Martin Kohlhaussen vezérigazgató egyire csak azt hajtogatja, hogy a Comimerzbankot nem lehet bekebelezni. Álláspontjával azonban már nem tudja úgy távol tartani a ragadozókat, mint egykor. Amióta a Vodafone AirTouch brit mobiltelefon-társaság február elején lerohanta a német Mannesmann-csoportot, egyetlen vállalat sincs igazán biztonságban. “A Vodafone sikeres akciója a Mannesmann ellen mindenki számára megmutatta, hogy Németországban is sikeresek lehetnek az ellenséges felvásárlások” – állítja Johannes Reich, a frankfurti B. Metzler magánbank kutatási részlegének vezetője. “Az eset következményeképpen a Commerzbank hirtelen sokkal támadhatóbbá vált, mint amilyen korábban volt.” A holland ABN Amro, a svájci Credit Suisse Group és a német Deutsche Bank csak három név a lehetséges vásárlók közül. Mindannyian szívesen a maguk birodalmában tudnák a Commerzbank 380 milliárd dolláros mérlegfőösszegét.
Bármi lesz is a Commerz sorsa, annyi bizonyos, hogy a “túlnépesedetté” vált német bankszektor komoly szerkezeti átalakulás küszöbén áll. Frankfurtban már lépten-nyomon hallani a pletykákat más lehetséges fúziókról, ellenséges vagy baráti felvásárlásokról. A közeli ügyleteknek szóló várakozás közepette az utóbbi időben szinte mindegyik nagy bank részvényárfolyama ugrásszerűen emelkedett. A sort a Commerz vezeti: február 7-e és 14-e között piaci kapitalizációja csaknem 15 százalékkal, 18,5 milliárd dollárra nőtt. “Feltartóztathatatlanul erősödik a fúziós nyomás” – véli az egyik legnagyobb német magánbank igazgatósági tagja.
Az euró tavaly januári bevezetése óta az Európai Unió (EU) legtöbb tagországában szinte rutinjellegűvé váltak a pénzintézeti egyesülések. A hagyományokhoz kötődő Németországban azonban más a helyzet. Az állami tulajdonú takarékpénztárak a bankpiac 50 százalékát ellenőrzik, kevés mozgásteret hagyva a magánkézben lévő bankoknak. Nagyrészt ennek tudható be, hogy az utóbbiak kezdenek lemaradozni külföldi riválisaik mögött a nyereségesség, a piaci kapitalizáció, sőt még a megtérülés tekintetében is. A német bankok átlagos tőkemegtérülési mutatója tavaly csupán 10 százalék volt, jóval kisebb az összes EU-beli bank 17 százalékos átlagánál.
FENYEGETÉS KÜLFÖLDRŐL. A Vodafone-ügyletet megelőzően az intézményi és a magánbefektetők a régi üzleti kapcsolatokra való tekintettel többnyire belenyugodtak a bankok piaci erejének gyengülésébe és halvány teljesítményükbe. Mára ez megváltozott. A német befektetőknek immár eltökélt szándéka, hogy nagyobb hozamra tegyenek szert bankrészvényeik után – még akkor is, ha ez egy ellenséges felvásárlási ajánlat elfogadása révén érhető el.
Elemzők úgy kalkulálnak, hogy a Németország negyedik legnagyobb tőzsdén jegyzett bankjának számító Commerz befektetői nagyobb részvényesi értéket könyvelhetnének el, ha a bankot felvásárolná egy külföldi pénzintézet, például az ABN Amro. A holland hitelintézet mindenképpen terjeszkedni akar Németországban, ahol hazai ősriválisa, az ING-csoport már megszerezte a magántulajdonú bankok sorában a hatodik helyen álló BHF-Bankot. Az ABN Amro valószínűleg többet volna hajlandó fizetni a Commerzért, mint akár a Credit Suisse – amely nincs olyan kényszerben, hogy Németországban terjeszkedjék -, vagy a Deutsche Bank, mely inkább külföldön kívánja erősíteni pozícióit.
Kohlhaussen azonban úgy érvel, hogy a megafúziók csak ritkán hozzák meg a várt nyereségeket, a nemzetközi ügyletek pedig különösen kockázatosak, kivált, ha ellenséges módon történnek. Véleménye szerint az egyesülések terén sehol sincs akkora “nacionalizmus”, mint a pénzügyi szektorban. Épp ezért tartja helyesebbnek, hogy partnerségi együttműködések hálózatát építse ki olyan baráti bankokkal, mint a spanyol Banco Santander Central Hispanio (BSCH), a francia Credit Lyonnais és az osztrák Erste Bank. E szövetségek révén, állítja Kohlhaussen, a Commerz erősebb nemzetközi jelenlétre tehet szert, mégpedig anélkül, hogy fel kellene áldoznia identitását.
ELHÚZÓDÓ HARC? A vezérigazgató ellenállása azt jelenti, hogy bármilyen felvásárlási kísérlet elhúzódó harcba csaphat át. Az ABN Amro elnöki posztját májusban elfoglalni készülő Rijkman Groenink agresszív és dörzsölt taktikus. Ő dolgozta ki a bankja által januárban bejelentett ambiciózus szerkezetátalakítási programot, amelynek keretében a hollandiai alkalmazotti létszámot 10 százalékkal csökkentik. És ugyancsak ő vezényelte 1998-ban az ABN Amro sikertelen felvásárlási akcióját a belga Generale Bank ellen. “Amit ebből a kudarcból tanult, azt a jövőbeni ellenséges ügyleteknél hasznosíthatja” – vélekedik Keith Bard, az Enskilda Securities londoni banki elemzője.
Talán. De Groenink nem akar beleszaladni egy újabb fiaskóba. A Commerz ellenséges felvásárlását pedig még a szokásosnál is nehezebbé tenné az a körülmény, hogy az alkalmazottak, néhány partner bank és az olasz Assicurazione Generali biztosító – amelyben a Commerzbank keresztérdekeltséget kíván szerezni – együttesen a részvények tetemesnek mondható 15 százalékát birtokolják. A többi részvényen intézményi és magánbefektetők serege osztozik. Ebből adódóan logisztikailag nehezen megoldható feladat volna az ABN Amro számára, hogy kellő számú szövetségest találjon. Ráadásul Kohlhaussen azt tervezi, hogy legalább 25 százalék erejéig tőzsdére viszik a bank rendkívül sikeresen működő leányvállalatát, az internetes banki szolgáltatásokra szakosodott Comdirectet, ez pedig eléggé megnövelheti a részvényesi értéket ahhoz, hogy a befektetők esélyt adjanak az önállóság megőrzésén alapuló stratégiának. A Comdirect ezenkívül tárgyalásokat folytat a Deutsche Telekommal egy Németországban és külföldön pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vegyes vállalat létrehozásáról.
Igazság szerint a legtöbb német banknál megvan a lehetőség az olyan szerkezetátalakításra, amelynek eredményeként a részvényesi érték csak korlátozott mértékben nő. A legfőbb stratégiai befektetők – közéjük tartozik a müncheni központú óriásbiztosító, az Allianz – saját szempontjaik érvényesítésével keresztbe tehetnek a kisebb tulajdonosok érdekeinek. A Deutsche és a Dresdner Bank fúziójával például hatalmas megtakarításokat lehetne elérni, s létrejönne egy olyan bank, amely mind pénzügyi ereje, mind földrajzi pozíciói alapján globális szereplőként működhetne tovább. Erre azonban várhatóan soha nem kerül sor. A Dresdnerben 21,7 százalékkal rendelkező Allianz riválisának tekinti a Deutsche Bankot, mivel az utóbbi is értékesít biztosítási termékeket, s régóta ellenzi azt az elképzelést, hogy kereskedelmi banki szövetségre lépjen vele. Az Allianz vezérigazgatója, Henning Schulte-Noelle ehelyett azt szorgalmazza, hogy a Dresdner egyesítse erőit az Allianz 17,4 százalékos tulajdoni részesedése mellett működő HypoVereinsbankkal (HVB), jóllehet ez minden bizonnyal kevésbé növelné a részvényesi értéket, mint a Deutsche-ügylet (Figyelő, 2000/4. szám). A Dresdner-HVB-fúziót várhatóan már május elején bejelentik.
MOZGALMAS ÉV. Elképzelhető, hogy röviddel ezután egy másik európai bank veszi meg a Dresdner befektetési banki részlegét, a Dresdner Kleinwort Bensont (DKB). Ez logikus lenne, hiszen a HVB, amelyik szinte biztosan az erősebb partner volna a fúzióban, soha nem mutatott különösebb érdeklődést a befektetési banki tevékenység iránt. Amellett a DKB jelenleg elkülönülten működő leányvállalat, amelyet így viszonylag könnyen le lehetne választani. Bennfentesek mindazonáltal valószínűbbnek tartják azt a forgatókönyvet, hogy az új Dresdner-HVB egyesíti befektetési banki üzletágát a BNP-Paribas csoportéval.
Az elkövetkező egy év bizonyosan nagy változásokat hoz a német bankszektorban, akár a sikeres ellenséges ajánlatok nyomán bekövetkező egyesülések révén, akár úgy, hogy a sikertelen ajánlatok hatására a bankok saját erőből alakulnak át.
