 |
Bárhogy igyekszünk is elkerülni, ha a szánkózás és a többi téli hobbi feltételeit és körülményeit összehasonlítjuk, előbb-utóbb kicsúszik a szánkon: ez az egyszerűség sportja.
Még mielőtt bármelyik ródli-rajongó megsértődne a kifejezés miatt, sietve leszögezzük, csupán a külsőségek tekintetében igaz ez a megállapítás. A szánkázás öröme, az ugratás riadalma, a megérkezés halálos csendje, majd a jól megszokott „végtag-próba” leírhatatlan élmény.
 |
Üzletileg baklövés…
Ám mindez „csupán” a személyes élmények tárházát gazdagítja, makrogazdasági szempontból az egész szinte eladhatatlan. Az egyik legkomolyabb „akadálya” a nyugat-európai irányú szánkó-turizmus fellendülésének, hogy határainkon belül is több száz szánkópálya működik… Bár ez a működés sem helyes kifejezés, hiszen maga után vonja a működtető létezését is. Holott pont az a lényeg, hogy egy kiadós ródlihoz nincs szükség pálya üzemeletető cégekre, hókotrókra, nyolcféle síliftre, pályaszállásra – csupán egy kis dombra, és extraként egy pohár forralt borra.
Az utazási irodákhoz hasonló kilátástalansággal tekintenek a ródli jövője felé a ruházati vállalatok is, hisz se egy méregdrága „szánkócipőt”, se egy speciális „szánkószemüveget”, de még egy vacak „szánkósfuszeklit” sem lehet becsempészni az akciós karácsonyi ajándékok listájára. Mindez azonban még mind semmi, a legfőbb eszköz „igénytelenségéhez” képest – már ami az árát illeti. Na jó, persze szánkóra is el lehet verni jó pár ezrest (mire nem?), ám aki a pénztárcájával akar kacérkodni, az többnyire elkerüli a ródliboltokat.
 |
Az egyszerű sportok nagyszerű bajnokai a Harang-völgyben
Igazi fricska a tehetősebbek kobakján, mikor egy-egy „koedukált” pályán a méregdrága felszerelésbe burkolózó síelő, és a trendiség csúcsait döngető hódeszkás között feltűnik az egyszerű sportok nagyszerű bajnoka: a nylonzacskón szánkázó, toldozott-foldozott ruhájú ródli-rajongó. Ráadásul nem is akármilyen ródli-rajongó, hiszen ők a sportág amatőr csillagai – legalábbis ez derült ki a hétvégén a Harang-völgyben mely a Normafától nem messze adott randevút a téli sportok szerelmeseinek.
A síelők, deszkások, biciklisták(!) mellett bemutatkozott a szánkózók színes csapata is. A hétvége sztárjai, kétség nem férhet hozzá, a nylonosok voltak, akik olyan sebességgel vágtattak le egészen a domb alján lévő huppanóig, hogy a bámészkodó akarva-akaratlanul csak arra tudott gondolni, hogy ezeknek most nem a pofájukról ég le a bőr…
Divat lesz az úszógumi?
 |
Színesítette a ródli-kínálatot számos kisebb „kaszt”. A fából készült szánkók, és műanyag popsík mellett feltűnt egy-két Sztálin-korabeli acélketrec is, nem beszélve az elegánsan lavírozó kormányozható tobogánokról, és a hazánkban ma még igencsak ritka úszógumikról.
Itt persze nem arról a néhány kiló súlyfölöslegről van szó, melynek igencsak tudunk örülni egy-egy kiadósabb bukás alkalmával, – e tekintetben nincs is okunk szégyenkezésre itt, a szalonna és az oldalas hazájában -, hanem egy óriás méretű, levegővel feltöltött úszógumiról. Ez a rafinált eszköz ötvözi a nylon szatyor és a hagyományos szánkó előnyeit, hiszen vágtázik úgy, mint bármelyik „pályatársa”, viszont az ember ülepe egészséges távolságra van az anyaföldtől, használójának tehát nem kell a ródli-bulit követő napokat fekve vagy állva átvészelnie.
 |
A kétnapos „felvonulás” izgalmáról a hely gondoskodott. Ami egy völgy esetében nem nevezhető szokatlannak: minden oldalról, minden dombról ugyanoda érkeztek a lesiklók, így az elővigyázatlanul bóklászók könnyen olyan helyre tévedhettek, ahol egyetlen biztosítótársaság sem köt velük életbiztosítást. Ennek ellenére az ijedtségen túl komolyabb baleset nem történt, a riadalomra pedig kiváló gyógyszerként hatott a laposüvegből, befőttes üvegből vagy akár termoszból itt-ott előbukkanó rum – teával vagy anélkül.
