Mindeddig az oroszországi olajvállalatok egyikének sem volt kijutása a globális piacra – most már van. A Lukoil november 2-án mintegy 71 millió dollárért megszerezte az egyesült államokbeli Getty Petroleum Marketing nevű céget. Ezzel – még ha az ügylet volumene nemzetközi méretekben szerénynek mondható is – a Lukoil lett az első olyan orosz befektető, amely tőzsdén jegyzett amerikai vállalatot vásárolt fel. A New Yorki-i központú Getty az egyik legjelentősebb független amerikai benzin- és olajtermék-kereskedelmi cég. Az Egyesült Államok észak-keleti része és a közép-atlanti partvidék 13 államában 1263 töltőállomás van a tulajdonában, s azok most szinte érett gyümölcsként hullanak az orosz óriásvállalat ölébe. A Lukoil – Leonyid Fedun alelnök szavai szerint – évi 40-50 millió dollár profittöbbletet remél az új szerzeménytől.
NYUGODT NYUGAT. S a “magánkézben” lévő olajcégek közül a világ talán legjelentősebb tartalékaival rendelkező orosz Lukoil máris további terjeszkedésre készül. A Getty bekebelezése az Egyesült Államokban is csupán az első lépés, amit a tervek szerint továbbiak követnek. “Az amerikai cég felvásárlása teljesen természetes lépés, hiszen a Lukoil egy multinacionális vállalat, amelynek Oroszországon kívül is agresszíven terjeszkednie kell” – fogalmazott a volt Szovjetunió területén kívül Romániában és Bulgáriában már komoly befektetéseket végrehajtó Lukoil másik alelnöke, Vagit Safirov. Ez az expanzió azonban nyilván egészen más köntösben jelentkezik a tengerentúlon, mint a szovjet utódállamokban vagy Közép-Európában. Nyugati elemzők szerint az orosz óriáscégek terjeszkedése csupán azért borzolja az átlagosnál jobban a kedélyeket, mert új keletű jelenség, továbbá, mert Oroszország gazdasági állapota az elmúlt időszak látványos növekedése és stabilizációja ellenére sem ad okot felhőtlen optimizmusra. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy éppen az 1998. augusztusi válságot követően futott végig az orosz gazdaságon az a konszolidációs folyamat, amelynek nyomán a krízis dacára talpon maradt cégek – mindenekelőtt az energiaszektorban – csak még tovább erősödtek.
Ukrajna ellenben korántsem fogadja ekkora megnyugvással a helyzetet. Az idén az orosz óriáscégek egymás után nyerték meg az ukrán nagyvállalatokra kiírt privatizációs tendereket. A Szibirszkij Aluminyij nyitotta a sort, amely az év elején “lecsapott” a Nyikolajiv Alumina kombinátra, míg az egyik legutolsó zsákmány az éppen a Lukoil által megszerzett Oriana vegyipari vállalat – a magyar TVK, illetve BorsodChem első számú etilénszállítója – volt, amelyet az olajcég a Gazprom gázipari óriás orra elől halászott el.
KÉZ A KÉZBEN. Ez utóbbi tény azért különösen érdekes, mert az ukrajnai privatizációs ügyletekben elért orosz sikerek éppen az orosz gázexportra, pontosabban Kijev immár többmilliárd dollárosra nőtt gázadósságára vezethetők vissza. Mihail Kaszjanov orosz kormányfő február végén – akkor még miniszterelnök-helyettesként – Leonyid Kucsma ukrán elnökkel és Viktor Juscsenko kormányfővel találkozva azt ajánlotta föl, hogy Moszkva a tartozás fejében “kész elfogadni” az ukrán nagyvállalatok részvényeit, majd ottjártakor áprilisban mindezt az orosz államfő, Vlagyimir Putyin is megerősítette. Kijevnek pedig, mint azt a fejlemények bizonyítják, nem volt más választása, mint belemenni az alkuba. Mindez ahhoz vezet, hogy óriáscégein keresztül Oroszország az ukrán gazdaság legtermelékenyebb ágazataira teszi rá a kezét. Ez pedig olyan gazdasági és politikai ölelés, amelyből belátható időn belül bajosan lehet kibontakozni.
A fentiek alapján ukrán szempontból nem is jelentett volna nagy különbséget az, ha az Oriana olaj- és vegyipari kombinátra a Lukoil helyett a Gazprom tehette volna rá a kezét. Magyar szemmel viszont korántsem mellékes az eredmény. A TVK alapanyag-ellátása ugyan Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint mind földgáz-, mind kőolajalapon megoldható, a piac diverzifikálása szempontjából mégis feltétlenül kedvező, hogy a hazai petrolkémiai sorsa nem kizárólag a magyar piacon magát mostanra már alaposan bevásároló gázipari óriástól függ. Egyelőre nem tudni ugyan, hogy a Lukoil megveszi-e a fejlemények nyomán magyarországi stratégiáját nyilván felülvizsgáló Gazpromtól annak a hivatalosan elismert mintegy 25 százalékos, illetve egyesek szerint állítólag már 40 százalék feletti BorsodChem-részesedését, a két cég annyit mindenesetre már elismert, hogy folynak közöttük ilyen jellegű tárgyalások.
A két vállalat együttműködése egyébként nem új fejlemény. A Lukoil szeptember végén például átfogó együttműködési megállapodást írt alá a Szibur olaj- és gázvegyipari vállalattal, amely éppen ezekben a napokban fuzionál a Gazprommal. A BorsodChemet közelről érintheti ez a kooperáció, miután a Szibur az a cég, amely az írországi bejegyzésű – ám elismerten a Gazprom érdekeltségi körébe tartozó – Milford Holdingstól október második felében hat hónapos opciót szerzett a magyar vegyipari vállalat részvényeinek 24,7 százalékára (Figyelő, 2000/39. szám).
KIBÚVÓ. Számít-e az magyar szempontból, hogy a Gazprom olyan monopolcég, amely elszakíthatatlan szálakkal kötődik az orosz államhoz, míg a Lukoil formálisan magánkézben – s mintegy 40 százalékban külföldi befektetési alapok tulajdonában – lévő vállalat? Az Erste Bank elemzője szerint nem nagyon. Oroszországban ugyanis ezek a fogalmak nem a megszokott módon működnek. Egyelőre sokkal fontosabb, hogy a két cégnek mik a szándékai a magyar vegyiparban.
A terjeszkedés arra mindenesetre máris jó, hogy a Lukoil ürügyet találjon az amerikai könyvelési elvek (generally accepted accounting standards – GAAP) beígért átvételének elhalasztására. Alekperov november elején jelentette be, hogy a GAAP szerinti könyvvitelt a tervezett időponthoz képest csak hónapokkal később, talán 2001 nyarán tudják bevezetni. Arra hivatkozott, hogy a vállalat részéről a közelmúltban végrehajtott cégfelvásárlások újabb terheket róttak a könyvvitelre – sőt a még mindig nem lezárt terjeszkedés akár további késedelmet is okozhat. Az oroszországi vállalati szektor átláthatóvá tételére – a Lukoil ígéretét sokan ennek első jeleként értékelték – így egyelőre várni kell.
