A magyar közönség elsősorban nem politikai okból találkozott vele ritkán. Az öngyilkos egyszerűen nem jó darab. Hogy a Nemzeti Színház igazgatója, Jordán Tamás miért érezte azt, hogy most saját rendezésében műsorra kell tűznie – rejtély.
A történet szerint egy szerencsétlen munkanélkülit arról próbálja meggyőzni környezete (egy-egy társadalmi csoport képviselője), hogy tervezett öngyilkosságával az ő hősi halottjuk legyen. Érdekes alaphelyzet, de a gyakorlatban sajnos ezúttal kevés egy egész estés előadáshoz. Érzi ezt maga Jordán is, aki ismétlődő zenés betétekkel nyújtja a produkciót. Ám ez „az öreg hölgy nélküli öreg hölgy látogatása” így is unalmas, az orosz sramlizenével a rendező csak meghosszabbítja eleve eltékozolt esténket. Míg az első felvonásban főként a darab aktualitásának hiánya a leginkább szembetűnő, a második részben már az érdektelenség fáj. A haláltól rettegő öngyilkosjelölt vívódásai se nem tragikusak, se nem komikusak, ellenben rendkívül hosszadalmasak és idegesítők.
Gazsó György Podszekalnyikovként szokásos kiszolgáltatott kisemberfiguráját hozza. Érdekesebb Söptei Andrea alakítása a felesége szerepében, aki a kiszolgáltatottnak kiszolgáltatott, férjéért aggódó nő érzelmeit festi meg. Molnár Piroska anyósfigurája, Blaskó Péter céllövöldése, Csankó Zoltán harcos értelmiségije tűnik ki a végtelenül népes karból. Az előadáson ugyan látszik, hogy komoly munka van mögötte, látványos a díszlet (Horesnyi Balázs), megfelelő a jelmez (Dőry Virág) is, profi módon működik a szcenika, sőt a színészek szövegtudásával sincs probléma, csak éppen az hiányzik, amiért az ember színházba megy. Az öngyilkos ismét inkább mennyiségileg, mint minőségileg gazdagítja a Nemzeti Színház repertoárját: tisztes, isteni szikra nélküli iparosmunka.
Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos 
Nemzeti Színház, Budapest Rendező: Jordán Tamás Következő előadások:március 14., 19., 23.
