A Földön sarki fény – amit az északi féltekén hivatalosan aurora borealis-nak, a déli féltekén pedig aurora australisnak neveznek – akkor keletkezik, amikor megnő a Nap elektromágneses tevékenysége. Az erősödő napszél a Föld mágneses mezejének ütközve ionizálja a légkör molekuláit, jelentékeny geomágneses viharok keltve, amelyek hatására az égbolt vöröses-zöldes fényben dereng. A felső légkör fénylése, ragyogása különösen a Föld mágneses pólusait övező tartományokban feltűnő.
Sarki fényt a csillagászok korábban megfigyeltek már a mágneses mezővel rendelkező négy óriásbolygón, a Jupiteren, a Szaturnuszon, az Uránuszon és a Neptunuszon is.
A Marsról a kutatók sokáig úgy vélték, hogy semmiféle mágneses mezővel nem rendelkezik. Néhány éve azonban a Mars Global Surveyor űrszonda elszórtan mágnesességre utaló nyomokra bukkant a kéreg körül. A csillagászok ezért azt kezdték kutatni, hogy vajon e területek mágneses erővonalai mentén kialakul-e sarki fény.
A Mars Express felvételei most bizonyították, hogy a mágneses felszínű területeken ultraibolya tartományban izzó sarki fény figyelhető meg. (A Marsról emberi szemmel tehát nem látható az égi ragyogás, és természetesen az elnevezéssel ellentétben, nem is a sarkok felett látható.)
Érdekesség, hogy míg a Földön a sarkok körül megfigyelhető jelenség átmérője körülbelül 3000 kilométer, a marsi sarkifényé csupán ennek egy százaléka.
