Lakóparkok és ikertornyok Malajziában

Egy dél-kelet ázsiai utazás sokkoló is lehet. A másság, a szegénység, a tisztaságról, higiéniáról alkotott másféle elképzelések, a zsúfoltság, a kóbor kutyák, a hatalmas nyüzsgés, a furcsa szagok, a különös ételek – hogy csak a legnagyobb közhelyeket említsem -, kihúzzák lábunk alól a talajt, és gyorsan visszavágyunk karosszékünk otthoni melegébe. Holott egy impulzusgazdag ázsiai országnál nincs izgalmasabb, csak el kell telnie némi inkubációs időnek, míg hozzászokunk az új világhoz, hogy mindent értékelni tudjunk. Érdemes az ismerkedést egy olyan országba kezdeni, amely nincs annyira messze kulturálisan Európától. Malajzia jó választás, a régió egyik legfejlettebb országa.

Ikertornyok a fővárosban

Nyugatiasodik, globalizálódik az ország ennek minden előnyével, hátrányával együtt. Kuala Lumpur – röviden KL – reptere például akkora, mint egy kisebb magyar falu. Az egyes terminálok között szellemvasút közlekedik: nincsen sofőr, se vezetőfülke, az utas a legeslegelső sorból nézheti az utat. A reptér egyébként mintegy hetven kilométerre helyezkedik el a metropolisztól, és ez a távolság jól jelzi a városépítők elképzelését a metropolisz terjeszkedésének üteméről: biztosra akartak menni, nehogy egy-két évtized után KL elérje a légikikötőt.

A belvárosba menet megnyugvással tapasztaljuk, hogy csúf lakóparkok nem csak idehaza épülnek. Sőt, a ránézésre húsz-harminc emeletes narancssárga toronyházak minden magyar elképzelésen túltesznek. A népesség gyorsan nő – nem ismeretlen probléma Ázsiában -, és az emberek lakni akarnak valahol. Malajzia – mint azt a nyolcvanas évek szerény filmkínálatából kiemelkedő Sandokan című moziból is tudhatjuk – brit koronagyarmat volt, előtte holland, azelőtt meg portugál. Az évszázados elnyomásból ébredő nép most – többek között – a felhőkarcolókkal akarja magát megmutatni.

Itt állt a világ legmagasabb épülete, pontosabban álltak a világ legmagasabb dupla tornyai. Egészen tavalyig, mikor egy másik kompetitív kis ország, Tajvan, megépítette a maga tornyát, mely hogy hogy nem, pár méterrel túlnőtte maláj kollégáját. Különös passzió a felhőkarcoló-építés egy olyan országban, amely a földrengésekben és tájfunokban éllovas. A Kuala Lumpur-i ikertornyok, mely egy olaj- és gázipari társaság fúziójának iszonyatos mementói, 452 méter magasra kúsznak fel. A nyolcvannyolc emeletes tornyok még ráadásul a modern iszlám építészet jegyében fogantak, a tájolás, az alaprajz, megannyi célzás. A nemzet egyik büszkeségéve avanzsált épület egy része naponta párszor delegált idegenvezetővel megtekinthető. A kilátás izgalmas és inkább érdekes, mint szép.

A Petronas tornyok az Arany Háromszög elnevezésű negyedben állnak. Különös ez az elnevezés, mivel így hívják a Tájföld-Laosz-Burma határ által közrefogott területet is, ahol a világ ópiumtermésének nagy részét elosztják, szállítják. A Kuala Lumpur-i negyedben semmi illegális nincs. Sikkes kávézók, elegáns bárok, szórakozóhelyek, modern épületek, bankok, gigantikus bevásárlóközpontok sorakoznak a széles út mellett, melyre az ultramodern, ismeretterjesztő filmekből ismert nyeregvasút vet árnyékot. A plázák abszolút megalomán szellemben születtek, tucatjával van belőlük, a Times Square nevű aránytévesztett kolosszusban az ember úgy érzi magát, mintha az óriások földjén tévedt volna be egy áruházba.

Nejlonruha mindenkire

A kínai negyed homlokegyenest a másik véglet. Néhány szűk, sikátorszerű egymásba nyíló utca alkotja, mely elképesztően zsúfolt és eleven. A kereskedők hamisított termékekre utaznak, és elnézve a mohón vásároló turistákat – e sorok írója sem tudta kivonni magát az olcsó vásárlás adta gyönyörök alól -, jól számítottak. Mont Blanc tollat már ezer forintnak megfelelő maláj ringitért is lehet kapni, Chanell napszemüveget nemkülönben. Rolexeket ötezertől felfele, Puma és Adidas ruhákhoz gúnyosan olcsón juthatunk hozzá.

Kultúraként a mecsetek megtekintése jön szóba. A muszlimok az egész világon kényesek a turisták öltözködésére, ha sortban, trikóban jelenünk meg egy szent helyen, le kell mondanunk róla, a fedetlen váll, láb istennek nem tetsző látvány. A turista azonban pénzt hoz, és hogy az így létre jövő ellentmondást feloldják, KL-ben a nagyobb mecsetekben ízléstelen, földig érő nejlonruhát adnak minden látogatóra. Már a vicc kedvéért is megéri kipróbálni. A Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, és az Iszlám Művészetek Múzeuma három olyan kötelező alapintézmény, mely még a legszegényebb ország fővárosában is megtalálható, KL nem kivétel.

Randalírozó majmok

Cheratingnak hívják a Maláj-félsziget keleti partján azt a tengerparti kis helyet, melyet nagyon könnyű megszeretni, és nagyon nehéz ott hagyni. Szirének tudtunkkal nem énekelnek a falut körülvevő dzsungelben, valami mégis maradásra bírja az embert. Talán az utcán, a villanydrótokon ücsörgő, szemlátomást unatkozó majmok, melyek olyan pimaszak, hogy a bungalókba is bemásznak randalírozni. Vagy a meleg tenger és az öblöt keretező trópusi vegetáció. A környék valóban érintetlen, a buszok ledobják az utazót az elágazásnál, onnan kell begyalogolni a faluba. Ahol már várnak ránk: kis fa- vagy bambuszházas szobák több felé kiadók, olcsó éttermekben sincs hiány, ahol maláj vagy kínai ételek közül válogathatunk.

A tengerparton futó egyetlen betonút két oldalára épült falu inkább a pihenésre, nem annyira a bulizásra vágyók paradicsoma. Az őserdő több helyen betör a faluba furcsa hangjaival, illataival, állataival, és mindennek biztonságosan részesei lehetünk, malária ugyanis errefelé nem fordul elő. A mangrove mocsarak könnyen megközelíthetőek, a fiatal kókuszpálmákról magunk szakíthatjuk a diót, melynek frissítő leve, melyet mi tejnek nevezünk ugyan, noha áttetsző folyadék, a tipikus maláj reggeli kelléke.

Georgetown – hétvégére evakuált

A nyugati part legnagyobb szigetén Penangon fekszik Goergetown. Neve a brit gyarmati idők emléke, bár a várost nagyon erős kínai befolyás érte és éri. A régi városrész gyakorlatilag teljes egészében kínai, koloniál stílusban épült negyed. Az egy emeletes épületek festett oszlopai és lampionjai közt általában boltokat, kávézókat, olcsó hotelek lobbyját találjuk. Hétköznap alig lehet megfigyelni őket, mert a sok magasra polcolt, az utca közepéig érő árú mindent eltakar, a közlekedés megbénul, még gyalogosan is csak lassan lehet haladni. Hétvégén ellenben olyan kihalt a negyed, mintha evakuálták volna a lakosságot.

A cizellált házak annyi nézni, szemlélődni valót kínálnak, hogy egy fél nap is eltelik, mire bejárjuk a negyedet, de ha másnap újra kezdjük, olyan érzésünk lesz, mintha még sosem jártunk volna ott; megannyi új elem ötlik szemünkbe. A negyed egészen a tengerig húzódik, fürdeni azonban csak a sziget másik végén lehet. Érdemes kirándulni, mondjuk, egy bérelt robogóval, már csak a látvány okán is. A tengerparti szerpentin a hegyes sziget belsejét borító őserdő és a tenger között kacskaringózik. A strandok kicsi öblök, melyek kilométereken keresztül váltják egymást. Jó eséllyel csak magunk leszünk.