlen csapást mértek a magyarok – és még csak az első játéknapról beszélünk.
