„Ez egy veszélyes játék, amelyet azelőtt sohasem játszottunk és ma sem engedhetünk meg magunknak, amikor annyi család munkája és megélhetése a tét. Nem engedhetjük meg, hogy az amerikai nép a washingtoni politikai háború járulékos veszteségévé váljon.” Ezekkel a szavakkal üzent a republikánusoknak Barack Obama, amikor hétfőn este élő tévébeszédben sürgette a kongresszus vezetőit, hogy jussanak kompromisszumra az adósságplafon emeléséről és a költségvetési hiány csökkentéséről. Az elnök kitart amellett, hogy az adósságlimit feltételéül szolgáló deficitcsökkentést kiadáscsökkentéssel, valamint a leggazdagabb amerikaiakra és a nagyvállalatokra vonatkozó adókedvezmények megvonásával lehet elérni. Szerinte ez az évi 250 ezer dollár alatt kereső amerikaiak 98 százalékát nem érintené.
Alig egy héttel az augusztus 2-i határidő előtt, amikor a washingtoni pénzügyminisztérium szerint az amerikai kormány fizetésképtelenné válik, a republikánus többségű képviselőház és a demokraták által ellenőrzött kongresszus vezetői képtelenek voltak megállapodni a 14,3 ezer milliárd dolláros adósságplafon emeléséről. A republikánusok azt akarják, hogy 10 évre elosztott, 1000 milliárd dolláros költségcsökkentés fejében egyezzenek meg egy rövid távú, ugyanilyen mértékű adósságlimit-emelésről. Egy további, 3000 milliárd dolláros csökkentésről jövőre állapodnának meg, és megvágnák a demokraták által védelmezett szociális juttatásokat. A demokraták ezzel szemben ahhoz ragaszkodnak, hogy 2700 milliárd dolláros megszorítás fejében 2400 milliárddal emeljék a plafont, és a kérdésre már ne térjenek vissza a 2012 novemberében tartandó választások előtt. Cserében lemondanának a korábban feltételül szabott adóemelésekről.
John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke kijelentette, hogy a pártja által beterjesztett tervet a szenátus “meg képes és meg fogja szavazni”. Mint mondta, ha az elnök aláírja azt, a válságatmoszféra, amelyet maga teremtett, meg fog szűnni. Boehner bírálta a szenátus demokratapárti elnöke, Harry Reid által előterjesztett, 2700 milliárd dolláros deficitcsökkentési tervet, amely szerinte “tele van hamis könyveléssel és washingtoni trükkökkel”.
Barack Obama “veszélyes játéknak” nevezte a kompromisszumképtelenséget. “Megmondtam a két párt vezetőinek, hogy a következő néhány napban olyan igazságos kompromisszummal kell előállniuk, amely átmegy a kongresszus mindkét házán, és amit én is alá tudok írni” – mondta tévébeszédében az amerikai elnök. Hivatkozott arra, hogy republikánus elődei, Reagan elnök, illetve George H. W. Bush is hasonló megállapodásokra tudott jutni a vele szemben álló kongresszussal. Obama figyelmeztetett arra, hogy ha az állam fizetésképtelenné válik, akkor nem lesz pénz sem a havi társadalombiztosítási és veteránjuttatások, sem a kormánnyal leszerződött több ezer vállalkozás kifizetésére, és Amerika elveszítené az AAA osztályú adósbesorolását.
Az amerikai kormány már május 16-án elérte a jelenleg meghatározott, 14 ezer milliárd dollárt meghaladó felső államadósság-limitet, de a pénzügyminisztérium számára ilyen esetekben rendelkezésre álló kifutási idő augusztus 2-áig még lehetővé teszi a kormányzati hitelfelvételek és az esedékes kifizetések folytatását. A nemzetközi hitelminősítők azonban már egyértelmű jelezéseket adtak arról, hogy fogytán a türelmük, és az egyezség elmaradása esetén nem lesznek tekintettel az Egyesült Államok különleges világgazdasági és pénzügyi státusára. A BBC elemzői szerint ha nem sikerül tető alá hozni a megállapodást az adósságplafon emeléséről, az kamatemeléshez vezethet, és nemcsak az amerikai, hanem a globális gazdasági növekedést is veszélyeztetheti.
IMF: életbevágó az egyezség
A nyomott ingatlanpiac, a hosszan elnyúló magas munkanélküliségi ráta, illetve a gyenge fogyasztói hangulat hátráltatja az Egyesült Államok növekedését – írja a Nemzetközi Valutaalap országjelentésében. Az IMF igazgatótanácsa szerint életbevágóan fontos, hogy egyezség szülessen az adósságplafon emeléséről és egy átfogó középtávú konszolidációs programról. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzései szerint az amerikai gazdaság az idén 2,5 százalékkal, míg jövőre 2,7 százalékkal bővülhet. A fogyasztói árak idén 2,8 százalékkal, jövőre pedig 1,6 százalékkal emelkedhetnek. A munkanélküliségi ráta pedig az idei évi 8,9 százalékról 8,4 százalékra csökkenhet 2012-ben.