Albert Einstein, akit a 2000. év hajnalán egy nemzetközi közvélemény-kutatás “az évezred emberének” nyilvánított, egy ízben azt mondta: “A nacionalizmus gyermekbetegség. Az emberi fajta bárányhimlője”. A Balkánra tekintve: annak a régiónak fekete himlője van.
Az esztendő ősze újabb járvánnyal terhes. A hajdani Jugoszlávia két megmaradt köztársaságában, Szerbiában és Montenegróban szeptember 24-én jugoszláv parlamenti és elnökválasztásokat tartanak. A lényeget tekintve arról van szó, hogy Szerbiában hatalmon marad-e Milosevics, akit a nemzetközi jog már háborús bűnösként a hágai törvényszék elé idézett.
Az előjátékhoz tartozott, hogy még július elején amerikai sugalmazásra homályos kísérletek történtek a belgrádi diktátor békés eltávolítására. Az alapvető ajánlat az volt, hogy ha önként távozik és távol tartja magát a Balkántól, akkor elkerülheti a hágai bíróságot, és nem nyúlnak külföldön elhelyezett vagyonához.
AZ ALKALOM ABLAKA. Már maga az ajánlat is a NATO tanácstalanságát, egy hatékony katonai-politikai koncepció hiányát jelezte. Milosevics ezt felismerte, valamint azt is, hogy az amerikai választási harc novemberig tartó finise megnyitja számára “az alkalom ablakát”. Ellentámadásba ment át. Módosíttatta az alkotmányt, ami lehetővé tette számára, hogy újraindulhasson az elnökválasztásokon és a vele dacoló másik jugoszláv köztársaság, Montenegró választási súlyát csökkentse. Az időpontot úgy tűzte ki, hogy az csak két hónappal előzze meg az amerikai választásokat, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi Washington (és így a NATO) számára, hogy – esetleg katonai nyomással is – meghiúsítsa ennek a taktikának az érvényesülését.
Így egyre döntőbbé vált a szerbiai belső politikai ellenzék szerepe. Az általánosítás kockázatát vállalva azt lehet mondani, hogy Milosevics ellenzéki riválisai a “bárányhimlő” enyhébb vagy súlyosabb változatában szenvednek. Ez éppen úgy igaz a tizenöt mozgalmat tömörítő és nemzetközileg leginkább elfogadható Demokratikus Ellenzék (DOS) vezetőjére, Kostunicára, mint Vuk Draskovicsra, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) vezetőjére. Ráadásul Draskovics külön indítja a maga emberét, kettészakítva az ellenzéket, ami (ismeretlen, bár gyanítható céllal) Milosevics helyzetét erősíti. A papírforma most azt mutatja, hogy a DOS így is relatív többséget szerezhet. A tények viszont arról beszélnek, hogy Milosevics nemcsak “hagyományos” választási csalásokra készül, hanem a provokáció és a megfélemlítés változatos módszerétől sem riad vissza. Ilyen volt például augusztus derekán Ivan Sztambolics elrablása, aki a Tito utáni Jugoszláviában a Szerb Köztársaság elnöke volt és visszavonultan is Milosevics legbefolyásosabb bírálói közé tartozott.
INTERVENCIÓS VESZÉLY. Az igazi veszélyzóna azonban Montenegró, amelynek Gyukanovics-vezette kormánya bojkottálja a választásokat. Nem tehetett másképp, hiszen részvételével legitimizálná Milosevics terveit. Itt fegyveres konfliktus is kirobbanhat. Tízezres jugoszláv hadsereg állomásozik a köztársaságban, farkasszemet nézve Gyukanovics most megerősített, húszezres fegyveres rendőrségével. Elképzelhető tehát egy szerb katonai intervenció Montenegró ellen, kihasználandó Amerika és a NATO korlátozott akcióképességét.
Ma Montenegró az európai földrész legveszélyesebb pontja és Washington csak politikai befolyásolással kísérletezhet. Ennek központja éppen a budapesti amerikai követségen létrehozott “jugoszláv ügyek irodája”, amelyet Montgomery volt zágrábi nagykövet vezet. Az, hogy ezt éppen Magyarországra telepítették, egyelőre nem felmérhető kockázatokat jelent a vajdasági magyar kisebbség számára, hiszen óhatatlanul élezi a Budapest-Belgrád kapcsolatokat (a Duna TV adásainak letiltása).
Az iroda első célkitűzése – az, hogy Draskovicsot rávegyék az egységes ellenzéki fellépésre – már kudarcot vallott. Működését egyébként éppen a legveszélyesebb ponton bénítja, hogy Washington a nemzetközi jognak megfelelően Montenegrót a jugoszláv állam részének tekinti. Így minden, fizikai eszközökkel végrehajtott beavatkozás felvetné ugyanazt a gyötrelmes dilemmát, amellyel Washingtonnak és a NATO-nak Koszovóban már egyszer szembesülnie kellett.
A demonstrációk azért nem maradnak el. A döntő napokban Belgrád hadgyakorlatot tervez, az amerikai flotta pedig felvonul az Adrián. A nagy kérdés mindamellett az marad, hogy szeptember 24-én Milosevics marad-e Jugoszlávia elnöke. Ha igen, az a NATO kudarca is. Ha nem, akkor új korszak kezdődik, amelyben a világnak a gyűlölet-szántotta Balkánon már csak a bárányhimlő különböző, ártalmatlanabb változataival kell szembenéznie. –
