Szertefoszlani látszanak azok az illúziók, amelyeket még 1994-ben a privatizátorok és a cégben többségi tulajdont szerző MRP-MBO szervezet táplált. Illúziónak bizonyult ugyanis, hogy a Centrum Áruházak Rt. akkor is fejlődésnek indulhat, ha nemzeti tulajdonban tartják a céget. A 90-es évek elején az ÁVÜ még azt fogalmazta meg a legnagyobb hazai kiskereskedelmi áruházlánc privatizációs stratégiájában, hogy kisebbségi tulajdonosként szakmai befektetőt kell keresni, a fennmaradó állami tulajdont pedig tőzsdére kell vinni. Ebből semmi sem valósult meg. A német Kaufring ugyan állítólag 2,4 milliárd forintot kínált a többségi részesedésért, tíz (akkor sikeres, azóta megtizedelt) magyar vállalkozó is ajánlatot tett 1993 fordulóján a Centrumra, 1994 közepére végül mégis a dolgozók MRP-szervezete és a vezetőkből álló Stratégia Kft. szerezte meg a cég többségi tulajdonát, közel névértéken.
Az már a magánosítás pillanatában nyilvánvaló volt, hogy tőkeemelés nélkül a Centrum képtelen lesz állni a versenyt. A privatizációs szerződésben az új többségi tulajdonosok vállalták, hogy legalább egymilliárd forintos tőkeemelést végrehajtó partnert keresnek. A cégvezetés be is jelentette az ötmilliárdos tőkeemelést, Andrew Sarlós révén. A reménykedve várt pénzügyi befektetők azonban csak az ajánlatig jutottak, s a vezetés ezt követő erőfeszítései meddőnek bizonyultak – így nem lenne meglepő, ha most a Centrum elfogadná a konkurens Skála egymilliárdos tőkeemelési ajánlatát.
A Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett Skála Coop Rt. a múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy “a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-vel együttműködve”, egymilliárd forinttal szívesen megemelné a Centrum Rt. alaptőkéjét. A Skála azonban már hónapokkal ezelőtt szemet vetett a hosszú évek óta komoly konkurensének számító Centrumra. Imre István, a társaság elnök-vezérigazgatója a bejelentést követően elismerte: főként vételi opciók révén, már most is a Centrum-részvények legalább 25 százalékát birtokolják. A szorgos részvénygyűjtéshez pedig – ismerve a Centrum meglehetősen szórt tulajdonosi struktúráját – nyilvánvalóan időre volt szükség. A Figyelő kérdésére az elnök-vezérigazgató azt is elárulta, hogy a tranzakció elindítása előtt a skálás menedzsment hónapokig osztott-szorzott Centrum-ügyben. Az eredmény azt mutatta: az üzletbe érdemes belevágni. A Skála meggyőződése szerint a Centrum valójában sokkal nagyobb “piaci és vagyoni potenciált” képvisel, mint amivel jelenleg élni tud. A tartalékok kiaknázásához azonban a 24 áruházat üzemeltető Centrumnak a Skála többségi részvénypakettjét birtokló német Tengelmann-csoporthoz hasonló tőkeerős partnerre lenne szüksége.
Imre István úgy véli: a hazai iparcikk-kereskedelemben egyaránt jelentős pozíciókat birtokló két társaság – a Centrum a tavalyi esztendőt várhatóan 16, a Skála 12 milliárd forintos forgalommal zárja – szorosabb együttműködése a Centrum jelenlegi tulajdonosainak is érdekük. Azzal, hogy a Skála a mostani, a tőzsdén kívül zajló üzletkötések alapján 30-65 százalék közé tehető Centrum-árfolyamot jelentősen meghaladó áron, névértéken hajlandó tőkét emelni, a tulajdonosok eleve nyernek. A 8,4 milliárd forintos saját vagyonnal rendelkező Centrum értékét jelentősen emelheti, ha a társaság saját tulajdonú ingatlanjairól lekerülnek az 1,3 milliárd forintos E-hitel, valamint a mintegy egymilliárdos forgóeszközhitel-állomány miatti jelzálogok. A Skálával “együttműködő” K&H Banknak ugyancsak érdeke az üzlet létrejötte, hiszen így a bankosok nyugodtabban alhatnak az E-hitel visszafizetése miatt.
Az elmúlt évek eredményeinek tükrében az is nyilvánvaló, hogy a Centrum lassú piacvesztését csak az áruházak alapos felújításával, korszerűsítésével lehetne megállítani – ehhez azonban friss tőkére van szükség.
Más kérdés, hogy a Skála beszállásával elérhető előnyöknek ára van. Az irányítást mostanáig kézben tartó MRP-menedzsment duónak engednie kell eddigi hatalmi pozícióiból. Az egymilliárd forintos alaptőke-emelés után ugyanis nagy valószínűséggel a Skála lesz a legnagyobb tulajdonos, aki néhány kisebb, a K&H-hoz hasonlóan motivált együttműködő megnyerésével különösebb nehézség nélkül megszerezheti a szavazatok többségét. Ekkor pedig az MRP-szervezetnek és a menedzsment érdekeit képviselő Stratégia Kft.-nek a 25 százalék feletti részesedéssel nemigen marad ereje egyébre, mint a számukra hátrányos közgyűlési határozatok blokkolására, az MRP egyedül pedig már erre sem lenne képes.
A körvonalazódó üzlet versenyhivatali áldására csak akkor lesz (lenne) szükség, ha a Skála részesedése elérné a többségi szavazati jogot biztosító részvénycsomagot, vagy ha a Centrum vezető tisztségviselői többségének a kijelölésére, megválasztására szerezne jogot. Amennyiben azonban a tervezett tranzakció meg is úszható a Versenyhivatal engedélye nélkül, a tőkeemelés után várható együttműködési lépések még sérthetnék a versenytörvény kartellszabályait. Ha valamely érintett részpiacon a két cég részesedése meghaladná a tíz százalékot, akkor az ilyen versenykorlátozó megállapodásokhoz előbb versenyhivatali áldásra lenne szükség – ilyen részpiac azonban a Centrum és a Skála esetében nehezen körvonalazható.
A Skála-Centrum fúzió története azonban egyelőre embrionális állapotban van. Bánáti László, a részvénytársaság igazgatótanácsának tagja, az MRP-korábbi elnöke szerint ma még csak annyit lehet bizonyosan kijelenteni, hogy a Skála ajánlatot tett a Centrumnak az egymilliárdos tőkeemelésre, az azonban még bizonytalan, hogy az e kérdésben döntő szóval bíró MRP-szervezet 2700 tagja hogyan fogadja az ajánlatot. Márpedig az MRP-nek 26 százalékos részesedése van a Centrumban, így – mivel a tőkeemeléshez a közgyűlés minősített többségének (75 százalék +1 szavazat) hozzájárulása kell – megakadályozhatja a nem kívánt tőke belépését. Bánáti László szerint nyilvánvaló, hogy az MRP által mindig is támogatott tőkeemelést jelen helyzetben csak akkor lehet elérni, ha az MRP-tagok lemondanak eddigi tulajdonosi pozíciójukról. Kérdés azonban, hogy minek fejében hajlandók ezt megtenni.
Imre István minősítése szerint a Skála nem bekebelezni akarja a Centrumot, hanem kölcsönös előnyök mentén együttműködni szeretne a társasággal. Például megtartaná a Centrum hálózatát, márkanevét és profilját. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha a bársonyos együttműködés mégsem sikerülne, akkor a kérő önként félreállna. Erre utal a Skála meglévő, a stratégiai döntések megtorpedózásához már most is elegendő részesedése, valamint az elnök-vezérigazgató azon kijelentése, miszerint “a Skála már túl sokat invesztált a Centrum-üzletbe ahhoz, hogy felhúzza az orrát”.
Amennyiben az MRP beadná a derekát a Skála tőkeemelési ajánlatára, nem lenne meglepő, ha az üzletet követően a két cég összehangolná beszerzéseit. Az sem okozna váratlan fordulatot, ha a Centrum áruházakban lévő szupermarketek üzemeltetési jogai közül egyesek átkerülnének a Tengelmann-tulajdonban lévő Kaisers-lánchoz. A találgatások mellett azonban egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a héten a Centrum vezetése megkezdte a tárgyalásokat a Skálával, következő lépésként pedig feltehetően az MRP elé kerül a tőkeemelési ajánlat.
