Juhász Péter a beadványában arra kéri Szabó Máté ombudsmant, kezdeményezzen alkotmánybírósági normakontrollt az elfogadott jogszabállyal kapcsolatban, mert álláspontja szerint az ellentétes az alaptörvénnyel. Emellett sérti az önkormányzati törvényt is, valamint a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájával is ellentétes – szerepel a levélben.
A hazai és a nemzetközi jog szerint sem vonható ki egy önkormányzat fennhatósága alól egyetlen négyzetcentiméter sem, ha a lépést nem előzte meg egyeztetés az önkormányzattal, vagy pedig helyi népszavazás keretében nem kérték ki az érintettek véleményét – állítja Juhász Péter.
A politikus a levélben emlékeztet arra is, hogy a kifogásolt jogszabály elfogadása előtt a főváros közvetlenül egyetlen közigazgatási területet sem igazgatott, a törvényjavaslat ellen pedig a kerületi önkormányzat képviselő-testülete nyilvánosan tiltakozott. Azt is felelevenítette, hogy Áder János köztársasági elnök először hasonló indokokkal megtagadta a törvény kihirdetését, és visszaküldte azt megfontolásra az Országgyűlésnek, majd másodjára annak ellenére kihirdetésre alkalmasnak találta, hogy azon érdemben semmit sem változtatott a parlamenti többség.
A XIII. kerület egy hónapja az Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben.