Mostani bejelentése nem is olyan meglepő, hiszen már tavaly ősz óta rebesgették, hogy rövid időn belül távozik az ABN Amro (Magyar) Bank elnök-vezérigazgatói posztjáról.
– Nem tudom, miért terjedhetett el ez a hír, hiszen csak néhány hónappal ezelőtt határoztam el magam erre a lépésre. Szerintem ugyanis nagyjából mostanra fejeztük be azokat az átalakításokat, amelyeket még az 1996. végi privatizációt követően vállaltam: idén januárban összevontuk az ABN Amro két itteni érdekeltségét; egy sor esetben bevezettük az anyacég standardjait; s mindenki számára – bankon belül és kívül – elfogadottá tettük az ABN Amro nevet. Ezért úgy érzem, ez az a pont a bank életében, amikor talán a legjobb alkalom nyílik a távozásra.
Eddigi pályafutása során mindig is az új feladatok vonzották. Most nem jelentett egyfajta kihívást, hogy a privatizált egykori Magyar Hitel Bankot (MHB) új pályára állítsa, azaz meghonosítsa annak lakossági üzletágát?
– Azért az is kihívás, amelynek a jegybankban kell megfelelnem, nevezetesen a magyar bankrendszert közelíteni az európai uniós normák felé. És – hogy őszinte legyek – úgy gondolom, a személyes hozzájárulásom e téren jelentősebb lehet, mint az ABN Amro (Magyar) Bank folyamatban lévő átalakításánál.
Mintha az MNB egyes részlegeiből alapított, klasszikus nagybankokban a külföldi tulajdonosok egyre inkább az országhatárokon túlról érkezett szakemberekkel töltenék be a vezetői posztokat. Így volt ez a Budapest Banknál (BB), s most Önt sem honi bankár váltja fel.
– Nem tartom ezt feltétlenül rossznak. A már régóta az anyabanknál dolgozók pontosabban tudják, milyen lesz a bank három-négy év múlva, világosabb a víziójuk, s képesek felmérni a teendőket. Nálunk tulajdonképpen le kell másolni az ABN Amrót, s ez Michiel Helfriechhel jobban megoldható. Az is igaz viszont, hogy ha már kialakult a bank, akkor a normális banküzem vezetésére valószínűleg megfelelőbb egy honi szakember, aki az itteni vállalatokkal hatékonyabb kapcsolatot tud tartani.
Nem arról van szó inkább, hogy a magyarok levezényelték az átmenetet, a privatizációt, de a bankrendszer egészének viselt dolgai, gondjainak nem megfelelő kezelése okán a tulajdonosok azért hoznak inkább külföldi bankárokat, mert nem bíznak az itteniekben?
– Nem éreztem, hogy bennem ne bíztak volna meg a hollandok, vagy bármilyen feszültség lett volna köztünk. Nem hiszem egyébként, hogy ez bizalmi kérdés. Persze nyilvánvaló, hogy a külföldi tulajdonosok jobban megbíznak a saját kollégáikban, hiszen őket régóta ismerik.
Szóba került-e valaha is komolyan, hogy a most formálódó kormányban valamelyik gazdasági tárca élére kerüljön?
– Nem.
Az Ön tanácsait nemsokára kikérő Surányi György és Orbán Viktor között jelenleg meglehetősen feszült a viszony. Ebből a szempontból új szerepvállalásának két olvasata is lehet. Egyrészt, hogy a két említett személy közötti kapcsolattartásban az Ön személyén keresztül ne legyen fennakadás. Másrészt, ha úgy alakulnak a dolgok, akkor olyan szakember legyen „kéznél”, aki bírja a leendő kormányfő bizalmát.
– Ezek a felvetések teljesen spekulatívak. Már csak azért is, mert Surányi Györggyel még jóval a választások előtt, márciusban megegyeztem. Ezt követően április 8-án közöltem távozási szándékomat holland kollégáimmal. Nem hiszem tehát, hogy a választások eredménye és a jegybanki tanácsadói pozícióm között bármilyen összefüggés lenne. Ami pedig a kérdés másik felét illeti, nem tudom, milyen a viszony a leendő miniszterelnök és az MNB-elnök között. Ha van is közöttük valamilyen politikai feszültség, akkor remélem, hogy ez elsimítható, s hogy nekem ehhez semmi közöm nem lesz. Mindazonáltal úgy vélem, a monetáris politika az elmúlt években igen eredményes volt, miképp a fizetési mérleg vagy a külföldi adósságállomány menedzselése sem lehetne a mostaninál magasabb szintű. Szerintem normális gazdasági körülmények között az infláció tovább csökkenthető, s nem hiszem, hogy ezért ne tenne meg mindent a jegybank elnöke.
Azért az a tény, hogy az MNB-elnöki tanácsadói szerep nem annyira kötött pozíció, mint mondjuk az elnöké vagy az alelnököké – akiknek kinevezése hat évre szól -, módot ad arra, hogy adott esetben könnyedén váltson. Vonzaná-e ahhoz hasonló feladat, mint amilyen például az egykori MHB privatizációra való felkészítése volt? Úgy tudjuk, neve komolyan szóba került – nemcsak a tavaly februári betétesi rohamot követően, hanem mostanában is -, mint aki a legalkalmasabb személy a Postabank rendbetételére.
– Nehéz erre válaszolni, amíg nem kapok ilyen értelmű felkérést. Nem ismerem a Postabank helyzetét, nem tudom, kinek mi az elgondolása vele, milyen lépéseket kívánnak megtenni. De mivel egyszer már valóban csináltam hasonlót, nem gondolom, hogy olyan nagy élvezet lenne ez a tevékenység.
Járai Zsigmond 47 éves, a budapesti közgazdasági egyetem elvégzése után az Állami Fejlesztési Banknál (ÁFB) kezdte pályafutását 1976-ban. Ezt egyéves kitérő szakította meg Mongóliában, ahol a Vízgazdálkodási Minisztérium megbízásából tevékenykedett. Az ÁFB-től 1987-ben vált meg, amikor elfogadta a BB hívó szavát. Onnan 1989-ben a Pénzügyminisztériumba vezetett az útja, ahol miniszterhelyettesként a volt Állami Bankfelügyelet igazgatói tisztét is ellátta. 1990-től már Londonban a James Capel&Co., majd 1993-tól – immár Budapesten – a Samuel Montague Pénzügyi Tanácsadó és Értékpapír Rt. igazgatójaként dolgozott. A bankrendszerbe 1995 márciusában tért vissza, miután a volt MHB vezérigazgatójává, később elnökévé választották. E funkciója mellett 1996-tól a Budapesti Értéktőzsde tanácsának elnöki tisztét is betölti.
