Gazdaság

AZ EMU ÉS A BANKOK – Mennyi lesz az euró ára?

Az utóbbi hónapokban nyugtalanság lett úrrá sok európai bankáron. Pánikról nincs szó, de az európai valutaunió (EMU) létrejöttét övező kezdeti önbizalom múlóban van: kiderült, hogy a felkészülés az euró bevezetésére bonyolultabb, mint első látásra gondolták.

Az Európai Bankszövetség előzetes becslései szerint a bankrendszernek összesen 8-10 milliárd ecu-jébe kerülne az átállás, ami három-négy évig a működési költségek 2 százalékát tenné ki. Ez a becslés azonban máris elavult. Alapja ugyanis az a feltételezés volt, hogy az egységes valutát egyik napról a másikra vezetik be. A fokozatos bevezetés viszont – 1999-ben a bankközi piacon, majd három év múlva a teljes átállás az euró-bankjegyekre és érmékre – akár kétszeres költségekkel is járhat.

Az egyes bankok mégis úgy nyilatkoztak, hogy a rájuk háruló költségeket tudják vállalni. Ez a Bayerische Vereinsbanknál 150 millió márka, a Barclaysnél 300 millió font, az ING-csoportnál 200 millió gulden, a Postipankkinál 150 millió finn márka, a Creditanstaltnál pedig 500 millió schilling.

A többletköltség azonban csak a dolog egyik oldala: a korábban vártnál nagyobbnak ígérkezik a jövedelemkiesés is. Az EMU ugyanis megszünteti a tagországok közötti devizakereskedelmet, ami pedig számos európai bank számára jelentős bevételi forrás. Csökkenni fog a nemzetközi átutalásokból származó nyereség is.

A Merita finn bankcsoport becslése szerint az EMU bevezetésével évi 200-300 millió finn márka bevételtől fognak elesni, ami meghaladja az előkészületek 200 millióra jelzett közvetlen költségét. A Banque Nationale de Paris levélben figyelmeztette banki partnereit, hogy az euró, illetve az európai belföldi fizetési mechanizmusokat összekapcsoló Target-rendszer bevezetése után jelentősen csökkenteni fogja a partnereknél vezetett számláit.

A bankárokat a rajtuk kívül álló tényezőktől való függőség nyugtalanítja legjobban. Ilyenek a szoftvergyártók, amelyeket siettethetnek, de nem irányíthatnak, vagy éppen a kormányok, amelyeket még csak nem is siettethetnek.

A legelső problémák a nagybani bankpiacon fognak jelentkezni, ahol 1999. január 1-jére tervezik az átállást. A bankokban használt szoftverek jó része (például a Midas Kapiti vagy a Wall Street) egységes csomagban kapható. Egyes kereskedők már felhasználói csoportokat szerveznek, hogy kiderüljön, hogyan kell átírni a meglévő csomagokat, de még nem dőlt el, hogy ki fogja ezt megfizetni. A szoftvervásárlók egyre gyakrabban kérik: a kereskedő szavatolja, hogy a szoftvercsomag “EMU-konform”. Ám senki nem tudja, hogy ez pontosan mit is jelent, hiszen még sok minden nem tisztázott az egységes valuta működésével kapcsolatban.

Az euró bevezetése különösen a lakossági bankok számára jelent sok gondot: a számítógépes átálláson kívül nekik a pénzautomaták és a pénztárfiókok átalakításáról is gondoskodniuk kell az új méretű bankjegyekre, nem beszélve a lakossági tájékoztató füzetek átírásáról, az alkalmazottak átképzéséről.

Ráadásul megdőlt az az elképzelés, hogy a lakossági fázisra való felkészülés 2002-ig várhat. Stewart MacKinnon, a brit fizetési rendszert üzemeltető Klíring Elszámolók Szövetsége (APACS) EMU-munkacsoportjának vezetője például úgy nyilatkozott a Financial Timesnak: nem lehet szigorúan elkülöníteni a nagybanki tranzakciókat; a nagybani szektorban jelentkező piaci dinamika a lakossági szektorra is át fog terjedni. Az APACS azonban úgy döntött, hogy egyelőre mégis a nagy összegű átutalásokra alkalmas fizetési mechanizmus kidolgozására koncentrálnak, mondván: Anglia nem lesz ott az EMU első tagjai között.

A Nagy-Britanniánál valószínűbb résztvevőnek tartott Franciaország és Németország viszont nem választja külön a nagybani és a lakossági szektort: úgy készülnek, hogy már 1999-től az eurót is lehessen használni a lakossági pénzmozgásokban. Ez pedig számos további lépést tesz szükségessé. A francia bankok például most határozták el külön, euró jelzéssel ellátott csekkfüzetek előállítását.

Sok bank számára azonban az EMU-ra való felkészülés nem egyszerűen azt jelenti, hogy időben beérjenek a célba, hanem hogy meg kell előzniük versenytársaikat, hiszen az euró bevezetésével jelentős bevételektől esnek el. Ugyanakkor természetesen nagy tekintélyveszteség is lenne, ha nem sikerülne az EMU zökkenőmentes beindítása és használata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik