Etikai kódex az Egyesült Államokban csak a cégek felénél van, betartásukat senki nem ellenőrzi. Több mint 300 céget megvizsgálva jutott erre a következtetésre a Council on Economic Priorities (CEP) nevű – alternatív Nobel-díjas – szervezet. (Magyarországon egyébként a cégek kevesebb mint egytizedénél van ilyen.) E felismerés nyomán, az emberi jogokat alapul véve, a szervezet az ISO rendszer mintájára két év alatt létrehozta a SA8000 (az SA a Social Accountability – társadalmi felelősségre vonhatóság – rövidítése) névre keresztelt, munkakörülményekről szóló önkéntes szabványát. Ezt jelenleg hat kontinensen öt auditor cégen – a svájci SGS-ICS, a francia Bureau Veritas Quality International (BVQI), a norvégiai Det Norske Veritas (DNV), valamint az amerikai Underwriters Laboratories (UL) és Intertrek Testing Services (ITS) társaságokon – keresztül lehet “kiérdemelni”. Ezek az SA8000-t önmagában, vagy más “zsinórmértékekkel” egyszerre vezetik be az illető cégnél, eddig szerte a világon mintegy három tucatnál. Noha ez utóbbi szám csekélynek tűnhet, figyelembe kell venni, hogy az elkötelezettek között tíz multinacionális vállalat is szerepel. “Nem szűk körről van szó, hiszen például csak a LegaCoop láncnál, Olaszország legnagyobb, szövetkezeti háttérrel működő kereskedelmi vállalkozásánál mintegy kétmillió embert érint a szabvány” – magyarázza Marisa Parmagiana, a cég munkatársa.
A társaság – legalábbis egyelőre – még így sem tudja kijelenteni, hogy valamennyi nála árult termék gyártója megfelel az SA8000-nek. Csak a valóban megvizsgáltakról állíthat ilyet – ezek a LegaCoop márkanevű termékek, amelyeket mintegy 300 szállítótól szerez be, és ezek felét az első évben fel is mérte. Ugyanakkor kénytelen például ananászt olyan kenyai cégtől rendelni, amelyről tudja, hogy éhbérért dolgoztat. Ezenközben azt már vállalja, hogy csak legálisan bejelentett alkalmazottak révén termelt olasz paradicsomot forgalmaz, noha az ország déli részén gyakori, hogy külföldieket robotoltatnak a paradicsomföldeken.
Az SA8000 most Közép- és Kelet-Európába is elért, s bár helyi minősítésről még nincs szó, Romániában kísérleti projekt fut, Lengyelországban pedig egy erőmű került minősítés közeli állapotba. “A régióban az etikai infrastruktúrát is ki kell építeni és ez a szabvány éppen idevágó intézmény”- hangsúlyozza Zsolnai László, a budapesti Közgáz gazdaságetikai központjának vezetője. “Noha Magyarország, s általában a térség meglehetősen jól szerepel, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ajánlásainak elfogadásában bőven akad probléma” – mondja Giuseppe Casale, ez utóbbi szervezet budapesti igazgatója. Magyarország a 182 konvencióból eddig 66-ot ratifikált, de a térség legszorgosabbja, Lengyelország is csupán 81-et. Ráadásul Casale szerint a bajok éppen a ratifikáció után kezdődnek: az ajánlások tényleges alkalmazására az országok már nemigen fordítanak figyelmet.
A szabvány alapján egyébként önnön értékelését maga a vállalkozás is elvégezheti, ám megbízhatóbban hangzik, ha arra egy független társaságot – auditort vagy egy civil szervezetet – kér fel. Ennek is két módja lehetséges: ha a cég számára egyik vevője rendeli meg e vizsgálatot – azaz külső szereplő forszírozza a megmérettetést -, vagy ha önállóan veti alá magát a vállalat ilyennek. A tapasztalatok szerint mindkét esetben támadhatnak nehézségek, de legalábbis félreértések. A vállalati alkalmazottak a helyszíni vizsgálódás során gyakran azt hiszik, hogy valamilyen hatóság szállt ki a céghez kutakodni. “Vagy éppen az ellenkezőjét gondolják, hogy tudniillik valamely ügyben a szakszervezet sietett a segítségükre” – meséli Gheorghe Simion, a BVQI romániai illetékese. S bár az auditon átesett vállalatok száma valóban kevés, az egyébként Budapesten is utolérhető minősítő cég már erre az évre SA8000-es ügyfeleinek megduplázódását jósolja.
Mindezt alátamasztja S. P. Mahoney, a The Good Brand Works marketingtanácsadó cég budapesti vezetőjének véleménye; szerinte a társadalmi megmérettetés egyre fontosabb aspektusa a cégek megítélésének, s nagyjából egy-másfél évtized múltán ennek hiányában a vállalatok egyszerűen kihullanak a piacról. Hasonló eredményre jutott az a világ 23 országára kiterjedő felmérés is, amely szerint a vizsgált államokban a lakosság nagyjából fele kifejezetten figyelemmel kíséri a cégek – úgymond – társadalmi magatartását. A kanadai kezdeményezésre végzett kutatás számos országban (egyebek mellett Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Németországban) azt is kimutatta: a vállalatok megítélése során a nyereségtermelő, munkahelyteremtő képességnél immár fontosabb, hogy a cég kiveszi-e a részét az etikai minimumfeltételek, az “élhetőbb” társadalmi környezet kialakításában. Mindazonáltal a szabványhoz közvetlen üzleti előnyöket is rendelnek megalkotói (lásd külön anyagunkat).
“Arról, hogy a jövőben ne csupán a munkakörülmények szempontjából vizsgálják majd a cégeket, ugyancsak a CEP akreditációs ügynöksége kíván gondoskodni” – mondja Judy Gearhart, a szervezet munkatársa. Legújabban a Transparency International elnevezésű nemzetközi civil szervezettel együtt azt firtatja, milyen egységes kódexet, feltételrendszert lehetne kidolgozni az etikai normák szélesebb körére. Annak azonban – csakúgy, mint a jelenleg alkalmazott szabvány, sőt a mintaként szolgáló ISO minősítések esetében – megint csak az lesz az alapkérdése, hogy a teljesítendő feltételek valódi, tartalmi fejlődéshez segítik-e a szabványhoz igazodó céget, avagy éppen csak a leginkább káros helyzetek elkerülésére ösztönöznek.
