Kevés közgazdász tekinti hatékony eszközinek az állami szubvenciót, a módszert mégis szinte minden állam alkalmazza. Az uniós tagállamok indokoltnak tartják, hogy a magas kutatás- és tőkeigényű iparágak fejlesztését támogassák. A több tagország repülőipari vállalkozásait összefogó Airbus Industrie például létrejötte után egy évtizedig kapott jelentős támogatást annak ellenére, hogy fő versenytársa, az amerikai Boeing hevesen tiltakozott ez ellen. Mára az Airbus – az eladott gépek értékét tekintve – némileg meg is előzi amerikai versenytársát. Míg az Airbus piaci sikere arra enged következtetni, hogy bizonyos csúcstechnológiai ágazatokban az állami hozzájárulás segítheti a piacra lépés horribilis költségeinek elviselését, addig az ágazati állami programokról ugyanez nem mondható el. Az EU agrárrendszerében például alig lelhetők fel a pozitív gazdasági hatásokkal járó elemek. A mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya ma az unióban alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban, Ausztráliában vagy Argentínában; a tengerentúlon ráadásul jóval hatékonyabb agrártermelés folyik.
Az állam közvetlen gazdasági szerepvállalásával kapcsolatban már a XX. század harmincas évei óta éles vita dúl a közgazdászok között. A múlt század derekának számos állama vállalt igen széles körben közvetlen gazdálkodó szerepet. Esetenként teljes szektorok kerültek állami tulajdonba és irányítás alá. Így alakult ki a szinte teljesen állami kézben lévő francia bankszektor, az olasz és német villamosenergia-szolgáltatás, valamint szinte minden országban az állami vasút és posta.
Mára a nyugat-európai országokban is visszaszorult az állam direkt tulajdonosi szerepe. Gyorsították ezt a folyamatot a hatvanas-hetvenes évek elméleti csatái, amikor Milton Friedman chichagói közgazdász és társai a gazdaság működésében a pénzmennyiség szabályozását, az infláció elleni harcot helyezték előtérbe, vitatva az addig nagy befolyással bíró iskola, az angol Keynes követőinek a foglalkoztatás fenntartásának elsődlegességét és az államnak ebben (is) vállalt szerepét hangsúlyozó tanait.
Az államnak mégis ezer oka lehet támogatást nyújtani. A szubvencionálásra ma leginkább foglalkoztatási okokból kerül sor. Ilyen meggondolások alapján engedélyezte az e tekintetben egyébként szigorú Európai Bizottság a német acélipar, a távközlés (Deutsche Telekom), vagy az olasz Alitalia megsegítését.
A direkt támogatás azonban rendkívül szubjektív és sokszor nélkülöz minden normativitást. Emiatt súlyos torzulásokat okozhat a nemzetgazdasági ár- és bérviszonyokban, sokszor diszkrimináció és korrupció tapadhat hozzá. Az állami preferenciákat a közvetlen támogatások helyett a közvetett eszközök – vámok, adók, foglalkoztatási és modernizációs pályázatok – alkalmazásával hatékonyabban és olcsóbban lehet elérni.
