Élet-Stílus

Kifut a Titanic

Idén először rendhagyó, de egyben hagyományteremtő módon ősz helyett tavasszal, március 31-én indul útnak a tizenkettedik Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztivál. Talán ilyenkor kevesebb a jéghegy?!

A március 31. és április 10. között rekordmennyiségű, összesen 62 filmet vetítenek az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Kossuth és a Toldi moziban, valamint az Örökmozgó Filmszínházban. Az idén 12. alkalommal vízrebocsátott Titanicon a világ négy égtája felől érkeztek filmek, amelyek között találhatók útkereső rendezők „elsőfilmjei”, de már befutott nagy öregek alkotásai is. Ami talán közös bennük, hogy amennyiben a fesztivál szervezői nem szerezték volna meg a kópiákat, akkor nem sok esélyünk lenne Magyarországon, hogy megnézhessük őket.


Kifut a Titanic 1

Részlet a Repülő tőrök klánja című filmből

A rendezvény egyik szervezője, Kubiszyn Viktor a FigyelőNetnek elmondta, hogy a Titanicon vetítendő 62 film közül mindössze ötnek van magyar forgalmazója, a többit mind saját erőből kellett behozniuk az országba. A fesztiválszervező szerint pont a filmek beszerzése miatt tették át októberről április elejére a rendezvényt. Ekkor ugyanis a rotterdami és a berlini fesztiválok után könnyebben lehet megszerezni a filmkópiákat. Az már ugyan más kérdés, hogy így az azonos időben futó Francia Filmnapok és az egy hónappal később startoló Mediawave Fesztivál vitorláiból foghatják ki a szelet.

A szervezők szerint azonban a két filmes esemény merőben más látogatókat vonz. Míg a Mediawave egy összművészeti fesztivál, amelynek filmes programjaiban inkább a kísérleti alkotások a jellemzőek, addig a Titanic a fősodorhoz közelebb álló, közönségbarát filmeket mutatja be. A francia filmmustrán vetített közönségfilmekkel szemben viszont pont a Titanic szolgál ki rétegigényeket.







Bozóky fővédnök
Miután a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat támogatta a Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztivált, Bozóki András, a kultuszminiszteri bársonyszék friss tulajdonosa elvállalta a fesztivál fővédnökségét. Ennek megfelelően ő nyitja majd meg ünnepélyesen a 12. Titanicot.

A fesztivál kínálata igen széles skálát ível át, a skandináv művészfilmektől az ázsiai horrorig. Új filmekkel jelentkezik például Hal Hartley, Katsuhiro Otomo és Johnny To – közölte múlt héten Horváth György fesztiváligazgató. A többi között indiai, perui, cseh, ír, olasz, francia, holland, amerikai, orosz, dél-koreai, japán és kínai filmek peregnek majd a mozikban. Az idei kínálat középpontjában a távol-keleti alkotások állnak, amely régió 17 filmmel képviselteti magát.

Az ázsiai blokkban Hongkong hardcore néven külön szekciót kaptak a Kínához visszacsatlakozott kulturális és gazdasági központ darabjai, míg a Keleti kikötők blokkban inkább a formabontó alkotásokat lehet látni a sikeres, merész koreai, thai, tajvani és kínai produkciókkal. Ugyancsak távol-keleti eredetű a japán animációs filmeket összefogó Anime-náció csokor is. A Francia zátonyok körül szekcióban megtalálhatók a világklasszis francia filmgyártás képviselői, a Brit szigetek partjainál blokkban elsősorban skót alkotókra hívják fel a szervezők a figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik