Az Európai Bankszövetség előzetes becslései szerint a bankrendszernek összesen 8-10 milliárd ecu-jébe kerülne az átállás, ami három-négy évig a működési költségek 2 százalékát tenné ki. Ez a becslés azonban máris elavult. Alapja ugyanis az a feltételezés volt, hogy az egységes valutát egyik napról a másikra vezetik be. A fokozatos bevezetés viszont – 1999-ben a bankközi piacon, majd három év múlva a teljes átállás az euró-bankjegyekre és érmékre – akár kétszeres költségekkel is járhat.
Az egyes bankok mégis úgy nyilatkoztak, hogy a rájuk háruló költségeket tudják vállalni. Ez a Bayerische Vereinsbanknál 150 millió márka, a Barclaysnél 300 millió font, az ING-csoportnál 200 millió gulden, a Postipankkinál 150 millió finn márka, a Creditanstaltnál pedig 500 millió schilling.
A többletköltség azonban csak a dolog egyik oldala: a korábban vártnál nagyobbnak ígérkezik a jövedelemkiesés is. Az EMU ugyanis megszünteti a tagországok közötti devizakereskedelmet, ami pedig számos európai bank számára jelentős bevételi forrás. Csökkenni fog a nemzetközi átutalásokból származó nyereség is.
A Merita finn bankcsoport becslése szerint az EMU bevezetésével évi 200-300 millió finn márka bevételtől fognak elesni, ami meghaladja az előkészületek 200 millióra jelzett közvetlen költségét. A Banque Nationale de Paris levélben figyelmeztette banki partnereit, hogy az euró, illetve az európai belföldi fizetési mechanizmusokat összekapcsoló Target-rendszer bevezetése után jelentősen csökkenteni fogja a partnereknél vezetett számláit.
A bankárokat a rajtuk kívül álló tényezőktől való függőség nyugtalanítja legjobban. Ilyenek a szoftvergyártók, amelyeket siettethetnek, de nem irányíthatnak, vagy éppen a kormányok, amelyeket még csak nem is siettethetnek.
A legelső problémák a nagybani bankpiacon fognak jelentkezni, ahol 1999. január 1-jére tervezik az átállást. A bankokban használt szoftverek jó része (például a Midas Kapiti vagy a Wall Street) egységes csomagban kapható. Egyes kereskedők már felhasználói csoportokat szerveznek, hogy kiderüljön, hogyan kell átírni a meglévő csomagokat, de még nem dőlt el, hogy ki fogja ezt megfizetni. A szoftvervásárlók egyre gyakrabban kérik: a kereskedő szavatolja, hogy a szoftvercsomag “EMU-konform”. Ám senki nem tudja, hogy ez pontosan mit is jelent, hiszen még sok minden nem tisztázott az egységes valuta működésével kapcsolatban.
Az euró bevezetése különösen a lakossági bankok számára jelent sok gondot: a számítógépes átálláson kívül nekik a pénzautomaták és a pénztárfiókok átalakításáról is gondoskodniuk kell az új méretű bankjegyekre, nem beszélve a lakossági tájékoztató füzetek átírásáról, az alkalmazottak átképzéséről.
Ráadásul megdőlt az az elképzelés, hogy a lakossági fázisra való felkészülés 2002-ig várhat. Stewart MacKinnon, a brit fizetési rendszert üzemeltető Klíring Elszámolók Szövetsége (APACS) EMU-munkacsoportjának vezetője például úgy nyilatkozott a Financial Timesnak: nem lehet szigorúan elkülöníteni a nagybanki tranzakciókat; a nagybani szektorban jelentkező piaci dinamika a lakossági szektorra is át fog terjedni. Az APACS azonban úgy döntött, hogy egyelőre mégis a nagy összegű átutalásokra alkalmas fizetési mechanizmus kidolgozására koncentrálnak, mondván: Anglia nem lesz ott az EMU első tagjai között.
A Nagy-Britanniánál valószínűbb résztvevőnek tartott Franciaország és Németország viszont nem választja külön a nagybani és a lakossági szektort: úgy készülnek, hogy már 1999-től az eurót is lehessen használni a lakossági pénzmozgásokban. Ez pedig számos további lépést tesz szükségessé. A francia bankok például most határozták el külön, euró jelzéssel ellátott csekkfüzetek előállítását.
Sok bank számára azonban az EMU-ra való felkészülés nem egyszerűen azt jelenti, hogy időben beérjenek a célba, hanem hogy meg kell előzniük versenytársaikat, hiszen az euró bevezetésével jelentős bevételektől esnek el. Ugyanakkor természetesen nagy tekintélyveszteség is lenne, ha nem sikerülne az EMU zökkenőmentes beindítása és használata.
