Oroszországnak van kőolaja, de nincs eleigendő termelőkapacitása. Az Európai Uniónak (EU) nincs elég olaja, viszont van berendezése és technológiája. Így szinte tálcán kínálta magát az a terv, amely az utóbbi évtizedek legnagyobb üzletét ígéri Moszkva és a tizenötök között.
OROSZ MENTŐÖV. Ha sikerül megállapodni a Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke által javasolt “Partnerség az energiáért” programról, az EU a jövőben fokozottabb mértékben támaszkodik majd az orosz olaj- és gázszállításokra. Ezáltal pedig jelentősen mérsékli a kiszolgáltatottságát a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) piaci viszonyoktól elrugaszkodott árképzési gyakorlatával szemben. Az elviselhetetlenül magas üzemanyagárak szeptemberben kisebbfajta társadalmi robbanáshoz vezettek az unió tagállamaiban. Egy Brüsszelben kidolgozott stratégiai dokumentum szerint az orosz energiaimport felfuttatása az egyik legbiztosabb módja annak, hogy az unió tagországait a jövőben megóvják a hasonló megrázkódtatásoktól. Az EU jelenleg nyersolajszükségleteinek 75 százalékát fedezi külső forrásból, 2020-ra pedig a becslések szerint ez az arány a 85 százalékot is eléri majd. Tavaly a közösség olajimportjának 43 százaléka származott az OPEC-tagállamaiból.
Az unió érdeklődése kapóra jön Moszkvának, amely az energiaüzlet révén nem lebecsülendő gazdasági és politikai előnyökhöz juthat. A felek októberben már meg is állapodtak egy közös szakértői bizottság felállításáról, amely a következő hónapokban előkészíti a talajt a 20 évre – vagy akár még ennél is hosszabb időre – tervezett együttműködési program számára. Az EU gázimportjának 28, kőolaj-behozatalának pedig 16 százaléka származik Oroszországból.
UNIÓS PÉNZBŐL. A szállítások növelése azonban nem puszta jó szándék kérdése: Moszkva pillanatnyilag nem is tudná több energiával ellátni Európa nyugati részét. Beszédes adat, hogy az orosz GDP 4,6 százalékát előállító gázipari óriásnál, a Gazpromnál az 1997-es 8,7 milliárd dollárról 1998-ra 2,2 milliárd dollárra esett vissza a kitermelésre és az infrastruktúra-fejlesztésre szánt beruházások értéke. A gázszállítások megsokszorozásához mindenképpen új csővezetékek építésére, illetve a már meglévők felújítására lesz szükség, amit a kitermelői kapacitás fejlesztésével együtt várhatóan zömében EU-pénzből finanszíroznak majd.
Az energiapartnerség nyélbe ütése azonban politikai szempontból meglehetősen kényes vállalkozás. A Brüsszelbe látogató Igor Ivanov orosz külügyminiszter nem titkolta, hogy Moszkva megkéri az árát az üzlet jóváhagyásának. Azt várják az uniótól, hogy ejtse a Bakut a törökországi Ceyhan fekete-tengeri kikötővel összekötő kőolajvezeték tervét, ehelyett az északabbra haladó alternatív orosz tranzitútvonalak építésébe fektessen be. Brüsszel az Inogate nevű technikai segélyprogram révén már elkötelezte magát az Oroszországot elkerülő török opció mellett, így a moszkvai kérés teljesítése előreláthatóan feszültséghez vezetne egyrészt Ankara és Brüsszel, másfelől az Egyesült Államok és az európai szövetségesek között.
Moszkva a tizenötök bevonásával arra is esélyt lát, hogy Ukrajnát elkerülő tranzitútvonalakon juttassa el a folyékony és a légnemű halmazállapotú energiaforrást a vonzó piacot jelentő nyugati felhasználókhoz. Az oroszok megunták, hogy az ukránok “rendszeresen megcsapolják” a területükön áthaladó olaj- és gázszállítmányokat. Oroszország annyira komolyan fontolgatja az elterelést, hogy szakértői 7 – zömében Fehéroroszországon és Lengyelországon átvezető – alternatív csővezeték-tervet dolgoztak ki. Moszkva arra számít, hogy Brüsszel latba veti majd befolyását Varsónál, amely nem lelkesedik túlzottan az ötletért. A lengyel politika nagy jelentőséget tulajdonít a független Ukrajna megerősödésének, márpedig az olaj- és gázszállítások elterelése a Moszkvával szembeni egyik legfontosabb ütőkártyájától fosztaná meg Kijevet. Orosz részről kiszivárogtatták, hogy Romano Prodi a Viktor Hrisztyenko miniszterelnök-helyettessel tartott megbeszélésen mintegy beígérte a lengyel jóváhagyás megszerzését. Nem tudni, hogy már Prodi keze is benne van-e a dologban, jól értesült források mindenesetre tudni vélik, hogy az elmúlt napokban valamelyest puhult a lengyel álláspont.
A Gazprom a politikai viták kimenetelét némileg megelőlegezve, az olasz ENI-ből, a Gaz de France-ból, a német Ruhrgasból és a brit Wintershallból álló négytagú nyugati konzorciummal szerződést írt alá egy 2 milliárd dollár értékű gázvezeték megépítésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről. A vezeték évente 60 milliárd köbméter gázt szállítana Oroszországból az EU-ba, ami a jelenleg exportált összes meny-nyiségnek körülbelül a fele. A tervezett infrastruktúra a már meglévő Jamal gázvezetéktől délre, Fehéroroszországon, Lengyelországon és Szlovákián át juttatná el az energiahordozót a legfrissebb olajválság kapcsán önnön korlátaira ismét rádöbbenő Európai Unióba. –
