A siófoki Fő téren szerencsétlenkedik egy nyugatnémet autó, utasai láthatóan keresnek valamit. A téren ácsorog két rendőr. A kocsi melléjük gurul.
– Sprechen Sie Deutsch? – hajol ki a vezető.
A két rendőr rázza a fejét, hogy nem érti.
– Do you speak English?
Ismételt fejrázás.- Parlez vous francais?
Továbbra is semmi, az autós bosszúsan továbbhajt. Az egyik rendőr megszólal:
– Azért nem ártana már megtanulnunk egy idegen nyelvet!
A másik legyint:
– Minek? Látod, ezek is hány nyelven tudtak, oszt mire mentek vele?
Ez a vicc jutott eszembe annak a beszélgetésnek a végén, amelyet Hoffmann Rózsa államtitkár asszony kezdeményezett nemrég. A gazdasági élet néhány szereplőjét hívta meg kerekasztal-beszélgetésre ahol arról érdeklődött, hogy a gazdaság milyen prioritásokat vár el az oktatástól a versenyképesség érdekében? Hálás voltam a meghívásért, hiszen volt/van mit mondanunk ezzel kapcsolatban. Nagyjából ugyanazokat mondtuk, ami sok forrásból, sok helyen elhangzott már (a műszaki és természettudományos képzés erősítése, szakmunkásképzés, stb., stb.) és szinte mindenki kiemelte az angol nyelvtudás hiányának problémáját, ennek versenyképességünkre gyakorolt negatív hatását.
Az államtitkár asszony összefoglalójában megköszönte az elhangzottakat, a nyelvi képzéssel kapcsolatban azonban tett egy megjegyzést, amire idő hiányában már nem tudtam reagálni, pedig nagyon szerettem volna. A nyelvtanulás kiemelt fontosságával egyetértett ugyan (azóta tett is néhány lépést ennek érdekében) de nem értett egyet az angol nyelv különleges kiemelésével a többi világnyelv közül, mert például – ahogy elhangzott – intenzív gazdasági kapcsolataink miatt bizonyos esetekben például a német lehet akár fontosabb is, mint az angol.
Erre szeretnék bővebben reflektálni, és néhány példát felhozni a gazdaság szempontjából az angol nyelvtudás messze kimagasló prioritása mellett. Először is szeretném megemlíteni, – megelőzendő az elfogultság vádját – hogy cégemnek, a Graphisoftnak, kezdetektől fogva Németország, Ausztria és Svájc volt a legjobb piaca, és ma is, amikor a világ több mint 100 országában áruljuk termékeinket, bevételünknek még mindig több, mint 40%-a német nyelvterületről származik. Ettől elmarad az angol nyelvű eladásaink összessége, beleértve a nem angol nyelvterületre eladott angol nyelvű verziók forgalmát is, hiszen nagyon sokat adunk el francia, olasz és spanyol nyelven is, nem beszélve további 20 kisebb nyelvről (már ha a mandarint vagy a japánt például „kisebb” nyelvnek lehet nevezni). Nem szenvedek tehát saját cégem egyedi helyzetéből adódó angol orientációs elfogultságtól, már csak azért sem, mert néhány éve cégünknek német tulajdonosa van. Mégis az alábbi példák azt hiszem jól illusztrálják a gazdasági életben az angol nyelvtudás pótolhatatlan szerepét.
Kínát és Indiát együtt szokás említeni, mint a jövő gazdasági hatalmait, pedig nagyon nem egyforma a két eset. Saját tapasztalataim szerint a kínaiak sokkal szorgalmasabbak és kreatívabbak is, mint az indiaiak, többen is vannak, mégis sokáig India vonzott több tőkét. Igaz, hogy a politikai kockázat is eltér, de amerikaiakkal beszélgetve csak azt hallom, hogy a nyelvtudás miatt preferálják Indiát. És azt hiszem, ez a sokáig egyoldalú preferencia elsősorban azért tudott oldódni mostanában Kína javára, mert rohamos sebességgel tanulnak angolul.
2000-ben jártam először Kínában, utána csak 2006-ban újra, és lenyűgözve láttam, hogy össze sem lehet hasonlítani az angol nyelvtudás szintjét a hat évvel korábbival. Akkor tolmács nélkül szinte sehol sem boldogultunk, 2006-ban pedig úgy éreztem, relatíve többen tudnak már angolul, mint Japánban. És nézzük meg a két ország gazdasági fejlődése közti különbséget! Azóta nem jártam ott, de nemrég láttam egy hirdetést, mely szerint Kínában ma többen tanulnak angolul, mint ahány angol anyanyelvű ember él a világon.
Szinte bárhol körülnézünk a nem angol anyanyelvű világban, az utóbbi években tapasztalt gazdasági fejlődés és az angol nyelvtudás elterjedtsége közötti korreláció szembeötlő. Európában erre a skandináv országok mutatják a legjobb példát, ezen belül is Finnország, amelynek nyelve a mienkhez hasonló, ezért nekik sem könnyű angolul megtanulni, de mégis lenyűgöző, mennyire elterjedt az angol nyelvtudás, nemcsak az üzleti, de a mindennapi utcai életben is.
Ezzel kapcsolatban a Graphisoft 10 évvel ezelőtti kihívását említeném. Akkor jutottunk el arra szintre, hogy a „mindent házon belül magunk tanulunk meg” stílus már nem volt elég, szükségünk lett olyan szakemberekre, akik ilyesmit már másutt is csináltak. Globális marketinget, globális értékesítési és szervizhálózat igazgatását nem sok magyar csinált még addig, ilyen szakembereket ezért nagyon drágán külföldről kellett alkalmaznunk. De a fő akadály nem az elvárt nyugati szintű jövedelem volt. A legnagyobb probléma, hogy a pénztáros a közértben nem beszél angolul! Az amerikai cégvezetőm családja ezért érezte itt idegenül magát, ezért akartak hazamenni néhány év után. Egy másik felső vezetői pozícióra kiírt nemzetközi keresésre meghallgatott, egyébként mindenben megfelelt 5 kitűnő külföldi jelölt mindegyike (!!!) végül azért nem fogadta el az állást, mert nem vállalta, hogy idehozza a családját. És ennek oka az itt élő külföldiekkel való beszélgetés egybehangzó konklúziója volt: a család nem tud beilleszkedni, mert az emberek nem beszélnek angolul. Sok országból jöttek a jelöltek, de mindegyik csak az angolt említette, semmilyen más nyelvet sem. Nem volt könnyű ellenállni a nyomásnak, hogy emiatt el kell vinni a Graphisoft központját Magyarországról. Végül sikerült itt tartani a cégcsoport központját (még azután is, hogy német tulajdonosunk lett!), de csak azért, mert a cégen belül mindenki beszél angolul és időközben kinevelődött egy új, hazai, de globálisan gondolkodó menedzsmentgeneráció.
Végül egy nagyon szubjektív személyes példa. Nem várom a követését, de talán tanulságos. A Graphisoft 1989-ben nyitott irodát San Franciscóban. Hadd valljam be most utólag, mi volt ennek a fő oka. Az óriási amerikai piac? Nem! A Szilícium Völgy közelsége? Ez sem, bár ez egy kicsit inkább. A valódi ok az volt, hogy ürügyet találjak arra, miért kell néhány hónapra családommal együtt Amerikába költözni, és így 9-12 éves gyermekeimet (egyébként nagyon gyenge) amerikai iskolába járatni. Mert így tökéletesen megtanultak angolul! Megérte. Később pedig (mert megengedhettem magamnak) a családi költségvetés legnagyobb részén méregdrága amerikai egyetemekre küldtük őket, hogy (magyarnak maradva) a világban otthon legyenek.
És nehogy azt gondoljuk, hogy ez a gondolkodásmód csak a jómódú „elit” sajátja. Tihanyban szoktam nyaralni, és egyik este elbeszélgettem ottani kedvenc kisvendéglőm főnökével. Panaszkodott, hogy a válság miatt sokkal rosszabb az üzletmenet, mint néhány éve. Leépítette a létszámot kb. felére és bízik benne, hogy a válság elmúltával jövőre talán jobb lesz. De egy valamire most sem sajnálja a pénzt. 3 és 6 éves gyerekeit külön tanárral taníttatja angolra.
Ha neki megéri, az országnak miért nem?
A szerző fizikus, üzletember, a Graphisoft alapítója.
