Véleményem szerint valós problémára világít rá a Figyelő legutóbbi számának szerkesztőségi kommentárja (A szerk., Figyelő, 1999/32. szám.). Magyarországon szinte teljesen hiányzik ugyanis az a fajta stratégiai gondolkodás, amely napjainkban a nyugat-európai pártokat – elsősorban is a baloldaliakat – megújulásra serkenti. Jóllehet a globalizáció kihívásaira adott “harmadik utas” válaszok egyelőre inkább csak negatív módon határozzák meg viszonyulásaikat korunk problémáihoz, mégis sok muníciót adnak napjaink társadalmi-gazdasági gondjainak orvoslásához.
Mit is mond a blairi-schröderi baloldal? Tagadják egyfelől a klasszikus, állami beavatkozás központú szociáldemokrata értékeket, másfelől pedig ellene mondanak a neoliberális fundamentalizmusnak. Teszik mindezt akkor, amikor – talán éppen a globalizáció negatív mellékhatásait ellensúlyozandó – az Európai Unió tagállamainak többségében a baloldali kormányok kezében összpontosul a hatalom. Mindemellett azt azonban még korai volna kijelenteni, hogy a harmadik utas gondolatok egységes gazdaságideológiává, illetve -politikává forrtak volna össze. Sokkal inkább egyfajta pragmatikus attitűdöt emel a kormányzati politika rangjára, egyensúlyt keresve a munkaadói és munkavállalói érdekek között.
Magyarországon a harmadik út kifejezés a népi mozgalmaknak a két világháború között, a szocializmust és a kapitalizmust egyaránt tagadó ideológiájának volt a fedőneve. Talán ezért is idegenkedik már magától a fogalom használatától is a hazai balközép. Pedig a szocialistáknak mint gyűjtőpártnak éppen kapóra jönne a harmadik utas pragmatizmus, amellyel végképp feledtetni lehetne a csődöt mondott államszocialista ideológiát, egyúttal pedig talán korlátok között lehetne tartani a párton belüli generációs és politikai ellentéteket. Ehhez azonban stratégiai-ideológiai alapok szükségesek.
SZEGŐ SÁNDOR
Budapest
